“A tudás hatalom.” Az ismert közhely a Trónok Harcából ismert Petyr Baelish (Kisujj) mottójává vált, ami ellen Cercei Lannister frappáns demonstrációval érvelt, majd kijelentette, hogy “A hatalom a hatalom.” Végül a sorozatban egy harmadik hang is megszólal, Varys: “Az emberek döntik el, mi ad hatalmat, akár tudják, akár nem.” Én is Varyssal értek egyet, mertBővebben: “Milyen politikusaink vannak?”
Címketár:politika
Pató Pál úr Gödön járt
Roskadófélben van a ház,Hámlik le a vakolat,S a szél egy darab födéllelMár tudj’ isten hol szalad;Javítsuk ki, mert maholnapPallásról néz be az ég…Közbevágott Pató Pál úr:„Ej, ráérünk arra még!” 2019-ben sokan a fiatalos lendület reményében választottak meg a lakosok engem és a Gödi Összefogás 7 képviselőjét. Akkor a hivatal digitális elmaradásait, és néhány bizonyos (azótaBővebben: “Pató Pál úr Gödön járt”
28. Egy kellemes meglepetés
Akik jelen voltak az augusztus 11-i botrányos testületi ülésen, vagy követték Göd facebook-oldalán a közvetítést, furcsa dolgot tapasztalhattak – az első, Alkotmánybírósággal kapcsolatos szavazás után megkezdtük a polgármester újabb fegyelmijének tárgyalását, a teremben kitört a balhé, szünet után visszatértünk, és a botrányos körülmények között lezajlott felfüggesztés után visszatértünk az első napirendi ponthoz. Hogyan is történtBővebben: “28. Egy kellemes meglepetés”