Jóváhagyási tervek

… avagy hírek a 24 tantermes új iskoláról

2018 elején jelent meg a rendelet, ami alapján Göd 24 tantermes iskolafejlesztését nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásnak minősítették, ami azt jelenti, hogy minden engedélyezési folyamat felgyorsul, és a lehető legtöbbb adminisztratív akadály elhárításával villámsebességgel valósulhat meg egy építkezés. 2019-ben ezzel kampányolt a Fidesz, de azóta sem történt egyetlen kapavágás sem. Most, 2021 novemberében a jóváhagyási tervek elfogadásánál tartunk, vagyis nyugodtan elfelejthetjük a 2024. szeptemberi átadást, amit két éve, 2020 legelején, a megvalósíthatósági tanulmány véleményezésekor a beruházó közölt az önkormányzattal. Ugyanakkor mintha mégis mozdulna előre a projekt, sőt, kifejezetten pozitív fejleményekről is be tudok számolni.


Az engedélyes tervek elkészültét 2020 nyarára tervezték, amiből nem lett semmi, majd amikor végül – jó nagy késéssel – kiírták a közbeszerzést, vissza is vonták, hogy “felgyorsítsák a folyamatot”. Ez elég furán hangzik, de tényleg így van: a jóváhagyási terv arra szolgál, hogy egyszerre lehessen a tervezésre és a kivitelezésre közbeszerzést kiírni, így valóban hamarabb lehet valami abból a projektből, amelyet eddig évekig jegeltek. (Meg persze még a választások előtt ki lehet választani a nyerteseket…)

Na de elég a negativitásból, jöjjön a jó: a 2020-as tervekhez képest kifejezetten kellemes volt látni az újakat. Amit a gödi önkormányzat szakemberei javasoltak, szinte mind bekerült a tervekbe. Az épülettömb látványa annak ellenére nem nyomasztó, hogy 24+4 osztálytermet, és a hozzá tartozó helyiségeket, csoportszobákat, irodákat, tanárit, aulát, konyhát, kiszolgáló helyiségeket, kézilabdaversenyek lebonyolítására is alkalmas, lelátós sportcsarnokot terveztek, tehát egy hatalmas épületről van szó.

Az ide járó diákok egy modern, ugyanakkor nagyon barátságos helyen tanulhatnak majd – a háromszögletű, a földszintet és a két emeletet összekötő belmagasságű, lépcsőzetes leülő dominálta aula és a tantermek között elhelyezkedő kisebb “pihenőterek” biztosan jó szolgálatot tesznek majd. Az épületben tényleg minden meglesz, ami egy mai iskolában szükséges, a telek adta lehetőségek, az építési előírások és a szükségletek összehangolása révén a tervező INCORSO építésziroda tényleg sikeresen ötvözte a funkcionalitást az esztétikummal. Dunakeszi új középületeinek szinte kizárólagos tervezője szerintem itt jobb munkát végzett, mind a szomszédvárban szokott.

Az, hogy az SNI-s szárnyban némileg elkülönülten, de mégis egy helyen, mindennapi kapcsolódási lehetőséggel tanulnak majd átlagos és különböző nehézségekkel együtt élő gyerekek, az összes érintettnek és az egész társadalomnak előnyös – hasonló történik a Dunakeszi Krisztus Király Római Katolikus Iskolában, ahol a Veni Vidi Vici Alapítvány által fenntartott osztály mozgáskorlátozott, értelmi fogyatékos diákjai napi szinten találkoznak és barátkoznak az általános iskola tanulóival.

Az új iskola mellett a város egy új sportcsarnokot is kap, amely a lelátónak és a szabvány méreteknek köszönhetően versenyek lebonyolítására is alkalmas lesz. Miközben szerves része az épületnek, teljesen le is választható és külön bejáraton megközelíthető, így könnyen használható hétvégéken is. Saját aulája és büféje is lesz, így akár rendezvényhelyszínként is tökéletesen megállja majd a helyét.

A teveket véleményezték a gödi polgármesteri hivatal szakemberei, az észrevételeket, javaslatokat, reméljük, beépítik. Apróságok mellett (pl. néhány helyiségről lemaradt az ablak, vagy a gazdasági udvarra nincs világítás tervezve) javasoltuk az eredetileg tervezettnél több napelem felhelyezését vagy a gázkazán helyett hőszívattyús fűtés megfontolását. Meglátjuk, mi lesz belőle… Vannak homályos pontok: míg egyes részletek (statika) szinte engedélyes terv szintig kidolgozottak, más (pl. a gépészet vagy a tűzvédelem) szinte teljesen hiányoznak – így pl. még mindig nem tudjuk megkezdeni a közművek kiépítését (ami önkormányzati feladat), hiszen nem tudjuk a szükséges kapacitásokat. És persze van olyan, amivel még mi vagyunk elmaradásban: a telkek összevonása a földhivatalnál, amihez a legközelebbi testületi ülésen kell meghozni egy határozatot. És majd a mi dolgunk lesz a közlekedés lehető legjobb megszervezése is, amit szintén időben meg kell kezdeni.

A képek a tervek 2021. novemberi állapotát tükrözik.

korábbi írás a témában:
59. Iskola a beütőpályán

Jóváhagyási tervek” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Köszönjük a tájékoztatást. Ezek szerint mégsem az 50-es táblán valósul meg a városi sportcsarnok egy szabadidőparkban, hogy legalább valamennyi zajt lefogjon a Samsung felől. Pedig valami ilyesmit ígért a helyi képviselő, és több helyen rebesgettek is ilyet. Sajnálom.

    Kedvelés

  2. Érdekes aktualitást ad a cikkhez a most megjelent Tükörkép 19. oldalán található cikk. Hogy az önkormányzat nem foglalkozik a témával, az teljesen téves álláspont. Mint volt VKB tag emlékszem sokat foglalkozott a bizottság is vele, aminek az elnöke volt Hlavács Judit volt, de a mostani cikkből is egészen más derül ki.

    Kedvelés

  3. Visszajelzés: 2021. – Göd hangja

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s