Bolond lyukból bolond szél fúj

Az LMP népszavazást kezdeményezett az akkumulátorgyárak telepítése ellen. Láthatóan megérezték, hogy a választói körük is kezdi megelégelni, hogy az országban gomba módjára szaporodnak állami támogatással a veszélyes üzemek – érdemi felügyelet nélkül. Mihez kezdenek akkor mégis Fülöp Zoltánnal, az egyetlen gödi képviselőjükkel?

KATASZTROFÁLIS VÉDELEM 

Az állami törvények, hatóságok, és így minden velük kapcsolatos intézmény és intézkedés haszontalanná vált a gödi Samsung gyár külső védelmi terve kapcsán. A kormány elvett minden adót és érdemi hatáskört a várostól, hogy azt a kellően narancssárga szervezetek között ossza szét, de a valódi felelősséget visszadobta a polgármesternek. Én pedig hiába próbáltam legalább ezt aBővebben: “KATASZTROFÁLIS VÉDELEM “

Tiszta vizet a pohárba!

Pénteken – az összes ellenzéki párt és a Mindenki Magyarországa Mozgalom támogatásával – petíciót indítottunk az ivóvizünk minőségéért, és azért, hogy ne döntsenek többé a fejünk felett, eltitkolva a számunkra alapvetően fontos információkat. Ami most velünk történik Gödön, Sződligeten, és Vácon, megtörténik Iváncsán, Komáromban, Dunaújvárosban, a Balaton körül, a Fertő-tónál és bárhol, ahol egy NER-oligarchaBővebben: “Tiszta vizet a pohárba!”

Azért a víz az úr!

Már hosszú ideje foglalkozom a gödi vizek tisztaságával, ellátásával. Egyik ilyen alkalom volt, amikor a Samsung beruházása kapcsán felmerült, hogy a csapadék kezelése nem oldható meg helyben a domborzati viszonyok miatt. Azt kérték, hogy fontoljuk meg egy óriási szikkasztó létrehozását a Samsung és a Nemeskéri-Kiss Miklós út között. Amikor kértem, hogy fejtsék ki, hogy képzelikBővebben: “Azért a víz az úr!”

51. Barát vagy ellenség?

… avagy már megint a Samsung Vannak, akik a szememre hányják, hogy túl ellenséges vagyok a Samsunggal. És hogy ez ostobaság, hiszen hogyan szállhatnék én szembe egy ekkora céggel (plusz a kormánnyal). És hogy ne legyek már ennyire támadó, mert ezzel csak ártok Gödnek, és persze magamnak is.  Ezzel kapcsolatban szeretnék tisztázni néhány dolgot –Bővebben: “51. Barát vagy ellenség?”

49. “Némi ellentmondást vélek felfedezni”

Megjelent az októberi Gödi Körkép – bizonyára jeles emlékként vonul be a városi sajtótörténelembe az a lapszám, amelyben a polgármestert meg nem szólaltatnák az újságírók, ám a fegyelmijéről tudósító keretes kis írás fölött Fülöp Zoltán a Samsung ürügyén önfeledten szidja a főnökét és vádolja a tények elferdítésével Elekes Balázst. Az őt alpolgármesteri székbe juttató GödiBővebben: “49. “Némi ellentmondást vélek felfedezni””

44. A titkos játszótér

Már a nyáron előkerült, hogy a Samsung szívesen megajándékozná Gödöt egy játszótérrel, és az önkormányzattól várja a választ, hogy hol és mit szeretnénk, mostanra pedig a tapogatózásból “hivatalos” megkeresés lett. Szeptember 30-án az “Egyebek” egyik napirendi pontjaként beszélgettek róla a képviselők, de valamiért zárt ülés keretében – amit törvény- és szmsz-ellenesen se nem indokoltak, seBővebben: “44. A titkos játszótér”

41. 3in1 katasztrófavédelmi közmeghallgatás

… avagy egyik szemem nevet, de a másik sír. A Samsung 1 gyárának bővítése ügyében tartott, törvény alapján kötelező katasztrófavédelmi közmeghallgatásra gyűltünk össze szeptember 22-én 17 órakor a Duna-part Nyaralóházakban. Az esemény – az eddigi hasonló alkalmakhoz képest – kifejezetten békés hangulatban zajlott, aminek több oka is lehetett – a regisztrációhoz kötött megjelenés miatti alacsonyBővebben: “41. 3in1 katasztrófavédelmi közmeghallgatás”

Önfegyelempróba haladóknak

katasztrófavédelmi közmeghallgatás Pest megye szervezésében Kecskés Krisztina, a Göd-ÉRT egyesület alelnökének írása Aki már próbálta, tudja: felső küszöbértékű biztonsági jelentést olvasni egyszerre perverzió és mazochizmus. Elmenni az azt követő közmeghallgatásra – még inkább.Lassan 24 óra elteltével megpróbálom távolabbról, érzelmektől mentesítve összefoglalni a tegnapi, közel 4 órás közmeghallgatás főbb történéseit. A beszámoló szubjektív lesz, hiszen aBővebben: “Önfegyelempróba haladóknak”

40. Samsung. Se veled, se nélküled?

avagy, mit kezdjünk egy gigaüzemmel, amely még tovább is terjeszkedne? A Samsung-sztori eddig 2016 – A Samsung elindítja az egykori képernyőgyár épületének kibővítését  2017 – Megkezdődik az elektromos autók meghajtására szolgáló lítiumos akkumulátorok gyártása 2019 – Göd fideszes városvezetése 80 hektár szántót és erdőt vásárol fel magánszemélyektől, majd az erdő letermelése után eladja a Samsungnak Bővebben: “40. Samsung. Se veled, se nélküled?”