Az állami törvények, hatóságok, és így minden velük kapcsolatos intézmény és intézkedés haszontalanná vált a gödi Samsung gyár külső védelmi terve kapcsán. A kormány elvett minden adót és érdemi hatáskört a várostól, hogy azt a kellően narancssárga szervezetek között ossza szét, de a valódi felelősséget visszadobta a polgármesternek. Én pedig hiába próbáltam legalább ezt aBővebben: “KATASZTROFÁLIS VÉDELEM “
Címketár:Samsung-bővítés
Tiszta vizet a pohárba!
Pénteken – az összes ellenzéki párt és a Mindenki Magyarországa Mozgalom támogatásával – petíciót indítottunk az ivóvizünk minőségéért, és azért, hogy ne döntsenek többé a fejünk felett, eltitkolva a számunkra alapvetően fontos információkat. Ami most velünk történik Gödön, Sződligeten, és Vácon, megtörténik Iváncsán, Komáromban, Dunaújvárosban, a Balaton körül, a Fertő-tónál és bárhol, ahol egy NER-oligarchaBővebben: “Tiszta vizet a pohárba!”
58. Hullámvasúton
a gödi költségvetés alakulása 2017-2021 között Míg a polgármester a 2021-es költségvetést igyekszik közérthetővé tenni, én megpróbáltam a számokból kiindulva megnézni, milyenek voltak az előzőek. Ha rápillantunk a grafikonra, azt látjuk, hogy az elmúlt években Göd gazdálkodása különösen hektikusan alakult. Az ábrán 2017-2020 között a tényszámok, ‘21-re a terv látható, a február 15-i adatok alapján.Bővebben: “58. Hullámvasúton”
49. “Némi ellentmondást vélek felfedezni”
Megjelent az októberi Gödi Körkép – bizonyára jeles emlékként vonul be a városi sajtótörténelembe az a lapszám, amelyben a polgármestert meg nem szólaltatnák az újságírók, ám a fegyelmijéről tudósító keretes kis írás fölött Fülöp Zoltán a Samsung ürügyén önfeledten szidja a főnökét és vádolja a tények elferdítésével Elekes Balázst. Az őt alpolgármesteri székbe juttató GödiBővebben: “49. “Némi ellentmondást vélek felfedezni””
44. A titkos játszótér
Már a nyáron előkerült, hogy a Samsung szívesen megajándékozná Gödöt egy játszótérrel, és az önkormányzattól várja a választ, hogy hol és mit szeretnénk, mostanra pedig a tapogatózásból “hivatalos” megkeresés lett. Szeptember 30-án az “Egyebek” egyik napirendi pontjaként beszélgettek róla a képviselők, de valamiért zárt ülés keretében – amit törvény- és szmsz-ellenesen se nem indokoltak, seBővebben: “44. A titkos játszótér”
Önfegyelempróba haladóknak
katasztrófavédelmi közmeghallgatás Pest megye szervezésében Kecskés Krisztina, a Göd-ÉRT egyesület alelnökének írása Aki már próbálta, tudja: felső küszöbértékű biztonsági jelentést olvasni egyszerre perverzió és mazochizmus. Elmenni az azt követő közmeghallgatásra – még inkább.Lassan 24 óra elteltével megpróbálom távolabbról, érzelmektől mentesítve összefoglalni a tegnapi, közel 4 órás közmeghallgatás főbb történéseit. A beszámoló szubjektív lesz, hiszen aBővebben: “Önfegyelempróba haladóknak”