Kampány (és vereség) után

szubjektív hátra- és előretekintő

Mi újat lehet mondani az ellenzék választási vereségéről egy hét után, miután minden érintett politikus és elemző elmondott már mindent, és annak az ellenkezőjét is? Becsaptam magam, ez nyilvánvaló – de persze nem lehet úgy kampányolni, hogy semmi esélyt sem adsz a győzelmednek. Ráadásul abban egész biztos voltam, hogy helyben Dorosz Dávid nyer. Ha nem, akkor négyötöde lesz a Fidesznek – állítottam, és tulajdonképpen majdnem igazam lett. De persze vesztettünk, ezért csütörtökön kávéztam az egyetlen emberrel, akit valaha kitiltottam a facebook-oldalamról – és ez a múlt hét egyik legjobb ötletének bizonyult, amire még majd visszatérek a végén.

Kívülről és belülről – az országos és a helyi kampány

Nem akarok olyanokat írni, amit már százszor, százan megírtak. Az biztos, hogy itt, helyben nagyon jól működött a kampánycsapat, a pártokhoz kötődő és a civil aktivisták „felszántották” a területet. A jelölt, Dorosz Dávid odafigyelt az itteni emberekre, a helyi ügyekre, és ezekről beszélt; jelen volt végig, a pultozásoknál, a kopogtatásoknál, a fontos eseményeknél. Megszólalt az összes lényeges helyi ügyben, volt amiben többször is. Kapcsolatot épített a civil szervezetekkel, a polgármesterekkel, a szomszédos oevk-kkal, az agglomerációs településekkel, és eleve jóban volt a főpolgármesterrel.

Rengeteget voltunk az utcákon. Az utolsó héten az Oázisban kampányoltunk, két csengő között Dávid (aki elég komolyan veszi a számokat) elmondta, hogy 31.000 háztartásba kopogtattunk be. Elképesztő szám. Hát igen, még én is – aki magát a műfajt is utálja, az emberek magánszférájába való indokolatlan belepofátlankodásnak tartja – elmentem kopogtatni a választókerület minden településére legalább egyszer. Gödön meg természetesen minden alkalommal ott voltam az ilyen akciókon.

Pest 5. biztos ellenzéki körzetnek számított minden elemzésben, így az országos siker érdekében csatlakoztam a „Nyomtass te is!” egyik civil csapatához, és majdnem minden héten elmentem velük Kosdra, a sokkal nehezebben nyerhető 4. OEVK-ba. És akár kopogtattunk, akár szórólapoztunk, akár újságot terjesztettünk, mindig az esélyeket is latogattuk. És minden beszélgetés konklúziója az volt: „bármi lesz is, legalább nyugodt a lelkiismeretünk, hogy mi mindent megtettünk, ami tőlünk telik.” Így is volt.

Kifelé csak a reményt mutattuk, a kétségeket csak egymással osztottuk meg. Feldolgoztam a bánatot Karácsony Gergő visszalépése miatt és elhittem, Márki-Zay Péterrel könnyebben győzhetünk. De az előválasztás lezárultával egyre több volt az aggodalom, amit nem oszlattak sem a közvélemény-kutatások, sem az ellenzéki politikusok. Először a hónapokig tartó érthetetlen csend, aminek okairól, párton kívüli révén, szerencsére nagyon keveset tudtam, volt LMP-sként és különböző pártok tagjainak barátjaként viszont túl sokat is sejtettem. Taktikázás, helyezkedés, pártérdekek mindenek felett – erről szóltak ezek a hónapok.

Az első életjelre – gyűjtsünk aláírást a Fudan-népszavazásra – aktivistaként csak dühöngeni tudtam, persze magamban. Még egy ívet sem kaptunk, amikor Karácsony Gergő már bejelentette, év végéig meglesz a 200.000 aláírás. De hát két hét múlva karácsony, a hőmérséklet nulla közeli, hogy a fenébe képzelitek ezt? – őrjöngtem a kampánykoordinátornak a telefonba. De természetesen kiálltam a pulttal a Penny elé akkor is, amikor le kellett szedni a felső részét, mert felborította a viharos decemberi szél. Az aláírók is sokan, lelkesen jöttek, kár, hogy azonnal beteltek a gyűjtőívek, és nem volt több üres – nem csak az MKKP-passzivistáknak nem jutott. Év végére természetesen nem lett meg a szükséges mennyiség, de azért január közepére igen – hiába, azért gyűjtöttünk még egy hetet, meg még egyet, így aztán bőven lemaradtunk arról, hogy matematikai esély legyen beérni a választást.

