Ország-világ hallhatott már arról, hogy egy év alatt rekord mennyiségű politikai kihívással kellett szembenéznem. Lehet, hogy könnyebb lenne inkognitóban maradnom, és úgy élnem a kötelességtudatomnak és igazságérzetemnek. Polgármesterként viszont minden erőforrásomat leköti, hogy céltáblává váltam. De hiszek az átláthatóságban, és hogy közszolgák nélkül a társadalom nem tud fejlődni. Hogy pontosan mibe kerül a küzdelmem? Ezt fejtem ki ebben a blogbejegyzésben.
Korábban a békés életem során sose gondoltam volna, hogy annyi jogi tanácsadóval kell majd beszélnem, mint ahogy arra egy éve folyamatosan rá vagyok kényszerülve. Most már értem, miért javasolták a szüleim gimnázium alatt, hogy legyek ügyvéd. Amennyire szabálykövető vagyok és szeretek rendszerszemlélettel vizsgálni mindent, tényleg jól jönne most az a tudás. Persze azt is látom, hogy milyen nagy felelőssége van az ügyvédeknek, és hogy az órabérük okkal olyan magas. De mégis mennyi? És megérte?
Korábban az “álkotmányosság” kapcsán írtam arról, hogy a közigazgatásban milyen ügyekkel találkoztam, mivel kell polgármesterként megküzdenem. De az a jogi ügyleteimnek csak egy részét fedi le, hisz a polgármesteri felelősséggel az is járt, hogy különböző szempontokból magánszemélyként is áldozattá váltam.
Sérelem először akkor ért, amikor “valaki” az aláírásomat egy önkormányzati munkavállaló szerződésére aláhamisította. A szerződés több okból is eleve hibás volt, úgyhogy hetekbe telt, mire a törvényellenes jogviszonyt megszüntethettük.
Kötelességem volt ismeretlen tettes ellen feljelentést tenni, miután észrevettem az aláírásom hamisítását, hisz ezzel bűncselekmény tanújává váltam. Független szakértő, és laikusok is, akik látták az aláírást, egyből mondták, hogy az aláírás valóban láthatóan hamis, de a rendőrségi nyomozás hónapok óta még mindig tart. Csak remélni tudom, hogy hasonló következtetésre jut.
Nekem is és a városnak is fontos lenne, hogy a megállapítás minél hamarabb megszülessen, ugyanis az önkormányzathoz egy feljelentés érkezett a munkavállalótól, aki sérelmezi a jogviszonyának megszüntetését. A büntetőeljárás igazolhatja, hogy a sérelem megalapozatlan.
Lőrincz László és Tóth Ágnes sajnos több ügy kapcsán is feljelentettek, illetve bepereltek a veszélyhelyzet alatt a becsületük sérelme miatt. Ezeket a hamis gyanúsításokat én leráznám magamról, mert a lelkiismeretem tiszta, de ha nem védekeznék, akkor azzal a törvénysértést automatikusan elismerném, ami viszont a személyiségi per esetében egymillió forint sérelmi díj megfizetésére kötelezne és felhatalmazná a képviselőket, hogy a felmentésemet kérjék közigazgatási perben.
Egy békítő tárgyalás zajlott még csak le az egyik feljelentés kapcsán, ahol a Lőrincz beismerte, hogy nem emlékszik pontosan arra a szövegre, ami kapcsán feljelentést tett ellenem. Én viszont bizonyítani tudom, hogy más hangzott el, mint amit a vádiratban megfogalmazott. Ennek ellenére, mivel ő továbbra is ragaszkodik az eljárás lebonyolításához, úgy néz ki, hogy végig kell táncolnunk az ügyrenden ahhoz, hogy megállapíthassák az ártatlanságom.
A másik feljelentés első meghallgatását a karantén miatt kellett elhalasztani, de a polgári per kapcsán – aminek szinte ugyanaz a tárgya, mint a feljelentésnek – már megküldtem az ellenkeresetet. Ez a három ügy akármennyire is biztos győzelemnek tűnik, mivel nem lehet már sikerdíjra megbízni ügyvédeket, várhatóan külön-külön kb 400-450 eFt-ba kerülnek majd.
Ugyanúgy a saját kontómra kellett küzdenem a fegyelmi eljárások és felfüggesztések kapcsán is, ami gyorsabb eljárás, és így hamar tapasztalhattam meg a jogszolgáltatás igazságtalanságát.
