…avagy szomorú számvetés az önkormányzatok napján
Szeptember 30. a helyi önkormányzatok napja Magyarországon – ennek apropóján szeretném bemutatni az olvasóknak, mennyi minden van, amit a „szokásjog” alapján az önkormányzatoktól várnánk, de már nem tehetik meg, mennyi hatáskört, jogosítványt, forrást veszítettek el a magyar helyhatóságok 2010, a Fidesz hatalomra jutása óta. A rendszerváltáskor kifejezetten erős önkormányzatiság fokozatosan gyengült az elmúlt 30 év különböző kormányzatai alatt, azonban a NER meghirdetésével ez a folyamat elképesztően felgyorsult, és 2019 után, amikor az ellenzék néhány nagyvárosban megerősödött, Orbánék a covid ürügyén, élve az immár másfél éve tartó különleges jogrenddel (tényleg, ki érti, hogy védekezni nem kell, de a veszélyhelyzet legalább januárig fennál?) a végletekig elmentek a helyhatóságok kivéreztetésében.
Építékezések, városkép
Talán a leggyakrabban feltett kérdés Gödön az építkezések kapcsán, hogy „de hát miért engedélyezte az önkormányzat/a polgármester ezt a rettenetet/ezt az óriási épületet?” Az a szomorú igazság, hogy a polgármester (az önkormányzat, a városvezetés, a főépítész) nem illetékes az építési engedélyezési ügyekben. Sőt, egy csomó építési, felújítási tevékenységhez valójában semmilyen engedélyre nincs szükség, illetve – ha a helyi rendelet előírja – 300 m2-ig csak településképi bejelentést kell tenni, amire 15 napon belül kell reagálnia a hivatalnak. Ami meg is történik, de akárhányszor megtapasztaljuk, hogy a kiadott településképi vélemény konkrétan elveti a terveket, azonban a ház mégis megépül. És még olyanra is akad példa, hogy a helyi szabályokkal ellentétesen, mégis megkapja a használatbavételi engedélyt. Építéshatóság Gödön nincsen, ha bármi szabálytalanságot tapasztalunk, írhatunk semmire se kötelező, „kérjükszépen” levelet az építtetőnek, illetve hivatalosat Vácra, de ők (kapacitáshiánnyal küszködve) nem nagyon tesznek semmit. Hónapokkal ezelőtt küldtünk levelet a romos Autópihenő tulajdonosának, hogy veszélyes az épület, illetve az építéshatóságnak, ami kötelezhetné a tulajdonost hogy a tetőről hulló cserepekkel kezdjen valamit – természetesen azóta sem történt semmi, az egésznek annyi az „eredménye”, hogy moshatjuk kezeinket, ha esetleg valakinek a fejére esik egy darab.
Közrend
Hajdanában az önkormányzatok szabálysértési bírságot szabhattak ki számos ügyben, például szemetelésért. Mára ez megszűnt, a közösségi együttélést szabályozó rendeletekben lehet meghatározni egyes tényállásokat, amelyekért maximum 50 ezer forint büntetés szabható ki. Közlekedési szabálysértésért, tilosban parkolásért büntethet a rendőrség vagy a város által fizetett közterület-felügyelet – de ennek összege nem Gödre fog befolyni.
Az önkormányzatoknak csak a magánszemélyek által keltett zaj – fűnyírás, zenés rendezvény – esetében van hatósági jogkörük – az ipari zajszennyezés a megyei kormányhivatalokhoz tartozik, jó messzire mind a probléma forrásától, mind a panaszos lakosoktól. Hogy ebből milyen hatékonyság, lakosságvédelem származik, Gödön tisztán látjuk, különösen Bócsa, az Oázis és Alsógöd keleti részeinek lakói tudnának erről sokat mesélni.
Egészségügy
Ugyan Gödöt nem érintette, de 2012-ben 71 egészségügyi intézmény, ebből 54 kórház került át az önkormányzatoktól az állam tulajdonába és működtetésébe, 16 esetben ingó- és ingatlanvagyont is elvettek a településektől.
