Térségi tényferdítők

… avagy ha nem tudunk Gödből elég jól élni, éljünk a lejáratásából

A Térségi Tényekre elnyert összegek, Lukácsi Bálint és Lőrincz László. Forrás: Varga Zoltán Péter FB-oldala

Egyre több gödi olvassa és osztja meg a „Térségi Tények” nevű lejárató portál cikkeit a helyi csoportokban. Mielőtt komolyan vesszük a Dunakeszi Kistérségért Egyesület kiadásában megjelenő híreket, érdemes tisztában lenni egy-két valódi ténnyel azzal kapcsolatban, kik állnak a propagandaportál mögött, milyen pénzből üzemeltetik azt, és mi egyéb köti őket Gödhöz.

Noha a portál alcíme „a Dunakeszi kistérség hírei”, valójában szinte kizárólag Gödről írnak, több mint 90 százalékban negatív kontextusban. A június 20-i címlapon egyetlen nem gödi hír szerepel, a pest megyei közgyűlés alelnökének részvételéről egy lengyelországi fórumon, a gödi témájúak között pedig egyetlen, amely nem az ellenzéki városvezetés “sötét ügyeit” taglalja: ez utóbbi a Kolonics György sétány avatásáról tájékoztat, és több fotó jutott benne Tuzson Bencének, mint a névadónak. (Gödi politikus, hivatalnok vagy akár csak sportoló civil, például az ötletet felvető és végigtoló Bognár Viktor természetesen nem fért be a képválogatásba.)

Hogy a “Tények” nem a kiegyensúlyozott tájékoztatásra törekszik, az első látásra nyilvánvaló, de hogy ki írja a cikkeket, sokkal kevésbé: nincsenek aláírások, de még csak szignók sem. Az impresszumból azért a kiadásért felelős személy kiderül: Rózsavölgyiné Somogyi Hedvigről azt mondják az ismerői, hogy dr. Tóth Ágnes, a Gödi Szolgáltató Nonprofit Kft. egykori, Balogh Csaba által leváltott, majd a Samsung-koalíció által újra kinevezett ügyvezetőjének barátnője. Ezt én nem tudom sem megerősíteni, se cáfolni, de Varga Zoltán Péter dunakeszi önkormányzati képviselő nyomozásának eredményeként az már kiderült, hogy az egyesület székhelye azonos dr. Tóth Ágnes ügyvédi irodájának dunakeszi fióktelepével, alelnökei pedig Lőrincz László gödi képviselő, volt és jelenleg bizonytalan jogállású alpolgármester, tanácsnok, valamint Lukácsi Bálint dunakeszi képviselő, tanácsnok. A 2021-ben alakult egyesület 10 tagjából négyet Lőrincznek vagy Lőrincznének hívnak, illetve ott van dr. Tóth Ágnes és Lukácsi Bálint, valamint utóbbinak egy rokona.

Ők heten (plusz Rózsavölgyiné és még két, nem ennyire könnyen beazonosítható tag) Pest Megye Önkormányzatának civil pályázatain összesen 33 millió forintot nyertek el, amiből a propagandaújság működtetésén kívül egy előadássorozatot és egy tábort szerveznek.

Hogy mi történik Dunakeszin, arról a Dunakeszi kistérség híreiből szinte semmit sem tudunk meg. A gödi dolgokról is keveset, és azt is ferdítve – de hát a cél nem is a tájékoztatás, hanem a Fidesz propaganda- és egyéb céljainak kiszolgálása. Különösen pikánsak azok a beszámolók, amelyek a gödi önkormányzat döntéseit kritizálják – olyanokat, amelyekről akár Lőrincz László is írhatna, vagy akár befolyásolhatná is őket, ha részt venne azokon az üléseken, amelyeken megszülettek. Ilyen, Lőrincz László távolmaradásával tárgyalt téma volt például a Nyaralóházak büféjére kiírt pályázat elbírálása vagy a hulladékgazdálkodással kapcsolatos ügyek – előbbi nem kapott volna többséget, ha Lőrincz eljön és ellene szavaz, utóbbinál pedig csak azon jár az eszem, hogy a cikk írója vajon nem tudta/akarta megkérdezni az egyesületi alelnök képviselő-tanácsnokot a részletekről, vagy Lőrincz László az, aki ennyire nincs képben, hiszen a cikk hemzseg a súlyos tájékozatlanságról árulkodó, de azért komoly szabálytalanságokat sugalló felvetésektől. De persze az is lehet, hogy ez a titkolózás része – az oldalon ugyanis semmi nem utal arra, hogy az említett uraknak-hölgyeknek köze lenne akár a Térségi tényekhez, akár a gödi politikához.

