“Kellett a pénz”

…avagy látlelet egy majdnem-kertváros elmúlt húsz évéből

Amikor még a veszélyhelyzeti jogkörben Balogh Csaba polgármester elfogadta a 3826 hrsz. településképi tanulmánytervét (Felsőgöd legvége, a Pesti úton a vasúti oldalon), feltűnt, hogy a földhivatali tulajdoni lapon a bejegyzés jogcímeként “elbirtoklás” szerepel, és az előző tulajdonos a gödi önkormányzat. Hát ez meg hogy lehet? Elkezdtem utánajárni az információknak (nagyon lassan ment) és mire megszereztem a vaskos mappát, a facebookon már komoly találgatások folytak a tervezett beépítés miatt. A témában kitett bejegyzésem alatt akkora csetepaté alakult ki, hogy hajdani képviselőtársam, Rábai Zita is nyomozni kezdett a témában. (2010 és 14 között egymás mellett ültünk a testületben, ő a VVE, én az LMP színeiben vitáztunk többnyire feleslegesen a nyomasztó többségben lévő fideszesekkel. A harmadik ellenzéki a jobbikos Sipos Richárd volt.) Zita a facebookon közzé is tette az eredményeit és következtetéseit, én pedig további információkkal láttam el, és megkértem, írja meg ide a blogra is a történetet. Nagyon örülök, hogy elfogadta a felkérést, így most elolvashatják a telek eladásának szövevényes történetét, és megtudhatják, nagyjából hogyan működött a gödi önkormányzat és polgármesteri hivatal az elmúlt húsz évben.
Rábai Zita vendégposztja következik

„Nincs arra garancia, hogy a szomszéd családi házat nem adják ki holnaptól ötven ukrán építőmunkásnak”

A sokak által régi 2-esként emlegetett úton Felsőgödről Vác felé haladva, a „Ricsi zöldségessel” nagyjából szemközt, szinte egyik napról a másikra építkezés nyomait tapasztalták az arra járók. A terület emberemlékezet óta üresen áll, a környékbeli árusokhoz érkezők használták eddig leginkább parkolóként. Nem szép az építkezési munkálatokkal együtt járó látvány, a letarolt telek, az eltűnt növényzet, a kerítésnek lerakott csupasz betonelemek, de ez nyilván átmeneti állapot. A látványnál is kellemetlenebb viszont a futótűzként terjedő szóbeszéd, miszerint a Samsung SDI vagy valamelyik helyi alvállalkozója külföldi dolgozói számára létesül itt munkásszállás.

A gödiek okkal tartanak a munkásszállástól, hiszen a számukra már jelenleg is rengeteg problémát okozó, a Göd-Ért Egyesület dokumentumokkal igazolt álláspontja szerint nem egy esetben szabálytalanul működő gyár folyamatosan bővül. Szijjártó Péter külügyminiszter éppen a cikkem megírásának idején jelentette be, hogy „arról is döntés született, hogy Gödön négymilliárd forintos infrastruktúra-fejlesztéssel biztosítják, hogy a Samsung SDI bővítse akkumulátorgyárát, valamint azt is, hogy a városba további beszállítók költözzenek”. Márpedig ha a gyár tovább bővül, további beszállítók jönnek, akkor további vendégmunkásokra lehet számítani. Mint Hlavács Judit alpolgármester írta korábbi posztjában, tetszetős szlogen helyben a kertvárosi jelleg, és bár véleményem szerint Göd sosem volt valódi kertváros, azért a helyiek – tősgyökeresek és beköltözők egyarán – kétségbeesetten és egyre reménytelenebbül igyekeznek megőrizni a település romantikáját.

„Amikor Désiré a munkásszálláson lakott”

Mindeközben mind a gyárban, mind az építkezéseken és a kapcsolódó üzemekben már ma is több ezer külföldi vendégmunkás dolgozik, és nekik lakniuk is kell valahol. A helyiek által illegális munkásszállásokként emlegetett lakásokban nem a Cseh Tamás nótákból kedvelt Désiré, hanem Li, Huang és más ázsiaiak élnek, többek állítása szerint 40-50-en az egyik lakásban, az ukrán Oleg, Vlagyimir és a társaik a másikban. És nem is az a gond velük, hogy „néhány lepedőt összekötve / felhúzták Icát a negyedikre”. Hanem sokkal inkább az, hogy a mindeddig csöndes-poros Duna-menti kisvárosban, ahol eddig kis túlzással mindenki ismert mindenkit, kifejezetten sokkoló a külföldi vendégmunkások tömeges megjelenése. Az eltérő kultúrák találkozása rengeteg ellenszenvet kelt, konfliktust okoz. Mivel az akkumulátorgyárat a megnövekedett kamionforgalom, a felhalmozott veszélyes anyagok, az éjszakai pihenést megzavaró zaj miatt a helyiek a hátuk közepére sem kívánják, szinte törvényszerű, hogy ellenségesen fogadják annak dolgozóit is.

