A Kék Duna sorsa: narancs parancs

Korábban már írtam a félelmemről a Kék Duna kapcsán, ami részben beigazolódott. Személyesen (vagyis pontosabban mondva online) legutóbb december 28-án tudtam egyeztetni a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt munkatársaival. Akkor beszéltük meg, hogyan érdemes a céljainkat megfogalmazni, aminek eleget is tudtunk tenni január 25-i előterjesztésemben: Ennek a kérésnek megerősítésére írtunk még egy levelet, amiben megerősítem, hogyBővebben: “A Kék Duna sorsa: narancs parancs”

Már a Kék Duna üdülő is narancssárga?

Újabb színtéren zajlik a Fidesz hatalmi játszmája, aminek ismét Göd a kárvallottja. Amíg a helyi önkormányzatok a lakosok érdekeit tartják szem előtt, a kormány a maga kényelmes távolságából azt teljesen figyelmen kívül hagyja, ha nem szolgálja valahogy a saját politikai érdekeit.

Sellő utca – újratervezés sokadik alkalommmal

Legutóbbi, Sellő utcai cikkem írásakor, augusztus végén (természetesen) már megint alaptalanul optimista voltam. A DMRV sokallotta a kijelölt hosszat és műszaki tartalmat, ajánlatuk pedig nekünk volt elfogadhatatlan – nem is az általuk elkészítendő szakasz hossza, hanem a helye miatt – a Regős és a Hunyadi utca között megvalósítandó felújítás egy feltúrt és egy soha leBővebben: “Sellő utca – újratervezés sokadik alkalommmal”

Sellő utcai felújítás

A Sellő utca lakói nagyjából másfél éve kénytelenek utca helyett építési területen közlekedni – arról számolok be most, hogy miért és hogyan alakult így, illetve mi várható. Az október óta történtek tapasztalatai arra intenek, hogy akkor lehet majd fellélegeznünk, ha már levonultak a munkagépek, de végre valami biztatót tudok írni, a munka megkezdése elől végreBővebben: “Sellő utcai felújítás”