Ne feledjük egyébként, Lőrincz László volt az, aki – kihagyva az ellenzéki előválasztást – végül elindult áprilisban a “kormányváltásért” a „Valódi Demokraták” nevű kamupárt színeiben, „valódi ellenzékiséget” és a DK frakciójába ülést ígérve. Bár kampánya a Balogh Csaba és Dorosz Dávid lejáratására épült, végül mindössze 0,84 százalékot sikerült elhalásznia az Egységben Magyarországért (a DK által valóban támogatott jelöltjétől), emiatt, ha felvette, vissza is kell fizetnie az egymilliós állami kampánytámogatást. Lukácsi Bálint a választások után Lőrincz alpolgármesteri referenseként húzott pár hónapon át jó fizetést Göd városától, szerződésének megszüntetése miatt pedig azóta is pereli áll az önkormányzatot. Amit külön „szépít”, hogy ugyanezen szerződés kapcsán Balogh Csaba feljelentést tett az aláírásának meghamisítása miatt, de hogy mi lesz az ügy vége, egyelőre nem tudhatjuk, hiszen az eltelt majd’ két év alatt sem jutottak túl a nyomozati szakaszon.  Dr. Tóth Ágnest a Szolgáltató Kft. körüli botrányokból ismerhetik, akik követték a gödi közéleti eseményeket 2020-21 folyamán, de volt ő dunakeszi önkormányzati képviselőjelölt is 2019-ben, valamint a DK színeiben megyei képviselő jelenleg is (annak ellenére, hogy tagságát a gödi perpatvar egy pontján felfüggesztette, Facebook-oldalán pedig előszeretettel ekézi az ellenzéket, beleértve a saját pártját is).

Természetesen nem tudom, a 33 millió forintot hogyan költik el, személyes közreműködésért csurran-cseppen-e valami az egyesület tagjainak a megyei mannából. Akár személyes sértettség is lehetne elég indok arra, hogy tízmilliókat nyerjenek és költsenek el a gödi városvezetés szapulására, de nehéz elképzelni, hogy ezt a pénzt mind külső megbízásokra verik el. Az biztos, hogy az álellenzékiség az egyesület nélkül sem jövedelmez rosszul – Lőrincz László tanácsnoki kinevezésének élharcosa Markó József fideszes expolgármester volt, Lukácsi Bálint pedig drogprevenciós tanácsnokként nem végez semmilyen látható tevékenységet a dunakeszi önkormányzatban, viszont a pozícióval a sima képviselői tiszteletdíj többszörösét teheti zsebre. És micsoda véletlen, míg Lőrincz “valódi demokrataként” aktivizálta magát az országgyűlési kampányban, Lukácsi az MKKP paszivistájaként tűnt fel Gödön aláírásgyűjtőként és aluljárófestőként.

A tökéletes fideszes recept: keress néhány nem makulátlan jellemű figurát, akik könnyen szeretnének pénzhez jutni, de ellenzékiként ez nem olyan könnyű nekik, és bízd rájuk a piszkos munkát. Ha van bennük egy kis személyes bosszúvágy is, lehet, hogy még el is tudják hitetni magukkal, hogy mennyire jót cselekszenek.

