Ahogy azt korábban ígértem, részletesebb kifejtéssel is szívesen szolgálok a költségvetésről, mert tudom, hogy egészében nehéz megemészteni. Sajnos többnyire az általános feszültség miatt írtak kommenteket, de volt egy konstruktív kérdés is, ami feltűnt:
“Javasolnám megkeresni a Samsungot, hogy mindennek ismeretében, a fenti prioritások mentén (zajvédő fal és monitoring rendszer után stb.) nem óhajtják-e átvenni az önkormányzat vállalását pl. a Búzaszem sportcsarnok kapcsán? Ennek ezerszer több értelmét látnám, mint a PR-játszótérnek…”
Ahhoz, hogy erre az egyszerűnek tűnő kérdésre választ adhassak, röviden leírom, hogy az önkormányzati költségvetésben mit lehet feltüntetni bevételi oldalon, és hogy mi szerepel nálunk 2021-es tervekben.
A tervezett bevételek között olyan tételek szerepelhetnek, aminek az adott évben várományosai lehetünk. Ha van egy pályázat, amiről tudjuk, hogy csak következő évben folyósítják, akkor azt nem jegyezhetjük fel a bevételi oldalon. Ugyanígy, ha valaki szóban azt ígérte, hogy ad pénzt az önkormányzatnak, akkor azt még nem tüntethetjük fel bevételi oldalon. A saját bevételek között szereplő adó, és bérleti és bérleményi díjak egy része olyan szempontból érdekesek, hogy valamennyire becsült értéket mutatnak, hiszen előre nem tudható, hogy sikerül-e behajtani a teljes összeget, de az az a hibahatár, ami a tervezéskor megengedett. Általános javaslat, és ezt Gödön is követjük: pesszimista tervezés szerepeljen év elején, és ha év közben jobban teljesítünk az elvárthoz képest, akkor növeljük meg, mert fordítva több gondot okozna a változtatás.
Az oka ennek a szigornak már összefüggésben van a kiadási oldallal, hisz rendeletbe van foglalva, hogy nem vállalhatunk arra kötelezettséget, amit nem tudunk kifizetni, hogy ne költsünk többet, mint ami rendelkezésre állt.
A könyvvizsgálónk is igazolta, hogy a költségvetés ennek (és a többi szabálynak is) megfelelően készült el, és szintén kiemelte a fő nehézségeket:
A gazdasági veszélyhelyzethez kötődő jogszabályok hatására;
- a gépjárműadó teljes összegét elvonták az önkormányzattól;
- az önkormányzat nem módosíthatta és ezzel nem állíthatta vissza a korábbi adókulcsot a helyben alkalmazott építményadó esetében;
- nincs lehetőség az intézményi bérleti díjak megemelésére;
- bizonyos bérleti díjak esetében nem lehet bevételt szedni a vállalkozásoktól meghatározott ideig;
- kkv-k esetében központilag csökkentették az iparűzési adó összegét, a kieső adóbevétel összegét Göd a 25 ezer/fő alatti lakosságszáma miatt kompenzációként év közben majd igényelhet és megkaphat;
- az adóerőképesség meghatározása során nem lehetett eltekinteni a különleges gazdasági övezet miatt kieső adózók adójától, emiatt mintegy 202 millió Ft szolidaritási hozzájárulás fizetésére kötelezték az önkormányzatot.
Mindezek eredményeképpen az önkormányzat az előző évi eredeti előirányzatának csupán a kétharmadával (68 %) gazdálkodhat a költségvetési évben.
Így 2021-ben a tervezett bevételeinket összesen 5 565 988 000 forintban tudtuk megállapítani, amiből 3 145 259 000 Ft a tavaly évről maradt meg, ténylegesen 2 420 729 000 Ft érkezik csak várhatóan a számlánkra.
Visszatérve az eredeti kérdésre, hogy miért nem kérünk a Samsungtól pénzt a Búzaszem iskola sporttermének építésére például, azt tudom mondani, hogy költségvetésen kívül számolhatunk vele. Nem zárkózom el a Samsung, vagy egyéb források bevonásától, sőt! Kiemeltem a szükségességét, mert anélkül a következő évben még annál is kevesebb dolgot tudunk teljesíteni, mint idén. Ezek a tételek azonban nem jelennek és nem is jelenhetnek meg a költségvetésben.
Pest Megye Önkormányzatának a különleges gazdasági övezetről (KGÖ) szóló rendelete meghatározza a
“b) Gödi útfenntartási és -fejlesztési alap, (adóbevétel 25 %-a, mindösszesen 449 174 028 Ft)
c) Gödi zöld-fenntarthatósági alap, (adóbevétel 15 %-a, mindösszesen 269 504 416 Ft)”
tervezett mértékét, ami összesen 718 678 444 Ft. De nem tüntethetjük fel addig, amíg nem tudjuk, hogy valósul meg, hisz amit már most is látunk ezekből a forrásokból megvalósulni, az nem olyan projekt, ami pénzügyileg úgymond nálunk lenne aktiválható. Ha Pest Megye ilyen címszóval valójában a saját útjainak kezelését finanszírozza, és a saját területén vásárol magánat telket, amin utána fásítást hajt végre, akkor ahhoz költségvetési szempontból semmi közünk nincs. Ennek ellenére természetesen én jogosan fordulhattam Pest Megye Elnökéhez, hogy egyezzünk meg olyan megvalósítási tervben, aminek a Gödiek még nagyobb hasznát látják.
Ugyanígy, a Samsung SDI helyi PR felelősével is tartjuk a kapcsolatot, hogy a hasznosság legyen a legfontosabb szempont, ne csak a látványosság motiválja őket. Mindenképp értékelendő, hogy a MoLaRi rendszer költségeit még a 2019-es egyeztetéseinknek megfelelően vállalták, és most már a műszaki átadás is megvalósult.
A kitartó olvasóim számára még egy szomorú nagypolitikai konklúziót is hadd fejtsek ki röviden! Az alkotmánybírósági határozat arra világított rá, hogy az Alaptörvény az önkormányzatokat nem tartja autonóm szervezetnek, még annyira sem, mint egy alapítványt, és bármennyi vagyonunk is szerepel, csak a kötelező feladatok ellátásának mértékéig védhet minket bármilyen bíróság, ami jogi értelemben véve igen csekély. Kötelező feladat például a tömegközlekedés biztosítása, de nincs kimondva, hogy mennyi buszjáratnak kell lennie. Kötelező a könyvtárak üzemeltetése, de nincs kimondva, hogy Alsógödön és Felsőgödön is kell lennie. Kötelező feladat a rovar- és rágcsálóirtás, de nincs megmondva, hogy hány alkalommal kell gyéríteni a szúnyogokat, vagy hogy a rágcsálóirtást az Önkormányzatnak kell-e finanszírozni, vagy fizetős szolgáltatásként is biztosíthatja-e.
Ezek okán, mivel első sorban Göd érdekeit képviselem, és nem az állami vagyon részeként szeretnék gondoskodni a lakosok adójáról, idén bármi új bevételi forrást szerzünk, azt egyből feladat ellátásához szeretném dedikálni, hogy annyival is nagyobb védelemmel bírjon.
A frakciónk egységesen hisz a részvételi költségvetés előnyeiben, és dolgozunk is a megvalósításáért, amihez egy alap létrehozása szolgálhat eszközül, de a fent leírtak miatt idén még kisebb összegű, gyorsan megvalósítható projektre optimalizált verzió kidolgozását szorgalmazom.
A kommentben a Samsung bevonását (jobb híján) akár költségvetésen kívül gondoltam, természetesen.
KedvelésKedvelés