Oktatás
2013 óta nem önkormányzatiak az iskolák – a Huzella Tivadar és a Németh László iskolák egy több mint 50 intézményt fenntartó KLIK részei, ehhez mért érdekérvényesítő képességgel. Egy iskolaigazgatónak évi pár tízezer forint elköltésére van joga – ha nem csak az ablak törik be, hanem ki kell cserélni egy nyílászárót, arra már a távoli fenntartónak van csak joga, és az ehhez tartozó hosszadalmas eljárásra lehet számítani. Az önkormányzat tulajdonában álló ingatlanokat ingyenes használatba kellett adni, de mostanára – további einstanddal, az épületek működtetésének átadásával – legalább egy kézbe került a feladat, ugyanis évekig az önkormányzatok dolga volt a karbantartás és pl. a rezsiszámlák fizetése, míg az intézmény maga a KLIK fennhatósága alá tartozott, olyan farmuci helyzeteket idézve elő, hogy külön kellett volna kezelni azt a fénymásolópapírt, amire a dolgozatok kerültek, és azt, amin levelet írtak az áramszolgáltatónak. A tornacsarnokok most is kissé exlex állapotban működnek – délelőtt a KLIK, délután az önkormányzat rendelkezik az idővel. Ami igazán megszenvedte Gödön ezt a helyzetet, az az SNI-s és mindenféle tanulási nehézséggel küzdő gyermekek ellátása. Sok rosszat tudok mondani a város múltjáról, de szinte kifogástalan pedagógiai szakszolgálatot tartott fenn, amely ellátta mind az iskolás, mind az óvodás gyermekeket. Hát ez most nincs, a központi rendszerből töredék annyi gyógypedagógus, logopédus, mozgásterapeuta és tanóra jut a fejlesztésre szoruló gyerekeknek, mint anno.
Elméletileg mind az egészségügyi, mind az oktatási intézmények esetében lehet ugyanolyan vagy jobb az állami feladatellátás, mint az önkormányzati – a gyakorlat viszont azt mutatja, minél közelebb vannak a döntéshozók az érintettekhez, annál inkább figyelembe veszik azok igényeit, ennek következtében annál jobb az ellátás minősége. Amikor az egészségünkről, illetve gyermekeink neveléséről van szó, azt gondolom, ez alapvető fontosságú kéne legyen.
És akkor jött a veszélyhelyzet…
A fokozatosan leépülő hatáskörök mellé társultak a kormány covid-intézkedései, amelyek lényegében beverték az utolsó szögeket a magyar önkormányzatiság koporsójába. A gépjárműadó-bevételek központi költségvetésbe terelése, az iparűzési adó lefelezése (25 ezres lakosság felett automatikus kompenzáció nélkül), az adószabályok megváltoztatásának 2020 decemberi tilalma (egyébként pár nappal azután, amikor a törvényi határidő miatt az önkormányzatok már meghozták az ide vonatkozó rendeleteket) a bevételeiktől fosztották meg a településeket. A Különleges Gazdasági Övezet létrehozása pedig Gödöt az egyik (ha nem a leginkább) sújtott magyar várossá tették ebből a szempontból. Azon túl, hogy évi több milliárdot vettek ki a gödiek zsebéből (ami nem csak a fejlesztéseket, hanem a város működését is ellehetetleníti, jelenleg kevesebb bevételünk van, mint 2017-ben volt), olyan alapvető hatáskörök kerültek egy tőlünk távoli, problémáinkra nem túlságosan fogékony megyei önkormányzat kezébe, amelyek nélkül tehetetlenek vagyunk a gödi lakosok érdekében. Építési szabályok, közútkezelői jogosítványok, adókivetési jog, köztisztaság, ellenőrzési lehetőségek – mind-mind olyan ügyek, amelyekben Göd választott vezetői és polgármesteri hivatala nem járhat el, a távoli megyei közgyűlést pedig nem érdekli. Sőt, ha a pőre politikai érdekeket nézzük – márpedig a fideszes megyei vezetésnek egyértelműen ez a célja – minél rosszabbul megy Gödnek, nekik annál jobb, így aztán mindent meg is tesznek ennek érdekében. Elég csak arra gondolnunk, hogy a pályázatok kiírásának ígéretével hogyan hitegették a polgármesterünket, majd utána mi történt a hosszas egyeztetések alapján beadott támogatási kérelmünkkel (napirendre sem vették, miközben százmilliós összeget szórtak szét más településeknek).
Én teljes szívvel és minden erőmmel Gödért dolgozom, és mély meggyőződésem, most elsősorban az országos politika az, amely változtathat városunk (és a többi magyar település) sorsán, a kormányváltás, és ezzel belül a helyi közösségek önrendelkezése, az önkormányzatiság helyreállítása mellett elkötelezett politikusok hatalomra kerülése az egyetlen lehetőség városunk számára, ha a vegetáláson túl szeretnénk lépni. A cinikus fideszes hatalomgyakorlás nem az ellenzéki városvezetéseket sújtja, hanem minden polgárt – a kormánypárti szavazókat épp úgy, mint azokat, akik „rosszul választottak” 2019-ben. Ennek kell véget vetnünk jövő tavasszal. Az első lépés, az előválasztás lezajlott, az egyéni jelölteket az ellenzéki szavazók megválasztották. Októberre kiderül, ki lesz a miniszterelnök-jelölt, akinek Antall Józsefhez hasonlóan nehéz dolga lesz az ország helyreállítása során. De ha nem lesz kormányváltás, az önkormányzatiságnak, ahogy eddig ismertük, biztosan befellegzett.
