Göd Város Önkormányzata – még az előző ciklusban – a felsőgödi Kincsem óvoda felújításának idejére megkapta használatba a Kék Duna üdülő komplexum egy részét, hogy átmeneti csoportszobák kialakítása után ott fogadhassa a gyerekeket. Mire elkészült a több, mint egymilliárdos beruházás, már lement a választás, és eleinte még együttműködő volt az MNV Zrt is, és sikerült meghosszabbítani a használati szerződést 2021 februárjáig.
2021 decemberében még egyeztettünk, és bővített tervekkel kísérve, a karbantartás költségeit vállalva igényeltük meg a szerződés hosszabbítását a Gödi Sport Egyesülettel és a Váci Önkéntes Tűzoltó Egyesülettel együtt, hogy a komplexumot számos közcélra hasznosítsuk. De kiderült, hogy a Kék Duna üdülő is narancssárga. Csak az kaphatja meg, akire áldását adta a kormány. Ahogy megérkezett a parancs, nekünk költöznünk kellett.
Majdnem két évig állt azóta parlagon a terület. Hallottam olyan pletykákat, hogy a szomszédos választókörzet képviselőjének, Rétvári Bencének holdudvarában tart rá valaki igényt, és amíg nem egyeznek meg Tuzson Bencével, nem is fog eldőlni a hely sorsa. Úgy tűnik, hogy “véletlenül” két héttel a lemondásom után már azzal dicsekedik a versenyből ezek szerint győztesen kikeveredő Tuzson, hogy “Göd” kap 100 millió forint támogatást. Sajátos az értelmezés, ugyanis a pest “vár”megyei határozat szerint a Magyar Kajak-Kenu Szövetség kapja meg a támogatást…
Tuzson “0-ás” Bence üzenete, hogy nem számít a fidesznek, hogy mi történik az országban, csak az, hogy az ő emberük kezében legyen a hatalom. Hiába mutatna kormányképességet bárki ellenzéki politikus, nem adnak lehetőséget, hogy ezt bebizonyíthassa. Ha tehetik, testületen belül leszavazzák, ha annál is több kell, akkor kormányzati eszközökkel véreztetik ki.
Sokakban felmerült a kérdés a lemondásom után, hogy most majd kap-e újra pénzt Göd? Én is a Diktátorok kézikönyvének instrukcióját sejtettem előre, hogy ha fideszre szavaz a város, meg kell “jutalmaznia” a kormánynak, hogy a korábbi példastatuálás még erősebb legyen. “Térj vissza, eltévedt báránykám, és akkor nem fogok több kést szúrni a torkodba, hanem adok egy kis poshadt vizet jutalmul!” Arra viszont én sem számítottam, hogy előre fognak inni a medve bőrére, hacsak nem számít már most sikernek, hogy az “ex” DK-s Szilágyi László került a helyemre.
Ugye milyen kedves? Mostanra évente közel 10 milliárd forintot kellene a Samsungnak fizetnie, ha a KGÖ kijelölésével nem veszi el a kormány (illetve a gödi sírásók ígérete szerint is közel 7 milliárdot). De érezzen hálát Göd, amiért 100 millió forintos beruházást kifizetnek az évtizedek óta amortizálódó állami tulajdonban lévő területen. Még ha visszakapott pénznek is tekintjük az ilyen 1%-os összegeket, akkor is be kell látni, hogy eltörpül az elsajátított milliárdokhoz képest.

Ráadásul a serpenyő másik oldalán láthatjuk, hogy több, mint 92 milliárd forint támogatást kap a Samsung. A debreceni CATL közel 88 milliárd forint támogatást kap. Pénz tehát van, csak nem azoknak, akik megszenvedik az ipar terjeszkedését, hanem azoknak, akik külföldön költik el a profitot. Nekünk morzsák hullanak ahhoz képest, hogy mekkora lakomát csapnak a döntéshozók az általunk befizetett adóból.
A cikk alapján már egyértelmű kell, hogy legyen, hogy a fidesz nem jutalmazza meg a választóit, csak kihasználja azokat, ráadásul nem kis mértékben.