LETÉSZEM A LANTOT

Három év küzdelem után mélységes fájdalommal, de le kell adnom a mandátumomat. Hlavács Judit hasonló döntése után muszáj volt nekem is számot vetnem, és őszintén szólva én is menthetetlennek tartom ezt a NER többséget, ami Gödön (vagy akár országosan) garázdálkodik. Feloszlatni nem tudom a Testületet, a kormányhivatal pedig csak a kezük alá dolgozik törvényességi felügyeletBővebben: “LETÉSZEM A LANTOT”

KATASZTROFÁLIS VÉDELEM 

Az állami törvények, hatóságok, és így minden velük kapcsolatos intézmény és intézkedés haszontalanná vált a gödi Samsung gyár külső védelmi terve kapcsán. A kormány elvett minden adót és érdemi hatáskört a várostól, hogy azt a kellően narancssárga szervezetek között ossza szét, de a valódi felelősséget visszadobta a polgármesternek. Én pedig hiába próbáltam legalább ezt aBővebben: “KATASZTROFÁLIS VÉDELEM “

Veszélyhelyzeti polgármesteri beszámoló

2021. június 5-én meghozta a Kormány a rendeletet, amelynek köszönhetően hosszú idő után újra ülésezhet a Képviselő-testület. Többen is viccelődtek azzal, hogy a kormány veszélyhelyzeti intézkedései mennyire nincsenek összhangban egymással. Én viszont most a gödi döntésekről szeretnék kifejezetten egy összefoglalót adni. Először a döntések mennyiségének alakulását szeretném érzékeltetni, utána pedig áttérek a sikerekre, javított döntésekre,Bővebben: “Veszélyhelyzeti polgármesteri beszámoló”

Próbáljuk meg csak pozitívan!

Ahogy korábban kifejtettem a véleményem a közösségi médiáról, és annak szerepéről a politikai kultúrában, a kommunikációs csatornák egy jelentős ágát képviseli a Facebook ma Magyarországon. Sajnos a kontrollálatlan működtetésével együtt nagyon sok negatív hatása is megjelent a pozitívak mellett. Én is azok közé tartozom, akik hiányolják az oktatási rendszerből az egészséges internethasználat tanítását az iskolákból.Bővebben: “Próbáljuk meg csak pozitívan!”

A Kék Duna sorsa: narancs parancs

Korábban már írtam a félelmemről a Kék Duna kapcsán, ami részben beigazolódott. Személyesen (vagyis pontosabban mondva online) legutóbb december 28-án tudtam egyeztetni a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt munkatársaival. Akkor beszéltük meg, hogyan érdemes a céljainkat megfogalmazni, aminek eleget is tudtunk tenni január 25-i előterjesztésemben: Ennek a kérésnek megerősítésére írtunk még egy levelet, amiben megerősítem, hogyBővebben: “A Kék Duna sorsa: narancs parancs”

Pató Pál úr Gödön járt

Roskadófélben van a ház,Hámlik le a vakolat,S a szél egy darab födéllelMár tudj’ isten hol szalad;Javítsuk ki, mert maholnapPallásról néz be az ég…Közbevágott Pató Pál úr:„Ej, ráérünk arra még!” 2019-ben sokan a fiatalos lendület reményében választottak meg a lakosok engem és a Gödi Összefogás 7 képviselőjét. Akkor a hivatal digitális elmaradásait, és néhány bizonyos (azótaBővebben: “Pató Pál úr Gödön járt”

Mennyit ér egy polgármester becsülete?

Ország-világ hallhatott már arról, hogy egy év alatt rekord mennyiségű politikai kihívással kellett szembenéznem. Lehet, hogy könnyebb lenne inkognitóban maradnom, és úgy élnem a kötelességtudatomnak és igazságérzetemnek. Polgármesterként viszont minden erőforrásomat leköti, hogy céltáblává váltam. De hiszek az átláthatóságban, és hogy közszolgák nélkül a társadalom nem tud fejlődni. Hogy pontosan mibe kerül a küzdelmem? EztBővebben: “Mennyit ér egy polgármester becsülete?”

Mit hoz magával a második hullám?

Az első országos veszélyhelyzet során számos nehézséggel kellett megküzdenünk, és az újdonság ereje miatt a terhek is külön pszichés nyomással bírtak a mostanihoz képest. Először azt szeretném bemutatni, hogy milyen feladatokat kellett akkor és most ellátnunk önkormányzati szinten. Utána saját példánkból kiindulva írom le, hogy mi most a jelenlegi eljárási rend, és annak milyen veszélyeiBővebben: “Mit hoz magával a második hullám?”

Álkotmányosság – jogi helyzetjelentés

„A jog nem tudása nem mentesít a felelősség alól” (Ignorantia iuris non excusat). Ez az a mondat, amelytől rettegnek a jogrendszert ismerők, mert tudják, esélytelen minden szabályt fejben tartani. Még a legképzettebb jogászok is szakosodnak egy-egy szűkebb területre, így kvázi laikus polgármesterként én is csak a Gödöt érintő alapvető közigazgatási ismereteket tudtam elsajátítani, amelyet viszontBővebben: “Álkotmányosság – jogi helyzetjelentés”