Néhány régebbi bejegyzés a Dunakeszi Kistérségért Egyesület tagjaival kapcsolatosan a blogról:
Lukácsiról, Tóth Ágnesről és más, Gödön szerencsét próbáló dunakeszi ismerőseikről
A dr. Tóth Ágnes vezette Szolgáltató Kft-ről, benne régebbi posztokkal a témában



One thought on “Térségi tényferdítők

  1. A föltártak minden bizonnyal többé-kevésbé megfelelnek a valóságnak. Még meg is hatódhatnék és föl is háborodhatnék, ha nem Göd szirénhangja, Hlavács Judit teszi közzé azokat. Éppen Ő, aki képviselőként, majd törvénytelenül kinevezett, kommunikációért felelős alpolgármesterként nem tett volna meg mindent, hogy a 2020 szeptemberében-decemberében az általam főszerkesztett független, a lakosság által kedvelt és várt városi magazint, a Gödi Körképet galádul elnémítsa. A lapnak és nekem voltaképp egyetlen bűne volt, hogy engemet nem az eszmei-politikai cimborája, Balogh Csaba polgármester és/vagy ő talált meg, hanem az akkori képviselő-testület 2/3-os többsége. Én csakis e többséggel a hátam mögött fogadtam el a kiadó, a Gödi Szolgáltató Nonprofit Kft. igazgatójától a kinevezésemet az eredetileg 1990-ben általam alapított magazin élére. A velem szembeni elsődleges ellenszenv abból fakadt, hogy magánemberként már 2019-ben nyilvánosan jeleztem, hogy az önkormányzati választáson győztes helyi, szedett-vedett, érdekirányult (a gödi húsosfazékra éhes) figurákból összeállt moslékkoalíció minden tekintetben alkalmatlan lesz a városvezetésre. Kiváltképp a momentumosok szándékaival-alkalmasságukkal voltak lényegbevágó fönntartásaim. Minden tekintetben – sajna! – vitathatatlanul igazam lett. A pitiáner, műkedvelő, politikai kékharisnya Hlavács föl nem fogta, hogy esetemben egy dolog a funkciótól mentes magánvéleményem és más dolog az, amikor tősgyökeres gödiként, hivatásos újságíróként, közszereplőként független magazint szerkesztek a gödieknek és a gödiekért, s abban alkalmasint a lehető legtárgyilagosabban véleményt nyilvánítok közügyekben. 2020 augusztusában komoly munkával és személyes meggyőző erővel két hét alatt összehoztam egy szakmailag magas színvonalú szerkesztőséget és a kiadóval közösen – pályáztatással – minden igényt kielégítő, olcsó nyomdával szerződtünk. Persze, akkor még nem tudtam, hogy milyen magánérdekek is munkálnak a háttérben. Mindenesetre – finoman fogalmazva – határozott föllépéssel elértem, hogy a testület által a Gödi Körképre megszavazott költségek zömmel tényleg a lapra fordítassanak és a munkatársaim megérdemelt díjai végül is kifizetésre kerüljenek. (Ennek ára pl. az volt, hogy elsősorban jómagam lemondtam jelentős mértékű, megillető juttatásaimról. De kénytelen-kelletlen így tettek a kollégáim, V. Pálfai Kinga és Vasvári Ferenc is.) Nekem a kiadó pénzügyeire-gazdálkodására érdemi rálátásom nem volt (legföljebb csak sejtéseim), amíg és amennyiben lehetett, lojális voltam az amúgy eltitkolt problémáival kapcsolatban. (Még azt sem tudtam, kiben kinek a szerelmét kell tisztelnem. Hiba volt?) Vagyis lényegében két tűz közé kerültem: a lapot vehemensen támadták a Balogh-Hlavács-hívők és ugyanakkor szinte közelharcot kellett vívnom a bő terjedelmű lap megjelenéséért és a munkatársaim tisztességesen elvégzett munkájának a díjazásáért. Jellemző, hogy a mindenre képes Hlavács egy testületi ülésen – minden tényalap nélkül – még antiszemtizmussal is vádolt. (Jó eséllyel jogi elégtételt vehettem volna, de a lap érdekében lemondtam erről.) De egy mondvacsinált, nevetséges ürüggyel Balogh úr is megpróbált fogást találni rajtam, no de hát ehhez ő nagyon kisfiú.) Nos, végül is ezek az alantas mesterkedések teljes csődöt mondtak. Gödi Körkép azonban nincs, van viszont a kb. 70 millió forint – úgymond – pályázati pénzekből, valójában az elvont Samsung-adóból gründolt Gödi Tükörkép és Térségi Tények. (A készítőik bizonyára jót röhögnek a markukba.) Így aztán a körzet snájdig országgyűlési képviselőjének változatos fotóiban is egyre gyakrabban lehet gyönyörködni. Hát akkor most jó szórakozást!

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s