Göd Város Önkormányzata – még az előző ciklusban – a felsőgödi Kincsem óvoda felújításának idejére megkapta használatba a Kék Duna üdülő komplexum egy részét, hogy átmeneti csoportszobák kialakítása után ott fogadhassa a gyerekeket. Mire elkészült a több, mint egymilliárdos beruházás, már lement a választás, és eleinte még együttműködő volt az MNV Zrt is, és sikerültBővebben: “A pénz beszél”
Kategória tár:országos politika
NER, ahol nem éri meg várni
A fideszes hazugságokat már nem is lehet számon tartani. Annyit viszont mindannyian tudunk már, hogy újabban “a hátra az új előre”. Itt az ideje, hogy leírjam, milyen módszerek működnek a korrupt döntéshozók megfékezésében. Sokan vigasztalják magukat azzal a mantrával, hogy a világ minden táján lopnak, csalnak, hazudnak a politikusok. Nem tudom ezt én sem kizárni,Bővebben: “NER, ahol nem éri meg várni”
Bolond lyukból bolond szél fúj
Az LMP népszavazást kezdeményezett az akkumulátorgyárak telepítése ellen. Láthatóan megérezték, hogy a választói körük is kezdi megelégelni, hogy az országban gomba módjára szaporodnak állami támogatással a veszélyes üzemek – érdemi felügyelet nélkül. Mihez kezdenek akkor mégis Fülöp Zoltánnal, az egyetlen gödi képviselőjükkel?
Kampány (és vereség) után
szubjektív hátra- és előretekintő Mi újat lehet mondani az ellenzék választási vereségéről egy hét után, miután minden érintett politikus és elemző elmondott már mindent, és annak az ellenkezőjét is? Becsaptam magam, ez nyilvánvaló – de persze nem lehet úgy kampányolni, hogy semmi esélyt sem adsz a győzelmednek. Ráadásul abban egész biztos voltam, hogy helyben DoroszBővebben: “Kampány (és vereség) után”
Országgyűlési választás gödi eredménye
98,96% feldolgozás mellett a napnál is világosabban látszik az országgyűlési választás eredménye. Ebben az írásomban igyekszem nem úgy értékelni a helyzetet, hogy “én pártom, Te pártod”, és nem is szeretnék minősítgetni. “Hibást” pedig pláne nem keresek, mert mindenkinek magának kell elszámolnia a lelkiismeretével, és a döntéshozók csak a demokratikus jogaikat gyakorolták, tehát ha valamit, akkorBővebben: “Országgyűlési választás gödi eredménye”
Se pénz, se posztó
…avagy szomorú számvetés az önkormányzatok napján Szeptember 30. a helyi önkormányzatok napja Magyarországon – ennek apropóján szeretném bemutatni az olvasóknak, mennyi minden van, amit a „szokásjog” alapján az önkormányzatoktól várnánk, de már nem tehetik meg, mennyi hatáskört, jogosítványt, forrást veszítettek el a magyar helyhatóságok 2010, a Fidesz hatalomra jutása óta. A rendszerváltáskor kifejezetten erős önkormányzatiságBővebben: “Se pénz, se posztó”
Milyen politikusaink vannak?
“A tudás hatalom.” Az ismert közhely a Trónok Harcából ismert Petyr Baelish (Kisujj) mottójává vált, ami ellen Cercei Lannister frappáns demonstrációval érvelt, majd kijelentette, hogy “A hatalom a hatalom.” Végül a sorozatban egy harmadik hang is megszólal, Varys: “Az emberek döntik el, mi ad hatalmat, akár tudják, akár nem.” Én is Varyssal értek egyet, mertBővebben: “Milyen politikusaink vannak?”
A Kék Duna sorsa: narancs parancs
Korábban már írtam a félelmemről a Kék Duna kapcsán, ami részben beigazolódott. Személyesen (vagyis pontosabban mondva online) legutóbb december 28-án tudtam egyeztetni a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt munkatársaival. Akkor beszéltük meg, hogyan érdemes a céljainkat megfogalmazni, aminek eleget is tudtunk tenni január 25-i előterjesztésemben: Ennek a kérésnek megerősítésére írtunk még egy levelet, amiben megerősítem, hogyBővebben: “A Kék Duna sorsa: narancs parancs”
Már a Kék Duna üdülő is narancssárga?
Újabb színtéren zajlik a Fidesz hatalmi játszmája, aminek ismét Göd a kárvallottja. Amíg a helyi önkormányzatok a lakosok érdekeit tartják szem előtt, a kormány a maga kényelmes távolságából azt teljesen figyelmen kívül hagyja, ha nem szolgálja valahogy a saját politikai érdekeit.
Mit hoz magával a második hullám?
Az első országos veszélyhelyzet során számos nehézséggel kellett megküzdenünk, és az újdonság ereje miatt a terhek is külön pszichés nyomással bírtak a mostanihoz képest. Először azt szeretném bemutatni, hogy milyen feladatokat kellett akkor és most ellátnunk önkormányzati szinten. Utána saját példánkból kiindulva írom le, hogy mi most a jelenlegi eljárási rend, és annak milyen veszélyeiBővebben: “Mit hoz magával a második hullám?”