A közös lista bejelentése az utolsó jogilag lehetséges pillanatra csúszott, a programbemutatót nem is tudom hányszor halasztották el. Nem mintha ez utóbbi komoly tömegeket érdekelt volna. Néhányan az ismerőseim közül államtitkári meg minisztériumi osztályvezetői pozíciókat kezdtek tervezgetni. Én újabb és újabb aktivistákkal kötöttem barátságot az utcákat járva vagy pultozva. Megismerkedtem a Kitörés-túrára készülődő DK-ssal és a liberális cimboráimnál is toleránsabb jobbikossal. És rengeteg ellenzéki szavazótól kaptam biztatást, köszönetet.

A politika mocsara

Megosztottam, kommenteltem, lájkoltam, és hogy legyen valami, amit szeretek, írtam is. Őszintén hittem, hogy Gödnek azzal teszek a legjobbat, ha a Fidesz bukásán dolgozom. Mondjuk ezt most is így gondolom, és se nem bánom, se nem szégyellem, pláne mivel egyáltalán nem hanyagoltam el miatta az önkormányzati munkáimat sem. Írtam az előterjesztéseket, a városi hírekről szóló posztokat, tárgyaltam zöldhulladékról, biológiai szúnyoggyérítésről, az ötös körzet ügyeiről, zöldfelületi kérdésekről, golfpályáról, új iskoláról, ünnepekről és rendezvényekről… és igyekeztem fenntartani azt a törékeny együttműködést, ami mostanában jellemezte a képviselő-testületet. Sok-sok mindent nem írtam meg a facebookra, vagy ha mégis, időben kitöröltem. Rosszabb pillanatokban visszasírtam 2020 nyarát, ami bizonyos szempontból maga volt a pokol, de legalább egyértelmű volt, hogy ki melyik oldalon áll. Akkor megírhattam a gödieknek a tényeket, ahogy én láttam – ma már tudom, hogy részben önterápiás céllal. Most pedig néha úgy éreztem, annyi mindent kell lenyelnem, hogy már fizikai tüneteim vannak tőle.

Ehhez képest a lejárató posztok és cikkek szinte meg sem érintettek. Tudtam, hogy nem rólam szólnak, a cél – az ellenzék befeketítése mellett – az, hogy minél kevesebben legyenek, akik nyíltan mellénk állnak. Sőt, lehetőleg dolgozni se merjen senki Gödnek vagy Gödön egy ellenzéki polgármester beosztottjaként. Tiszta volt a lelkiismeretem, így eszembe sem jutott félni. Persze amikor januárban kaptam egy ajánlottlevél-értesítőt a bíróságtól, egy kicsit idegesen mentem a postára – és megkönnyebbülten vettem tudomásul, hogy a borítékban egy elutasító végzés lapul. Vagyis csak akkor értesültem róla, hogy Lőrincz László beperelt rágalmazásért (a Göd Hangja miatt), amikor már el is dőlt, hogy alaptalan a vád. A Görbe Tükör hazugságain sem akadtam fenn, de azért megkerestem egy ügyvédet – nem szeretném, ha teljesen következmények nélkül maradhatna nyilvánvaló rágalmak terjesztése.

Esélylatogatás, csalódás és még nagyobb csalódás

Sokszor megfordult a fejemben, egy esetleges ellenzéki győzelem rontana vagy javítana a gödi önkormányzat működésén. Ha nem a csőd szélén táncolnánk, hanem visszakapnánk a Samsung adóját, megkönnyebbülés lenne, vagy kitörne a nyílt háború a források feletti uralomért? Úgy sejtettem, inkább az utóbbi. Mindegy, legyen végre környezetvédelmi minisztérium meg működő zöldhatóság, az sokkal fontosabb, mint hogy mit csinálnak „ezek itt” – volt mindig a végkonklúzióm. Ráadásul a pártok közötti alkudozás egy zöldpolitikust ejtőernyőzött ide, aki mellett nem volt nehéz kiállni. Jól járt volna vele a választókerület, egy fideszes kormányzás esetén is. Emiatt aztán különösen sajnálom a kétharmadot, Göd miatt is.