Az alpolgármester közösségi oldalán közzétette az építkezés tanulmánytervét, s hogy egy gödi tulajdonosú, dunakeszi cég épít ott három, négylakásos társasházat. Hozzátette: „Nem munkásszálló, nem Samsung. Persze azt nem tudhatjuk, végül kik és hányan fognak beköltözni, mint ahogy arra sincs garancia, hogy a szomszéd családi házat nem adják ki holnaptól 50 ukrán építőmunkásnak.” A kedélyeket ezzel nem sikerült lecsillapítani, a kommentelők többségének véleménye szerint egy újabb illegális munkásszállás létesül Felsőgödön.

Itt csöppentem jómagam a történetbe, amikor is a poszt alatt feltettem az alpolgármesternek egy kérdést, amire Tarjányi Judit korábbi főépítész ezt a kommentet írta: „Speciel ippeg képviselőnek tetszett lenni, mikor az adásvétel történt.” 2014 ősze óta nem vagyok képviselő, ez ilyen régi sztori lenne? Mivel nem gondolom, hogy önmagában az, hogy valaha önkormányzati képviselő voltam („összeképviselőségeztem magam”?), valami olyasmi lenne, ami miatt szégyellnem kellene magamat, feltételezem tehát, hogy Tarjányi arra utalt: nekem ismernem kellene a történet hátterét. Nem, nem ismertem, de ezek után már kíváncsi lettem rá, s hamarosan kiderült, hogy még régebbre nyúlik vissza, mint azt először gondoltam. És ha már több órát dolgoztam vele, akkor hasznosnak tartom megosztani más érdeklődőkkel is, mert tanulságosnak tartom a történetet.

Az „okos lány” trükkös határozata a jegyzőkönyvben

Tulajdoni lapot, cégjegyzéket, önkormányzati jegyzőkönyveket, szabályozási terveket, és egyéb nyilvános, az interneten fellelhető és bárki által szabadon elérhető dokumentumokat néztem át. Ezek után még maradt bennem néhány kérdés, amik megválaszolásában Hlavács Judit alpolgármester volt a segítségemre, aki kikérte a hivataltól és áttanulmányozta az ügy iratait. Továbbá megkerestem a beruházó cég tulajdonos-ügyvezetőjét is. A céget R-L Kft-ként, a tulajdonost pedig Cs.K.-ként fogom említeni, mert bár a különböző helyi fórumokon nem titok a kilétük, de ez a történet szempontjából lényegtelen, és nem szeretném, ha az egyébként példásan fejlődő céget az internetes keresőmotorok ezzel a sztorival azonosítanák.

Az inkriminált adásvételt a 2005. április 28-ai ülésen tárgyalta a testület, és önmagában az, hogy a döntés 16 évvel ezelőtt történt, elég magyarázat lenne arra, hogy ne emlékezzek rá. De nemcsak én, hanem Tarjányi szerint más, általa megkérdezett képviselők vagy hivatali munkatársak sem emlékeztek: „Lerongyoltam az első emeletre és láss csodát, ott volt a határozat a jegyzőkönyvben, igaz, senki nem emlékezett rá. Hmm” – írja a Facebookon a kommentjében. Olvasva a testületi vita kivonatát, már tudtam is, hogy miért nem emlékeztem rá: mert az ülésen nem eladásról volt szó, hanem arról, hogy autómosó céljára területet biztosítunk. Meglepett viszont ezek után a jegyzőkönyvben szereplő határozat, miszerint eladtuk a telket. Ennyi év után persze emlékezhetünk rosszul is. Hogy a határozat szövege mennyiben felel meg az ülésen elhangzottaknak, azt csak hangfelvétellel lehetne eldönteni, de az nem áll rendelkezésre.

A bizalom ára, avagy mibe kerül egy baráti szívesség?

De mi történt 2005 áprilisa és 2021 szeptembere között? Nem életszerű, hogy valaki megvesz egy ingatlant és 13 évig hozzá sem nyúl. Lekértem a földhivatali tulajdonlapot, amiből kiderült, hogy a vevő, a R-L. Kft. többször sikertelenül próbálta átíratni a nevére az ingatlant.

