“Zöldkommandó”

Göd városában számos civil szervezet, klub, baráti kör működik, egyik erősségünk a tenni akaró magánszemélyek és közösségek építő munkája. Választási programunk része volt, hogy erre támaszkodunk és ezt fejlesztjük, amikor pedig tavasszal megbíztuk Giczy Zsuzsannát az újonnan létrehozott főkertészi pozícióval, szakmai felkészültsége mellett főként azért választottuk őt, mert személyes tervei között is szerepelt a közösségi akciók, szemléletformáló programok szervezése. Ennek részeként szeretnénk elindítani az egyelőre “zöldkommandó” munkacímet kapott együttműködést.

Régi tervünk, hogy több figyelmet fordítunk a közterületek, buszmegállók, elhanyagolt részek szépítésére, és ebbe bevonjuk városunk tenni akaró civil szervezeteit és polgárait. A 2021-es városi költségvetés szűkössége különösen indokolja, hogy próbáljunk meg valami jót kihozni a nehézségekből, és mutassuk meg, hogy mi, gödiek úgy is értéket tudunk teremteni, ha ehhez kevés forrás áll rendelkezésünkre. A városi főkertész irányításával együttműködési programot, egyes kisebb zöld vagy zöldíthető közterületek „örökbe adását” tervezzük.

A projekt tervezett menete:

– közterület keresése vagy kijelölése, melynek gondozását az adott jogi vagy magánszemély (jogi személyiséggel nem rendelkező civil csoportosulás esetén a csoport erre jelentkező tagja) vállalja. A közterület nem lehet magántulajdonban lévő ingatlan előtt. Lehet pl: járdasziget, buszmegálló, park, játszótér, intézmény előtti terület stb.
– közterület felmérése alaprajzi méretekkel
– közös tervezés
– együttműködési szerződés kötése (az önkormányzat feljogosítja a szerződő felet a terület gondozására; szakmai irányítást, bizonyos esetekben növényeket, mulcsot, trágyát stb. biztosít; a szerződő fél vállalja az ültetést, gondozást)
– részvétel növényszaporításban
– részvétel ültetésben
– gazdaszem: gyomlálás, elhalt növényi részek eltávolítása. Növénybetegség vagy vízhiány jelzése főkertésznek
– az együttműködés egy szezonra vonatkozik, értékelés év végén

A kezdeményezésről emailt kültem a városháza címjegyzékében szereplő közösségeknek és néhány általam ismert más csoportnak, de biztos vagyok benne, hogy számos esetleges érdeklődőt kihagytam. Adják tovább a hírt, és/vagy jelentkezzenek a Giczy Zsuzsanna főkertésznél a giczyballazsuzsanna@god.hu emailcímen.

Ha esetleg van kevésbé harcias ötletük a program elnevezésére, azt is osszák meg velünk!

Köszönjük!

fotó: pexels

“Zöldkommandó”” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Kerítésfestés Tom Sawyer módra…
    Szerintem tolongás lesz a jelentkezők között.
    Amikor arra nem lehet rávenni a lakókat, hogy a házuk előtt rendbe tartsák a területet, meglocsolják a szomjas fákat, illetve elvagdossák az ök. által ültetett fák kérgét, hogy ne kelljen leveleket gereblyézni.
    Arra nem lehet rávenni a lakókat, hogy ne az utcán parkoljanak, hanem álljanak be a kertbe.
    Szerintem előbb a házak előtti terület rendben tartását kellene szabályozni és BETARTATNI!
    A Duna parton végig sétálva több M bírságot lehetne kiosztani az ott lakóknak, csak az akarat nincsen meg rá.
    Civilként a Kossuth L. utca végében létrehoztunk egy játszórétet, hosszú éveken keresztül nyírtuk, locsoltuk, festettük, rendben tartottuk. Az ök. arra nem volt képes, hogy az itt folyó építkezések után (korlátok és sövények kiirtása, padok, asztalok tönkretétele) a vállalkozóval, tulajdonossal rendbe hozassa a károkat, vagy a homokozó kutyák által összepiszkított homokját lecseréljék.
    Lehetne ezt az egészet ott kezdeni, hogy azokat a cégeket, akiknél a szemét keletkezik (pl. a Beck Ö. Fülöp tér két oldalán lévő dohányboltok) kötelezni arra, hogy a köztéri szemetest rendszeresen ürítsék…..
    https://drive.google.com/file/d/1ynaeXe132WZGZWXkpiSE2HqFPMqJ4epv/view?usp=sharing

    Kedvelés

  2. Nagyszerű ötletnek tartom a kezdeményezést, amit nem lehet elég korán kezdeni.
    Javasolom a programba felvenni az Kertbarátok és Kertészek által kezdeményezett iskolakert mozgalomba csatlakozást.

    Kedvelés

  3. Elsőre csak egy kis játék az “ö” betűkkel: ZöldGöd, ZöldGöd projekt, Zöldözön, Zöldözön Gödön, Gödhöz-zöld-köt, Közös zöld, Zöld Göd Kör, Zöldülünk (szerintem egy vállalható akad közte 🙂 )

    Kedvelés

  4. Érdekességként: a Hernád közi Szomszédok 20 éve így működtetik a zsákutca végi körforgalomban található játszóteret: az induláskor kaptunk némi önkormányzati segítséget a terület rendezésében, de azóta a mi növényeinkkel beültetve és az általunk vásárolt eszközökkel felszerelve, az itt lakók által gondozott zöldterületként használhatja bárki, aki erre jár.

    Kedvelés

    1. Kedves Kriszta! Több helyen is van a környékbeliek által létrehozott, gondozott zöldterület – a Játszórét a Kossuth utca dunai végén, a bicikliút melletti kerékpáros pihenő a Pázmány utcában, a Jegenye utcában… van, amiről tudunk, és biztos olyan is, amiről nem. Ezek szuper kezdeményezések, és köszönjük mindenkinek, aki részt vett és vesz bennük!

      Kedvelés

      1. Munkába jövet (némi mazochizmusról is tanúságot téve) a Klubrádiót hallgattam. Abban volt egy beszélgetés, amiben arról volt szó, hogy Orbán mint diktátor hogyan alakítja át a nyelvet is. (Természetesen fel sem merült, hogy a másság, vagy éppen a meleg szó elfoglalása és új jelentéstartalommal történő felruházása is mintha ilyesmi lenne, de mivel ezeket mások követték el, ez rendben van.) A beszélgetés vége fele a szerkesztő beszélgetőtársával azt boncolgatta, hogy Orbán milyen szívesen használja és majd nyilván használtatja a katonai kifejezéseket, s hamarosan a létigék helyett majd kötelezően a küzd és harcol szavakat kell / fogjuk használni.
        Te Judit, ezzel a zöldkommandó elnevezéssel kezdesz gyanús lenni… 😊

        Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s