Vasárnap este Dunakeszin az első néhány szavazóköri eredmény beérkezése után már tudtuk, nagy a baj. Mire minden településnél bejött egy-két szám – az összes eredmény 5 százaléka se – tudtuk, nincs miért bemenni a központi eredményváróra a műjégen fagyoskodni. De azért arra nem számítottam, hogy a pártelnökök sem mennek el…

A vasárnap éjjel és a hétfő a kétségbeesésé volt. És az undoré. De nem az illiberális, putyinsimogató Orbánt választó Magyarországtól undorodtam, hanem a győzelmi beszédében az ukrán elnöknek teljesen szükségtelenül beszóló régi-új miniszterelnöktől és az ezen felröhögő mögötte és előtte állóktól. A síró Rogántól és a kamaszlányként vihogó Varga Judittól. A népszavazás eredménytelenségéről mélyen hallgató közmédiától. És attól, hogy van egy-két ember, akit pár éve még a barátomnak gondoltam, és sosem felejtem el azokat a jó dolgokat, amiket tettek/tesznek, de már nem tudom, minek gondoljam őket, hiszen abban a televízióban dolgoznak jó pénzért, amelyik a budapesti békedemonstrációról „háborúpárti tüntetésként” tudósított.

Na de az „enyémek” még erre is rá tudtak tenni egy lapáttal. Segítettek megérteni a fideszes szavazókat. Mert hogyan lehetne rábízni az országot azokra, akik oda se mennek, hogy a miniszterelnök-jelöltjük mellé álljanak a színpadra? Akik meg sem várják a végeredményt, már a másikat teszik meg bűnbaknak? Akik mindent és mindenkit hibáztatnak, de meg sem fordul a fejükben, hogy magukba nézzenek? Mindig is kedveltem Karácsony Gergőt, mostantól hálás is vagyok neki, és persze Donáth Annának, hogy ők ott voltak a Városligetben a színpadon. Igazán kár, hogy ebből az ellenzéki politikusi elitből már azzal ki lehet emelkedni, hogy a minimálisan elvárható gerinccel rendelkezik az illető. Szerencsére ők ketten tovább is mentek: későbbi megnyilvánulásaikból is úgy tűnik, hajlandóak vállalni a saját felelősségüket, levonni a szükséges következtetéseket, kitalálni, hogyan tovább, és tenni a dolgukat. Hátha nem a Magyar Kétfarkú Kutya Párt lesz az egyetlen politikai formáció, amely az emberek életét valóban érintő ügyekkel foglalkozik, és a gyakorlatban is hasznos tevékenységeket folytat kampányidőszakon kívül is.

Innen kell felállni

És akkor vissza az elején felvetett témához, a kávézáshoz. A facebook-oldalamon ígértem meg egy fideszes kommentelőnek, hogy meghívom egy kávéra, ha Tuzson Bence nyer, és csütörtökön be is tartottam a szavam. Az történt, amiben egyébként biztos voltam: élőben teljesen normális beszélgetést lehet folytatni azzal, aki a képernyőn keresztül akár válogatott szidalmakkal áraszt el engem vagy a gyerekemet. Sőt. Ahogy egyébként tisztában is voltam vele, újabb példa bizonyította: ahogy én is bőven tudom miért kritizálni az ellenzéket, a fideszes szavazók sem feltétlenül értenek egyet a kormány minden egyes lépésével. Sokuknak Orbánékra szavazni épp annyira a kisebbik rossz, mint ahogy nekem a Gyurcsány-Jobbik-stb. kombinációra. Hogy miközben nekik is elgurul a gyógyszerük néha, valójában szerintük is kulturált vitákra és békés együtt élésre volna szükség mind a polgárok, mind a politikusok részéről. Beszélnünk kell egymással, és megtalálni a közös pontokat, mert valójában több van, mint amennyit el tudunk képzelni.

Az biztos, hogy nehéz idők jönnek. Háború a szomszédban, gazdasági válság, klímakatasztrófa. Magyarország nem tud kimaradni a következményekből, bárki is kormányozza. Itthon pedig romokban az egészségügy, az oktatás, a közművek – heti szinten van Gödön csőtörés, a nem önkormányzati utakon is kátyú kátyú hátán. Betonba öntik a Balatont, a Fertőt, Tatát, óriás akkumulátorgyárak és az őket kiszolgáló további vegyi üzemek épülnek szerte az országban. Az államadósság, az infláció az egekben, már márciusban aszály van, és egyre több dolgot egyszerűen nem lehet beszerezni – Önök tudták például, hogy a váci cementgyár nem tud csomagolni, mert Ukrajnából nem jön a zsák? Vagy hogy a nyomdák bizonyos papírtípusokat már sehogyan, irreálisan drágán sem tudnak vásárolni? Az biztos többeknek megvan, hogy az autószerviz egy hétre vállalja, hogy tartja az árajánlatot (az alkatrészek miatt), az építőipari árak meg már tavaly kilőttek felfelé.