Az első felfüggesztésem döntését teljesen profin, ügyvédi segítséggel támadtam meg. Ennek ára 250 eFt volt, plusz a szokásos 10 eFt illeték. Persze nekem is kellett dokumentumokat és bizonyítékokat gyűjtenem, így megtanultam, hogy a bírósági kereset megírása kifejezetten sok munkával jár egy ennyire egyértelmű jogsérelem esetében is. Logikus, hisz annyi a hiba, hogy a teljesség igénye a hosszú órákon át tartó gépelést követel meg.
A második felfüggesztést viszont már én írtam meg inkább, mert az első ügynél a Képviselő-testület (teljesen alaptalanul) a jogi képviseletet sérelmezte, én viszont nem szerettem volna nekik további támadási felülettel szolgálni. Így abban az esetben már csak az illetéket kellett fizetnem és a kereset megfogalmazásával bő 5 órát töltenem.
A bíróság a két ügyet lezárta, és összesen 50 eFt perköltség megtérítését hagyta jóvá. Fellebbezésnek törvény szerint nem is adhattak helyet. A 200 eFt különbözet tehát teljes mértékben rajtam maradt, ami a jövőbeli ügyvédi megbízások megtérülése kapcsán őszintén szólva el is gondolkodtatott. Tudom, egyesek sokallják a polgármester fizetését, de ha ilyen kiadások rendszeresen kerülnek elő, akkor még annyira sem éri meg, mint amennyi áldozatot a multis karrieremhez képest bevállaltam.
A fegyelmi döntések külön ügyet képeznek, így ügyvédet azoknál pont ezért nem is kértem már fel. A Képviselő-testület az első esetében “csak” megrovást ítélt meg, második esetben pedig a fizetésem 10%-ának megvonását 6 hónapra. Összességében fél évre számolva félhavi fizetésem visszaszerzéséért így anyagi szempontból nem éri meg majdnem ugyanannyit fizetnem ügyvédre. Kénytelen voltam én magam megtanulni az eljárási rendet és a keresetet beadni mindkét eljárás kapcsán. Bízom benne, hogy a bíróság az ügyemet képviselet nélkül is kellő komolysággal kezeli.
Egy másik perem is volt, amit kifejezetten nevetségesnek tartok: helyreigazítási pert indítottam a Magyar Nemzet cikke ellen. Győztem, de mivel hónapok teltek el az eredeti cikk megjelenése óta, és azalatt is folyamatosan hamis kijelentéseikkel működtették a megszokott propagandagépezetüket, további feljelentések sorát akkor sem tartom érdemlegesnek, ha a bíróság mindig igazat ad nekünk. Ráadásul a valós költségek töredékét utólag, hónapokkal később tudják elismerni. Egyszerűen nem éri meg sajtóhelyreigazítást lebonyolítani, akármennyire is igazunk van. Kár az időért a bíróságon közigazgatási alapfogalmakat magyarázgatni az alperes jogi képviselőjének.
Az ügyvédek baráti árazásának köszönhetően összesen 610 eFt-ot kellett egyelőre kifizetnem saját kasszából, és a jelenleg futó ügyek kapcsán nagyjából mégegyszer ennyire vállaltam kötelezettséget. Óvatos vagyok, ezért inkább nem számolok azzal, hogy a bíróság reális perköltséget ismer el. Ha már a sajtóhelyreigazítást elengedtem, jobban megéri abból olyan médiumokat támogatni, akik valódi kutatómunkát végeznek, és nem próbálják elferdíteni az igazságot.
Ismert módszer, ami tagadhatatlanul hozott eredményt: ha elég irányból foglalnak le, nem marad sem időm, sem energiám, sem pénzem, hogy visszatámadjak, és feljelentést tegyek a valódi bűnösökkel szemben. Az önkormányzat dolgozói ráadásul összeférhetetlenség miatt többnyire nem is segíthetnek ezeket a kereseteket megírni, arra muszáj magánúton felkérnem ügyvédeket és szakértőket. Lényegesen kellemesebb lenne a pénzt és energiát a hobbimra fordítanom, nem olyan dologra, amit utálok, de a kötelességtudat az identitásom részévé vált. Ami késik nem múlik, de tény, hogy becsületes embernek így nem éri meg polgármesternek állni.
Szégyenletes, amit műveltek ellened.
Azt azért hidd el, hogy ennyi eszük nem lett volna – ha a háttérből nem kapnak infókat -, hogy miként lehet valakit meghurcolni. Most már csak a háttér embereken kellene elgondolkoznod, kik lehetnek.
Természetesen ez egyik egy senki, aki azt hiszi magáról, hogy valaha is volt valaki.
A másik személy, véleményem szerint egy Janus-arcú, jogi végzetséggel rendelkező személy, aki bármilyen segítőkész, ne bízz meg benne soha.
Sok erőt, és eredményességet kívánok!
