Az LMP népszavazást kezdeményezett az akkumulátorgyárak telepítése ellen. Láthatóan megérezték, hogy a választói körük is kezdi megelégelni, hogy az országban gomba módjára szaporodnak állami támogatással a veszélyes üzemek – érdemi felügyelet nélkül. Mihez kezdenek akkor mégis Fülöp Zoltánnal, az egyetlen gödi képviselőjükkel?
Címketár:Samsung
KATASZTROFÁLIS VÉDELEM
Az állami törvények, hatóságok, és így minden velük kapcsolatos intézmény és intézkedés haszontalanná vált a gödi Samsung gyár külső védelmi terve kapcsán. A kormány elvett minden adót és érdemi hatáskört a várostól, hogy azt a kellően narancssárga szervezetek között ossza szét, de a valódi felelősséget visszadobta a polgármesternek. Én pedig hiába próbáltam legalább ezt aBővebben: “KATASZTROFÁLIS VÉDELEM “
Nem jelent plusz munkahelyeket a Samsung
Gyakran halljuk azt a Samsung melletti érvet, hogy munkahelyeket teremt a helyieknek, miközben jelenleg 98 gödi dolgozik a Samsung gyárban, mindössze 4-gyel több, mint tavaly. Még csak azt sem lehet mondani, hogy a kistérség jól jár vele, mert miközben az ő környezetüket is károsítja a gyár, a környékbeli települések és Göd munkavállalóinak száma együtt semBővebben: “Nem jelent plusz munkahelyeket a Samsung “
Tiszta vizet a pohárba!
Pénteken – az összes ellenzéki párt és a Mindenki Magyarországa Mozgalom támogatásával – petíciót indítottunk az ivóvizünk minőségéért, és azért, hogy ne döntsenek többé a fejünk felett, eltitkolva a számunkra alapvetően fontos információkat. Ami most velünk történik Gödön, Sződligeten, és Vácon, megtörténik Iváncsán, Komáromban, Dunaújvárosban, a Balaton körül, a Fertő-tónál és bárhol, ahol egy NER-oligarchaBővebben: “Tiszta vizet a pohárba!”
Azért a víz az úr!
Már hosszú ideje foglalkozom a gödi vizek tisztaságával, ellátásával. Egyik ilyen alkalom volt, amikor a Samsung beruházása kapcsán felmerült, hogy a csapadék kezelése nem oldható meg helyben a domborzati viszonyok miatt. Azt kérték, hogy fontoljuk meg egy óriási szikkasztó létrehozását a Samsung és a Nemeskéri-Kiss Miklós út között. Amikor kértem, hogy fejtsék ki, hogy képzelikBővebben: “Azért a víz az úr!”
61. Játszóterek mindenkinek
Két játszóteres projekt is megindult Gödön – az egyik még csak a gondolkodás szintjén, a másik még idén, akár a nyáron megvalósulhat. Utóbbiról már volt szó – a Samsung egy ideje tervbe vette, hogy játszóteret épít a városban, már írtam is róla. A képviselő-testület, illetve a városvezetés elsősorban a bócsai, Zrínyi utcai játszóteret ajánlotta eBővebben: “61. Játszóterek mindenkinek”
58. Hullámvasúton
a gödi költségvetés alakulása 2017-2021 között Míg a polgármester a 2021-es költségvetést igyekszik közérthetővé tenni, én megpróbáltam a számokból kiindulva megnézni, milyenek voltak az előzőek. Ha rápillantunk a grafikonra, azt látjuk, hogy az elmúlt években Göd gazdálkodása különösen hektikusan alakult. Az ábrán 2017-2020 között a tényszámok, ‘21-re a terv látható, a február 15-i adatok alapján.Bővebben: “58. Hullámvasúton”
51. Barát vagy ellenség?
… avagy már megint a Samsung Vannak, akik a szememre hányják, hogy túl ellenséges vagyok a Samsunggal. És hogy ez ostobaság, hiszen hogyan szállhatnék én szembe egy ekkora céggel (plusz a kormánnyal). És hogy ne legyek már ennyire támadó, mert ezzel csak ártok Gödnek, és persze magamnak is. Ezzel kapcsolatban szeretnék tisztázni néhány dolgot –Bővebben: “51. Barát vagy ellenség?”
49. “Némi ellentmondást vélek felfedezni”
Megjelent az októberi Gödi Körkép – bizonyára jeles emlékként vonul be a városi sajtótörténelembe az a lapszám, amelyben a polgármestert meg nem szólaltatnák az újságírók, ám a fegyelmijéről tudósító keretes kis írás fölött Fülöp Zoltán a Samsung ürügyén önfeledten szidja a főnökét és vádolja a tények elferdítésével Elekes Balázst. Az őt alpolgármesteri székbe juttató GödiBővebben: “49. “Némi ellentmondást vélek felfedezni””
44. A titkos játszótér
Már a nyáron előkerült, hogy a Samsung szívesen megajándékozná Gödöt egy játszótérrel, és az önkormányzattól várja a választ, hogy hol és mit szeretnénk, mostanra pedig a tapogatózásból “hivatalos” megkeresés lett. Szeptember 30-án az “Egyebek” egyik napirendi pontjaként beszélgettek róla a képviselők, de valamiért zárt ülés keretében – amit törvény- és szmsz-ellenesen se nem indokoltak, seBővebben: “44. A titkos játszótér”