Szóval „itt az Armageddon”, a világban, az országban és Gödön is – ha nem akarok megfutamodni és lelépni (ugyan hová?), át kellett gondoljam, hogy mihez kezdjek most. Képviselni a választókörzetemet, megpróbálni befejezni néhány elkezdett ügyet és folyamatosan tájékoztatni a gödieket – ez az itteni feladatom, amivel megbíztak a felsőgödiek. És ideje foglalkoznom az évek óta elhanyagolt családdal, valamint találni valami olyan munkát, amiből meg lehet élni és segít nem beleőrülni a politikába – ez a másik tennivaló. A közoktatásba nem megyek vissza, de nem azért, mert kevés a fizetés, hanem mert nem szeretnék annak a rendszernek a része lenni, amely véleményem szerint az életre való felkészítés helyett leginkább tönkreteszi a gyerekeket (és a pedagógusokat is). Úgyhogy első körben SSC-knek küldtem el az önéletrajzom. Spanyolos ügyintézőként dolgozni egy német vagy brit multinak, az már majdnem olyan, mintha külföldön élnék, de mégsem kell elhagynom a hazámat.

És ha nem reménytelen politikai alkudozásokra pazarlom az időmet, akkor marad belőle kézzelfogható, talán apró, de Gödöt élhetőbbé tevő tevékenységekre: a buszmegálló virágainak locsolására, városi szemétszedésre, helyi civil szervezetekben végzett munkára. Vasárnap például már többedszer csatlakoztam is a Hódok és Fák csapatához, akikkel csirkehálóba tekertünk néhány újabb Duna-parti fűzfát… Ha nem tudom meggyőzni a politikustársaimat, hogy kérjünk pénzt a megyétől komposztálóüzemre, majd meghívom a szomszédaimat, és megmutatom, én hogy komposztálok. Ha nincs városi újság, írok blogot. Ha nincs pénz köztisztasági brigádot létrehozni, összeszedem a szemetet útközben. (Egyébként ezt csinálom – és sokan mások is – de lehetne még többször.) Ha sok ilyen ember van Gödön – márpedig nagyon sok van – akkor igenis jobb lesz a városnak.

“Apróságok, hétköznapi népek kis tettei tartják sakkban a sötétséget. Egyszerű kedvesség és szeretet.” – mondta Gandalf a Hobbitban. Szerintem igaza van. Meg hát úgysincs más reményünk.

A borítókép forrása: pixabay.com

Kampány (és vereség) után” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. T. Hlavács Judit! Szeretnék utoljára foglalkozni a megnyilatkozásaival, ezért ezt is e zárt körben teszem. Nem kívánok tehát e szubjektív hátra- és előretekintő részleteihez hozzászólni, mert reménytelennek tartom és megértem, hogy idegállapotban van. Nem az a fő problémám ti. a nézeteivel, hogy pl. mindenáron kormányváltást akart, hiszen ez szíve-joga, hanem az, hogy ezért Gödöt alárendelte ennek célnak. No, meg az, hogy kikkel akarta, kikért kampányolt önfeledten. Sem az országban, sem helyben nem szeretik ui. annyian “01G”-t és képviselőit, mint ahányan – egykori pártársa, Schiffer András mostani megfogalmazásában – elutasították a “moslékot”. Nekem már a 2019-es önkormányzati választáson győztes helyi bagázsáról is ez volt a véleményem egy nyilvános posztomban, amiért nyilván kihúztam a gyufát Önnél. Ezért is ellenezte oly vehemensen a főszerkesztői kinevezésemet. Mindenesetre az érintettségem okán is a legjobban ez a szemérmetlen mondat tetszett a kesergőjében: “Ha nincs városi újság, írok blogot.” Annyira jellemző ez az egész szemléletére, etikai hozzáállására, állandó szerecsenmosdatásaira, a valóságtól való végzetes elrugaszkodására… Mert hát nem Ön, a törvénytelenül kinevezett, kommunikációért felelős alpolgármester tett meg ugyebár mindent – a polgármesterrel karöltve -, hogy ne legyen független városi magazin (Gödi Körkép)? No, de hagyjuk, inkább megajándékozom egy idevágó klasszikus viccel, hogy jobb kedvre derítsem: fölkeresi a pszichológust. A fején egy Márki-Zay-plakátból hajtogatott csákó. A nyakában Kamu Geri-, a köldökén pedig a Balogh Csaba és Dorosz Dávid gödi találkozását megörökítő, fölbecsülhetetlen értékű fotók lógnak, s kötélen maga után húz egy saját készítésű komposztálót. A lélektanász megkérdi: – Mi a panasza? Mire Ön: Nekem? – csattan föl vérig sértve. – A Fidesz bukása ügyében jöttem.

