Nem jelent plusz munkahelyeket a Samsung 

Gyakran halljuk azt a Samsung melletti érvet, hogy munkahelyeket teremt a helyieknek, miközben jelenleg 98 gödi dolgozik a Samsung gyárban, mindössze 4-gyel több, mint tavaly. Még csak azt sem lehet mondani, hogy a kistérség jól jár vele, mert miközben az ő környezetüket is károsítja a gyár, a környékbeli települések és Göd munkavállalóinak száma együtt sem éri el a cég összes dolgozójának tíz százalékát. 

Fotó: MTI/Mónus Márton

Nem volt könnyű megszerezni ezt az információt, mert bár mindenki tisztában volt vele, hogy a polgármesternek joga van ezt megtudni, a kedves hangvételtől a határozottig elnyúló skálán odáig kellett eszkalálni az adatkérést, hogy bírósági perre keltem a Samsunggal az adatok visszatartása miatt, ahol a bíróság nekem adott igazat. Ezután is csak késéssel, és vélhetően direkt csak papír formában, és véletlenszerűsített sorrendben kilistázva kaptam meg a magyar munkavállalók adatait. 

Ennyit arról, hogy kedvesnek kell lenni a Samsunggal, mert akkor ők is azok lesznek. Még az sem igaz, amikor azt mondják, hogy szívesen megosztanák az adataikat, amit csak lehet, csak meg van nekik tiltva. 

A Samsung gigaberuházás, amely árt a helyiek közvetlen környezetének és a munkahelyeket is az olcsóbb, külföldi munkavállalóknak adja. A munkavállalók több, mint fele külföldi, többségük még csak nem is Eu-s országból érkezik, így még csak nem is szövetségeseinket támogatjuk a lehetőséggel. Ez migrációs szempontból előnyös, mert pénzhez juttatja a külföldi gazdaságokat. Én is tudom, hogy Ukrajnában, és a távolkeleten élőknek is ritka lehetőséget kínál egy ilyen idénymunka, amivel 0,5-2 évet töltenek, de a kialakuló gazdasági és lakhatási világválság idején nem érzem a gazdaságunkat annyira stabilnak, hogy ilyen felelősségvállalást tegyünk – mindeközben pedig a magyar kormány rekord mennyiségű összeget, munkahelyenként közel 28 millió forintot fizet az akkumulátorgyárnak.

Visszatérve a regionális helyzetértékelésre: a gyárral szemben a környék érdekeit valóban szolgáló iskola építési projektje 2019 óta alig, és a jelenlegi kormány mellett ki tudja, meddig haladhat. 24 tantermes iskolára nyert pályázatot az előző városvezetés, ami eredetileg a volt Pólus hotel melletti erdő helyére került volna, de a lakossági összefogásnak köszönhetően végül a Golf beütő pályára, az Oázis és az Ady közötti területre lett betervezve. 

Az Önkormányzat jelentős pénzt és munkát tett bele a projektbe, hogy a szükséges területeket megvásároljuk, egybe vonjuk, és bár a jövőbe mutató javaslatunkat nem fogadták be, hogy legyen egy egész várost ellátni képes konyhája az épületnek, a munkálatokat folyamatosan segítettük, mert láttuk, hogy sok előnye származna belőle a városnak és a környékbeli településeknek, ha elkészülne. Már a közművesítés vár csak ránk a felelősség szempontjából, de azt csak akkor tudjuk megkezdeni, ha a BMSK, mint projektgazda elfogadja a végleges terveket, hogy tudjuk, hova kell egyáltalán a kivezetéseket kiépíteni. 

Egy ilyen iskola több embernek adhatna munkalehetőséget, mint a gyár által foglalkoztatott 98 dolgozó, és többszáz gyermeknek biztosíthatná az oktatási helyszínt. Ez agglomerációs érdek, mégis ok nélkül húzódik ahhoz képest, hogy a Samsung beruházás nemzetgazdasági érdeknek álcázva kap többtízmilliárd forintos támogatásokat. Teljesen abszurd, hogy az ilyen nemzetközi gigaberuházásokat részesítik előnyben a helyiek érdekeit is kiszolgálni képes oktatási, vagy hasonlóan előnyös intézmények építése, fejlesztése helyett.

A munkám során aktuálisan felmerülő hírekről mindig beszámolok röviden a facebook oldalamon is, azt is érdemes követni!

One thought on “Nem jelent plusz munkahelyeket a Samsung 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s