20. TESZek-veszek, közpénzt lelek

A 18. fejezetben megírtam, az a sejtésem, a fő cél olyan intézkedések meghozatala, amit Balogh Csaba meg tudott volna akadályozni polgármesterként. Hogy ez mennyire így van, azt mutatja Fülöp Zoltán csütörtöki példátlan szorgalma: a még le sem zárt (mert este 10-kor elnapolt) ülés jegyzőkönyvéből elkészíttette a megfelelő kivonatokat, és azonnal bontotta a szerződést Lantos PéterBővebben: “20. TESZek-veszek, közpénzt lelek”

19. A krónikás keservei

Amikor elkezdtem írni ezt a sorozatot, tudtam hogy több részes lesz, és azt is, hogy a végét nem is sejthetem. Mostanára alaposan belemásztam a saját csapdámba: az hagyján, hogy a gödiek tőlem várják az információkat, az országos sajtó egy része is az én szövegeimet emeli be vagy hivatkozza le a cikkeiben. Sic itur ad astraBővebben: “19. A krónikás keservei”

18. Mi értelme ennek a fegyelminek és a felfüggesztésnek?

A képviselő-testület július 17-én döntött arról, hogy fegyelmit indít Balogh Csaba ellen, és erre a létrehozott bizottságnak – amelybe, javukra írom, beválasztottak – 30 napja van az eljárás lefolytatására. Bár az üggyel kapcsolatosan Szilágyi László frakciótársaimnak többször elmondta, hogy nem adhat felvilágosítást, és kérdezzenek engem (itt érzek némi ellentmondást), azt gondolom, hogy bizonyos dolgok nemBővebben: “18. Mi értelme ennek a fegyelminek és a felfüggesztésnek?”

17. Elmaradt testületi ülés

Pénteken, július 31-én még Balogh Csaba hívott össze rendkívüli testületi ülést hétfőre, augusztus 3-ára. Vasárnap kora délutántól estig öt képviselő jelezte emailben a képviselő-testület tagjai részére, hogy nem tud részt venni az ülésen (Szilágyi László, Hives Gábor, Lenkei György, Csányi József, Markó József). Ezután Fülöp Zoltán, szintén emailben írta meg, hogy ezek szerint az ülésBővebben: “17. Elmaradt testületi ülés”

16. D.K. avagy a DunaKeszi Díszes Kompánia

Előrebocsátom, ez a poszt nem a Demokratikus Koalícióról szól. Aminek ugyan nem vagyok szimpatizánsa, de a jelöltjére komolyabb lelki törés nélkül tudnék szavazni, ha egy ellenzéki győzelemhez szükséges. Bár azt gondolom, Gyurcsány Ferenc azzal tenné a legtöbbet a kormányváltásért, ha „visszavonulna, és k..tt jó könyveket írna a modern magyar baloldalról”, ennek nem – egyébként számosBővebben: “16. D.K. avagy a DunaKeszi Díszes Kompánia”

14. Közbeszerzés

Ha van olyan téma, amiből ki akartam maradni, akkor az a közbeszerzés – egyrészt végtelenül bonyolult jogi szövegekről és eljárásokról van szó, másrészt nekem is az jut róla először az eszembe, ami valószínűleg mindenkinek – Simicska, Közgép, később Mészáros, Elios és a többi… Úgyhogy már azzal sem foglalkoztam túl mélyen, hogy majd kit-mit választunk kiBővebben: “14. Közbeszerzés”

13. A kezdetek

Most, hogy eljött a vége, érdemes felidézni, hogyan indult a Gödi Összefogás. Bármi lesz is a folytatás, le kell vonnunk a tanulságokat, választópolgárként, a kormány ellenzékeként, politikusként és magánemberként is. Noha hiányzik még az igazi távlat, nem késlekedhetünk, és mivel a bejegyzés megint hosszú lesz, a következtetéseimmel kezdem: lehet, hogy a pártokban is hiba van,Bővebben: “13. A kezdetek”

12. szavazások

Ez egy kicsit unalmas rész, de fontos – a 29-i ülés szavazásairól szól. A Gödi Összefogás tagjai a legtöbb esetben név szerinti szavazásokat kértek, hogy az egyéni felelősség is nyilvánvaló legyen. Az alábbiakban pontosan kiderül, melyik képviselő hogyan szavazott az egyes előterjesztésekről, aki az érvekre is kíváncsi, a teljes jegyzőkönyvet már elérheti a god.hu-n. ABővebben: “12. szavazások”

11. Nem kell nekünk útfelújítás!

Ma (július 8-án) rendkívüli ülésen tárgyaltuk, hogy induljon-e a város a Berzsenyi utca felújításával egy pályázaton. A leadási határidő július 10, péntek. Gondolom, nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a többség nem támogatta a javaslatot, így lemondtunk egy újraaszfaltozott, parkolós, csapadékvíz-elvezetéses utcáról és kb. 36 millió forint elnyerhető pályázati pénzről.

10. A Szolgáltató Kft.

A Göd Városi Kommunikációs Nonprofit Kft-t 2010-ben hozta létre az akkori képviselő-testület, és a cég eleinte a Gödi Körkép kiadásával, valamint a városi televízió műsorszolgáltatásával foglalkozott. Heti néhány órát közvetítettek kábeltévén, pl. a képviselő-testületi üléseket, de beszámoltak városi programokról is. Néha viszonylag profilidegen dolgokkal is foglalkoztak, pl. az utcanév- és házszámtáblákkal. Amikor az önkormányzat megkaptaBővebben: “10. A Szolgáltató Kft.”