– Összesen négy oldalnyi kivonatos feljegyzésben gyűjtöttem össze, hogy milyen lépések történtek egyik vagy másik fél részéről a több mint egy évtizednyi huzavona során – mondja az alpolgármester. – Ilyen és ehhez hasonló indokokkal lett elutasítva a vevő bejegyzési kérelme: „A benyújtott adásvételi szerződés nem tartalmazza az eladó tulajdonjog bejegyzéséhez való hozzájáruló nyilatkozatát”.  „A R-L. Kft. cégkivonata és az aláírási címpéldány nem közjegyző által hitelesített másolati példány.” „Nem mellékelték a rendeletet a forgalomképtelen törzsvagyonból való kivonásról.” és végül szerintem a legelképesztőbb indok: „A bejegyzés alapját képező adásvételi szerződés ellenjegyzése nem tartalmazza az „ellenjegyzem” megjelölést és a szerződő felek nyilvánvalóan azonosítható aláírását, továbbá nem került benyújtásra dr. Garabon Sándor jogtanácsosi igazolványának másolata.” 

– Az biztos, hogy nem ideális építési telekről van szó, húzódik rajta egy magasfeszültségű vezeték, valamint más közmű is. A cég 2015-ben el akart állni a szerződéstől – folytatja –, de az önkormányzat ebbe nem ment bele, szerinte nem volt megalapozott az elállási szándék, sőt el is évült, s különben sem volt pénze az önkormányzatnak visszavásárolni a területet. Bírósági per indult. A R-L. Kft. egyebek mellett azt is kifogásolta, hogy az önkormányzat sajátjaként használta továbbra is a területet, például óriásplakátot helyezett el ott. Végül a felek 2017-ben – egy, a hivatalban fellelhető, aláíratlan megállapodás tanúsága szerint – megegyeztek a tulajdonjog jogcímes elbirtoklás címén történő földhivatali átvezetéséről.

– A fő tanulság az, hogy az önkormányzat meg a földhivatal dobálták egymás között az ügyet, aminek a szenvedő alanya az új tulajdonos volt – állapította meg végül az alpolgármester. De vajon mivel érdemelte ezt ki az az illető, aki – a volt főépítész egy másik kommentje szerint – „szívességet tett” az önkormányzatnak a terület megvásárlásával?

„Nem volt pénz a kasszában”

Az állítólagos baráti szívességről ezt írta a napokban egy nyilvános Facebook-kommentben a volt főépítész: „Azt a telket annó Sándor István adta el a jelenlegi tulajdonosnak. Ez akkoriban történt, mikor kalapozott az önkormányzat, mert vészesen közelgett a fizetésnap és nem volt pénz a kasszában.” Ugyanezen jegyzőkönyv szerint egyébként Cs.K. a fenti telekkel együtt Alsógödön, az ingatlana közvetlen szomszédságában is hozzájutott egy addig közparkként funkcionáló területhez. (Sándor István MSZP-s polgármester volt 2002-2006 között.)

– Sándor Istvánt nem ismertem, nem is találkoztam vele – válaszolta a kérdésemre Cs.K. – A forráshiányos önkormányzat ajánlotta fel nekem és más vállalkozásoknak is néhány önkormányzati terület megvásárlásának a lehetőségét. Az alsógödi terület épp a házam mellett helyezkedett el, ezért érdemesnek tartottam megvenni. A felsőgödi ingatlan megvásárlásába pedig azért mentem bele, mert az árnyékolástechnikával foglalkozó cégemet éppen bővíteni akartam, és az volt az elképzelésem, hogy ott létesítek új telephelyet.

Feltűnt, hogy bár a cég árnyékolástechnikával foglalkozik, a testület állítólag autómosó céljára adta el az ingatlant. A többi ellentmondással együtt az rajzolódik ki, hogy egyrészt rendkívül sürgős volt az önkormányzat számára a terület értékesítése és a vételár behajtása, másrészt igyekeztek úgy végrehajtani a tranzakciót, hogy arról csak kevesen tudjanak. Egy dunakeszi ingatlanközvetítő kínálta fel megvételre a telkeket Cs.K-nak, aki élt a jónak kínálkozó lehetőséggel, és a 37 millió forintos vételárat az önkormányzat kérésére készpénzben vitte be a hivatalba; ez utóbbi szerepel a szerződés másolatának fejrészén lévő kézírásos feljegyzésben is: „FIZETÉS KP 2005.08.22.” Ezt megelőzően pedig többször is hívták, sürgették, hogy mielőbb vigye a pénzt. 2005-ben még mindennapos volt a készpénzes fizetés, és a szabályok is lehetővé tették, bár véleményem szerint ekkora összeg esetén már akkor sem volt szokás, és beszélgetőpartnerem is megemlítette, hogy nehézséget jelentett számára ekkora összeg levétele a céges számlájáról.

