64. Idősotthon vagy ingatlanbotrány?

Már az országos sajtót is elérte a rémhír – beépülhet a védett terület a golfpályán! Erről természetesen szó sincs, de kétségtelen, hogy a képviselők egy részének döntésképtelensége és/vagy a mohósága vezethet oda is, hogy Göd városa elveszít (pontosabban kénytelen eladni) egy értékes telket, a rajta lévő fenyvessel együtt – aminek a vége erdőirtás és újBővebben: “64. Idősotthon vagy ingatlanbotrány?”

Térségi összefogással a környezetbarát szúnyoggyérítésért

A nyári esték nagyon kellemetlenek tudnak lenni a szúnyogok miatt – a vérszívók kémiai gyérítése pedig megosztó, a lakosok egy része elvárja, mások pedig épp ellenkezőleg, tiltakoznak ellene. A megoldás a biológiai gyérítés lehetne, ezért már tavaly gondolkodtunk rajta, akkor Fülöp Zoltán irányításával – de az ügy elakadt. Idén felvettem a kapcsolatot először a kistérségBővebben: “Térségi összefogással a környezetbarát szúnyoggyérítésért”

Se pénz, se posztó

…avagy szomorú számvetés az önkormányzatok napján Szeptember 30. a helyi önkormányzatok napja Magyarországon – ennek apropóján szeretném bemutatni az olvasóknak, mennyi minden van, amit a „szokásjog” alapján az önkormányzatoktól várnánk, de már nem tehetik meg, mennyi hatáskört, jogosítványt, forrást veszítettek el a magyar helyhatóságok 2010, a Fidesz hatalomra jutása óta. A rendszerváltáskor kifejezetten erős önkormányzatiságBővebben: “Se pénz, se posztó”

“Kellett a pénz”

…avagy látlelet egy majdnem-kertváros elmúlt húsz évéből Amikor még a veszélyhelyzeti jogkörben Balogh Csaba polgármester elfogadta a 3826 hrsz. településképi tanulmánytervét (Felsőgöd legvége, a Pesti úton a vasúti oldalon), feltűnt, hogy a földhivatali tulajdoni lapon a bejegyzés jogcímeként “elbirtoklás” szerepel, és az előző tulajdonos a gödi önkormányzat. Hát ez meg hogy lehet? Elkezdtem utánajárni azBővebben: ““Kellett a pénz””

Elveszíti kertváros jellegét?

Gödön minden politikus (és ingatlanfejlesztő) a “kertváros jelleggel” kampányol, de valahogy mégis egyre kevesebb a a zöld. Épül a gigagyár, pusztított a vihar, és az évtizedek óta elhanyagolt közterületi fák szükséges vissza- vagy kivágása is borzolja a kedélyeket, de van még egy kockázat: a magántelkek egyre sűrűbb beépítése, ami a fentebb felsoroltaknál is komolyabban veszélyeztetiBővebben: “Elveszíti kertváros jellegét?”

Komposztálni kötelező?

Most, hogy elkészült az első, kísérleti közösségi komposztálónk Gödön, és nemsokára kikerülnek a következők is, muszáj arról írnom, hogy miért kell komposztálni. Nem “lehet”, vagy “jó lenne”, hanem egyszerűen elkerülhetetlen, hogy megbarátkozzunk azzal, hogy kertünk egy-két négyzetméterét erre a célra áldozzuk – a kiszáradó tavak, megáradt folyók által elmosott városok, erdő- és bozóttüzekben felperzselt üdülőhelyekBővebben: “Komposztálni kötelező?”

Göd, a virágváros

Amikor 2020 őszén civil aktivistákkal beszélgetve felmerült a Zöldkommandó ötlete, majd 2021 elején a részletekről beszélgettem Giczy Zsuzsanna főkertésszel, lelkes voltam, de aggódó is – azt tudtam, hogy Gödön sok a tenni kész polgár, de azt nem, hogy vajon a közterületek örökbe fogadása mennyire lehet sikeres. Pláne, hogy a dunakeszi főkertész, Tóth Eszter arról számoltBővebben: “Göd, a virágváros”

A szúnyogok

Mivel szabadtéri estéinket, időnként a nappali árnyékban tartózkodást is kellemetlenné teszik a csípőszúnyogok, és az évek során hozzászoktunk, hogy repülőgépről kiszórt vegyszerekkel irtsuk a kellemetlen rovarokat, sokan már el sem tudjuk képzelni, hogy másképp is lehetne. Pedig az irtás (hivatalos nevén a szúnyoggyérítés) sosem tudja teljesen megoldani a problémánkat, elpusztít rengeteg hasznos rovart, megfosztja táplálékuktólBővebben: “A szúnyogok”

62. Menetrendszerű felelőtlenség

Május egytől kimarad néhány helyi buszjárat, amelyek nagyon kis kihasználtsággal (többnyire üresen) közlekedtek. Ez évi 10 millió forint megtakarítást jelent a városi költségvetésnek, de ha továbbra is fizetnénk az üresen keringő járműveket, akkor is spórolnánk az előző évekhez képest. A téma apropóján az árcsökkenéshez vezető közbeszerzésről, valamint a politikusi felelősségről írtam.

61. Játszóterek mindenkinek

Két játszóteres projekt is megindult Gödön – az egyik még csak a gondolkodás szintjén, a másik még idén, akár a nyáron megvalósulhat. Utóbbiról már volt szó – a Samsung egy ideje tervbe vette, hogy játszóteret épít a városban, már írtam is róla. A képviselő-testület, illetve a városvezetés elsősorban a bócsai, Zrínyi utcai játszóteret ajánlotta eBővebben: “61. Játszóterek mindenkinek”