LETÉSZEM A LANTOT

Három év küzdelem után mélységes fájdalommal, de le kell adnom a mandátumomat. Hlavács Judit hasonló döntése után muszáj volt nekem is számot vetnem, és őszintén szólva én is menthetetlennek tartom ezt a NER többséget, ami Gödön (vagy akár országosan) garázdálkodik. Feloszlatni nem tudom a Testületet, a kormányhivatal pedig csak a kezük alá dolgozik törvényességi felügyeletBővebben: “LETÉSZEM A LANTOT”

Álkotmányosság – jogi helyzetjelentés

„A jog nem tudása nem mentesít a felelősség alól” (Ignorantia iuris non excusat). Ez az a mondat, amelytől rettegnek a jogrendszert ismerők, mert tudják, esélytelen minden szabályt fejben tartani. Még a legképzettebb jogászok is szakosodnak egy-egy szűkebb területre, így kvázi laikus polgármesterként én is csak a Gödöt érintő alapvető közigazgatási ismereteket tudtam elsajátítani, amelyet viszontBővebben: “Álkotmányosság – jogi helyzetjelentés”

35. Mi a kudarc?

Amikor a Gödi Összefogás 2020 elején repedezni kezdett, görcsösen igyekeztem elsimítani a konfliktusokat, megegyezésre bírni a feleket, kitalálni és áterőltetni valami elfogadható működésmódot. A városomért érzett felelősség mellett az ellenzék 2022-es esélye is motivált – kétségbe ejtett a gondolat, hogy pont mi lehetünk azok, akik bebizonyítják, hogy az összefogás működésképtelen. Bár tényleg mi lettünk aBővebben: “35. Mi a kudarc?”

29. Felfüggesztés, feloszlatás, lemondás…

A gödi közösségi oldalakon látható többségben vannak a képviselő-testület feloszlatását szorgalmazó hangok – ellenzéki és fideszes oldalról egyaránt. Én is azt gondolom, nekem személyesen, valamint a városnak is ez lenne a legjobb megoldás. Ebben a posztban vázolom, miért gondolom így, miért valószínűtlen, hogy megtörténik, és elárulom, miért nem fogok “jó példával elöl járva” lemondani képviselőiBővebben: “29. Felfüggesztés, feloszlatás, lemondás…”