– Nem hibáztatom ugyan az önkormányzatot, hiszen én magam sem jártam el kellő körültekintéssel, de olyan területet adtak el, ami a rendezetlen státusza miatt nem lett volna értékesíthető – válaszolta Cs.K. arra a kérdésemre, hogy szerinte mi tartott 13 évig. Mint elmondta, egy idő után letett arról, hogy Gödön hozza létre az új telephelyet, ehelyett Dunakeszire költöztette a céget, ezt a telekvásárlást pedig egy bedőlt befektetésként kezelte. Innentől fogva az ügyvédei intézték a földhivatallal és a gödi polgármesteri hivatallal a levelezést, ő nem fordított rá különösebb figyelmet, az egyéb üzleti ügyei másfelé vitték a fókuszt. A dunakeszi telephely miatt a későbbi polgármestertől, Markó Józseftől kapott is egyfajta „számonkérést”, Markó nehezményezte, hogy gödi lakosként Dunakeszinek fizeti az iparűzési adót.

Magyar vállalkozóként magyar munkaerőt

Markó, aki már 2005-ben is a terület képviselője volt és jelenleg is az, 2006-tól 2019-ig pedig – míg a településrendezési eszközökkel kapcsolatos hivatali és önkormányzati munka, valamint az ingatlannal kapcsolatos huzavona zajlott – a város polgármestere Fidesz színekben, a közvélemény megnyugtatása céljából most bekért Cs.K.-tól egy írásos nyilatkozatot arról, hogy mi a célja a társasházakkal. Cs.K. leírta, hogy a saját dolgozói számára épít szolgálati lakásokat. Az ügyvezető kérésemre így indokolta ezt a döntését:

– Nagyjából 140 főt foglalkoztatunk, igyekszünk számukra nemcsak megfelelő fizetést és munkakörülményeket, de egyéb juttatásokat is biztosítani, hogy megtartsuk őket. Nagyon nehéz ma munkaerőt találni a környéken. Nem tartom ördögtől valónak, hogy szolgálati lakásokkal az ország szegényebb részeiből is tudnánk dolgozókat magunkhoz csábítani. Úgy számoltam, hogy a tervezett három épületből évente egyet-egyet fel tudunk húzni. Egy épület négy lakásos lesz, így összesen 12 lakást tervezünk megépíteni. Az eddigi rendezetlen telek helyett korszerű, tetszetős épületeket látnak majd ott az arra járók. – Megemlítem neki, hogy a gödiek a nyírségi munkásoknak sem fognak jobban örülni, mint a Samsung vendégmunkásainak, amire így válaszol:

– Magyar vállalkozóként azon vagyok, hogy magyar munkaerőt foglalkoztassak a cégemben, ezt így tartom helyesnek, mégis, jóval kevesebb támogatást kapunk, mint a külföldi cégek. – Kiderül a beszélgetésünk során, hogy a Samsung által okozott zaj és környezeti veszélyek őt is zavarják, de a helyi közhangulatot nem ismeri, nem számolt semmi különösebb reakcióval az építkezés kapcsán. Abban kénytelen vagyok igazat adni neki, hogy vállalkozóként az ő szempontjai mások, és ha korábban ismerte volna a várható lakossági reakciókat, valószínűleg akkor sem azokhoz igazította volna a döntését. Tisztáztuk, hogy bár az ingatlan tulajdonjoga átkerült a gyermekei cégének (Sunwork Kft.) a tulajdonába, a beruházó az ő cége lesz, ezért tette ő a nyilatkozatot.

„Meg kéne érteni, tisztelt polgártársak!”

Gödön azonban felfokozott a hangulat, és nehéz előre megjósolni, hogy mi az a szikra, ami belobbantja az indulatokat. „Meg kéne érteni tisztelt polgártársak hogy Gödből Dunaújváros 2 lesz minimum. Kertvárosból Iparváros eldöntött tény. Akinek ez nem tetszik az mehet máshová ha tud aki meg nem az csöndbe, belenyugvással szemlélődjön.” –írja például egy elkeseredett és csalódott kommentelő az alpolgármester posztja alatt (a szöveget az eredeti bejegyzéssel megegyezően, a hibákkal együtt idézem a hitelesség kedvéért).

Az biztos, hogy nem szerencsés, hogy a 2005-ös adásvétel után az új tulajdonosoknak éppen akkor sikerült rendezni a tulajdonviszonyokat és megkezdeni az építkezést, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a gyár megállíthatatlanul bővül, további vendégmunkások ezrei árasztják el Gödöt és környékét, és a legkecsegtetőbb üzleti lehetőséggé a környéken ma a lakáskiadás vált.

Fű alatti megállapodások, hanyag, vagy szándékosan hibás és hiányos önkormányzati előterjesztések, felületes jegyzőkönyvek, évtizeden is túlnyúló huzavona, hivatali packázás, a nyilvánosság megtévesztésének szándéka, a politikai felelősség másra kenése – mindez fellelhető a Göd, 3826-os hrsz-ú terület elmúlt 20 évében. És nem csak ennek az ingatlannak a sorsában, hanem az egész városéban. Azt ígértem, hogy tanulságos lesz a történet. Remélem, az lett.

Rábai Zita