    Kedvelés

  2. Kedves Menyhért, nagyon fontos témát érintett.
    A demokráciában a sajtó nagyon fontos szerepet tölt be az emberek tudatának kialakításában, ami a politikai akaratában és a választási eredményekben is visszatükröződik. Most hivatkozhatnák a szabályozás elméleti megállapításokra is, arra, mi lesz az olyan rendszerrel, amiben a visszacsatolás nem működik,de nem teszem, mert kicsit hosszú elméleti fejtegetésbe menne át a hozzászólásom.
    Saját bőrömön is éreztem hosszú éveken át, hogy egyáltalán nem független városi magazin lett a Gödi Körkép. Vissza lehet nézni, hogy a rendszerváltás óta hogyan lett belőle a gödi polgárok lapjából gödi önkormányzat lapja.

    Például az önkormányzat 2019-es váltása előtt egyszerűen még olvasói levélként sem volt a főszerkesztő megjelentetni olyan hozzászólást, amely valamilyen módon bármit kritizált a városban. Legyen az akár a környezetvédelemmel kapcsolatos probléma is. Erről többször vitatkoztam vele. A végén kijelentette, hogy a Gödi Körkép a gödi önkormányzat lapja és pont.
    A fentiek alapján alapjában helytelenítem, hogy Göd egyetlen lapjának felelős főszerkesztői kinevezése az önkormányzattól függ.
    Ez az út vezetett ahhoz, hogy a főszerkesztő hatalom irányú szorgos fáradozása az ellenkezőjébe csapott át, és a helyi sajtó elveszítette a hitelességét. Ugyanúgy, mint az átkosban volt. Emlékezzünk kommunizmus nyalizó sajtójára.
    Örülök, hogy az eddigi megnyilatkozásai az enyémhez hasonló véleményt tükröznek. Remélem, mint újságíró-főszerkesztő megmarad ezen az úton és a város képviselő testülete támogatja az álláspontomat.

    Kedvelés

  3. Kedves Zombory László! Egyetértek. Csupán egy észrevétel. A Gödi Körkép főszerkesztőjének kinevezése formálisan nem a hivataltól (a polgármestertől) jön, hanem közvetve a mindenkori képviselő-testületi többségtől. Aztán már persze főszerkesztője válogatja, hogy mennyiben képes, akar tényleg független városi magazint szerkeszteni. Igaza van abban, magam is szóvá tettem, hogy pl. 2019 előtt a főszerkesztő – úgymond – aláfeküdt mindenekelőtt a polgármesteri érdeknek. Minden kritikus véleményt kirekesztett a lapból, és helyettük – ironikusan szólva – a Golf-pálya szöcskéinek násztáncával töltötte meg a lapot, no meg a polgármester fotóival. A 2019-es önkormányzati választáson ennek meg is lett az eredmény: egy teljesen ismeretlen fiút választottak meg, mert többek között megelégelték a semmitmondást. Azt kell mondanom, hogy az általam alapított lap egyedül Salamon Tamás főszerkesztése alatt töltötte be valamennyire a hívatását, amikor folyamatosan visszacsatolta a lakosok véleményét az önkormányzat felé. Magam is ezt az eredeti, 1990-es elképzelésemet szerettem volna megvalósítani, a 2020/9. sz. beköszöntőjében ezt meg is hirdettem. Csakhogy ez Balogh Csaba momentumus polgármesternek és csatlósának, Hlavács Juditnak nagyon nem állt érdekében. Bizonyára tudat alatt sejtették, hogy eredményt úgyis képtelenek fölmutatni, s ezért csak megtévesztő, alaptalan sikerpropagandát tűrtek volna meg. Galád módon el is lehetetlenítették a lapot. Ez persze – itt nem részletezett okok miatt – a töketlen, az alkalmi többségtől megmámorosodott képviselők felelőssége is. Végül is a Gödi Körkép a hatalmi játszmák áldozata lett. Attól tartok, még egy olyan szakmailag, hivatástudatilag magas szintű szerkesztőséget, mint amilyen 2020 őszén összeállt, a közeljövőben szinte lehetetlen összehozni. Legalábbis addig bizonyosan nem, míg az igazi értékeket fölismerni képtelen, azokat nem becsülő, akarnok, pártérdeket kiszolgáló polgármester keseríti meg Göd életét.

    Kedvelés

Hozzászólás a(z) Zombory László bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s