(A borítókép forrása: Pixabay)
Bírom ezt a fórumot. A városatyák és anyák kinyilatkoznak, elsírják bánatukat itt, a faxbukon, minden “civil” fórumon és portálon, és a gaz FIDESZ, meg a NER, meg szavazzatok Dobrevre. Rengeteget dolgoznak azon, hogy bemutassák, hogy miért nem tudnak dolgozni. De foggal-körömmel ragaszkodnak a pozíciójukhoz, és mindig hangoztatják, hogy mennyire szeretik Gödöt, és hogy csak azért sínylődnek ebben a pozícióban akaratuk ellenére, mert sok jót szeretnének tenni a gödiekkel.
Hát, kéremszépen, lehetne kezdeni az Alsógödi felüljáró festésével. Társadalmi munkában szívesen becsatlakozom, és elkönyvelhetnének maguknak a képviselők az elmúlt két évre végre egy VALÓDI eredményt.
KedvelésKedvelés
Az a helyzet, hogy a vasúti felüljárót fel kell újítani, mert mozognak, elkorhadtak a deszkák. A vasút pedig elég veszélyes üzem, ezt társadalmi munkában nem engedélyezi a MÁV. Az aluljárókkal lehet mit kezdeni, az Alagút utcait Szilágyi Lászlóval és Tonzor Péterrel (“Dobrev jelöltjével”) ki is festettük múlt pénteken. A következő alkalomhoz (a minta felfestéséhez) még lehet majd csatlakozni, Szilágyi László biztos meghirdeti a saját oldalán.
KedvelésKedvelés
De ki az a Dobrev?
KedvelésKedvelés
Általában kerülöm a politikai megnyilatkozást, de most nem kerülhetem el. A legnagyobb probléma az, hogy azok a pártok tudnak csak teret nyerni Magyarországon, amelyek populista politikát folytatnak. Így lett a FIDESZ is baloldali értékeket képviselő populista párt, habár ő az ellenkezőjét vallja. A jobboldaliságuk lassan csak abból áll, hogy időnként jól odamondogatnak a nyugati “liberális baloldalnak”.
Ha valaki ebben kételkedik menjen le a valóság talajára. Nem csak a 200 ezres minibálbérre gondolok, amit fogalmam nincs hogyan fognak kifizetni a vállalkozók, de azzal is, hogy gyakorlatilag LE VAN ZÜLLESZTVE A KÖZIGAZGATÁS. Ebben benne van az önkormányzatiság drasztikus gyengítésése is.
A cikkszerzőt itt mindjárt kicsit ki kell javítanom, mert pl. az építésüggyel kapcsolatos kérdéseket, engedélyezéseinket áttették a SZENTENDREI járási hivatalhoz, amely lazán megteszi, hogy egyszerűen NEM VÁLASZOL a beadványokra.
A környezetvédelem ÉRDI járási hivatalhoz került, amely SZINTÉN megteszi, hogy egyszerűen NEM VÁLASZOL a beadványokra.
Nem tudom, hogy volt-e valakinek kilakoltatással kapcsolatos ügye, mert akinek volt az tudja, hogy a Budapest III kerületi végrehajtó csak nevében az, gyakorlatilag max. felszólításokat és leveleket irkál. Nem teszik ki azokat a minden jogcím nélküli beköltözőket sem, akik már minden bírósági herce-hurca után is kiköltözésre kötelezettek.
Itt még nem beszéltem a médiáról, amely minden elképesztő méretet felülmúl a s…nyalásával.
Miért van bajom a populizmussal? Az, hogy a nép 45 év alatt – az átkosban elsajátított – gondolkodása itt üt vissza, mert olyan pártokat ültet a nyakára, amely a De míg a Kádárék joggal hihették, hogy nem a nép ültette őket a pulpitusra, a FIDESZ ezt el is hiszi. 😦
De az önkormányzatok gondolkodása sem tudja elkerülni a szocreál gondolkodást. Például meg tudja nekem valaki mondani, miért fizetjük az egyetlen még Gödön létező építményadót a garázsok után? A Szocializmusban még érthető volt: “Fizessenek a gazdagok” akiknek kocsira is jut. De mi a helyzet mostanság?
KedvelésKedvelés
Ezért nem készülnek manapság garázsok (meg ugye nem is férne el az emeletes társasházak mellett).
Viszont lehet kint parkolni az utcán – a betelepülők akkor is kint parkolnak többnyire, ha lehetne bent is.
Persze ha a szabálytalan parkolásból befolyó pénz nem Gödre jön, akkor törni sem érdemes magukat ezzel az illetékeseknek. Meg kíváncsi lennék, hogy hány dunaparti ingatlantulajdonos lett megbüntetve az elmúlt 20 évben a partra kihordott szemetük miatt. Persze ők csak zöldhulladéknak nevezik, de soxor más is van benne….
KedvelésKedvelés