Üdv: Bauer Zsolt
KedvelésKedvelés
A cikket olvasva az első gondolatom az volt, hogy “tetszett volna nyitottabb lenni a kompromisszumos megoldásokra, és alapállásból nem elutasítani azonnal mindent, ami az alpolgármesterek felől érkezik.”
Megspórolható lett volna több százezer forint.
De persze az igazságnak is több oldala van, mai szemmel nézve az (is) látható, hogy elég sok mindenben igaza volt a polgármester úrnak, és már az is világosan látható, hogy a kialakult helyzet káoszba dönti a várost.
A vezetést jelenleg magához ragadta egy olyan klikk, akiknek semmi nem számít, semmi se drága, csak a saját érdekeik érvényesüljenek. Összeállnak ők gyakorlatilag bárkivel, nemre, fajra, pártállásra való tekintet nélkül, a lényeg, hogy hatalom és pénz legyen.
Ennek érdekében – azaz a saját érdekükben – leváltanak-kineveznek bárkit, aki a hatalmukat várhatóan biztosítja, vagy hasznukra lehet. Húzgálnak mézesmadzagokat ha kell, pénzt raknak ide-oda ha kell éppen VALAKI-nek (mindegy, hogy szabályos- e, megfelel- e a hatályos törvényeknek. Ez mind nem számít, csak a hatalom és a pénz.
Csinálnak ők maguk, ha kell „okosvárost” – amit szakértő készít, az nem kell, majd a Híves képviselő úr megoldja. (cca. egy millió forint költséggel…) Reméljük, nem úgy oldja meg a képviselő úr ezt is, mint a saját volt cégeinek ügyeit, mert az eddig volt 7 cégéből négyet felszámoltak, hármat kényszertöröltek többek között jelentős adótartozások miatt. Ha így oldja meg az okos várost is, akkor foghatja a fejét Göd lakossága.
(Jut eszembe; úgy emlékszem, hogy erről a munkáról a Híves képviselő úrnak az október 26-i testületi ülésen kellene beszámolni, ill. javaslatot tenni, de a most megjelent hirdetményben ez a napirendi pont nem szerepel…. vagy majd az ülés előtt fél órával terjesztik be, szokás szerint, nehogy valaki el tudja olvasni? Vagy ezt a napirendi pontot is „felszámolták” vagy „kényszertörölték” már…?)
a Gödi Apuka
KedvelésKedvelik 1 személy
Csak halkan kérdezem meg, hogy kinek is a választási koalciós partnerei?
És igen. Aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók. Amikor az emberek nem egy közös célért (Göd fejlesztéséért, a gödi emberek érdekeinek képviseletéért) jönnek össze, és nem “szolgálni” akarnak, hanem valami ellen (O1G) és az elosztandó koncért gyűlnek falkába, akkor ne lepődjön meg utólag, és ne panaszkodjon, hogy hátbatámadják. Hiszen nincsen közös cél, csak egyéni érdekek, és ezeknek az embereknek mindegyiknek megvan az árfolyama.
Lehet becsületesnek lenni, de ismerjük a mesét, ahol a vasorrú bába azt mondja a királyfinak, hogy világszép királylány leszek, ha 3x egymásután magadévá teszel. Miután sikerült öszzehozni 3x, és nem lett csudaszép, a boszi megkérdezte; “Mondd csak királyfi! Hány éves vagy? És még hiszel a mesékben?….”
Tehát a becsület ha van az jó, de naivitás, tapasztalat és előrelátás nélkülmaximum a saját megnyugtatására jó az embernek, azomban ez a gödi polgárok számára semmit jót nem jelent.
Eltelt egy év, és azt látjuk, hogy marakodás folyik, a koncon, a jövőnkön és a jelenünkön.
Ebből pedig nem kérünk….
KedvelésKedvelés
“nincsen közös cél, csak egyéni érdekek, és ezeknek az embereknek mindegyiknek megvan az árfolyama.”
Igen, ez pontosan így van.
KedvelésKedvelés
Ha igaz, amit Gödi apuka állít, akkor Hives úr nem lehetne a törvény szerint képviselő, a köztartozás miatt. A cégének adótartozásáért ő, mint tulajdonos, teljes felelősséggel bír, nemde?
KedvelésKedvelés
Hogy igaz- e, döntsék el az olvasók.
Hives úr pályafutása során eddig az alábbi cégekben volt érintett:
Constant-Work Plusz 2013 Munkaerő-kölcsönző Korlátolt Felelősségű Társaság “felszámolás alatt”
STANDARD WORK Korlátolt Felelősségű Társaság “felszámolás alatt”
GLOBAL WORK SYSTEM Korlátolt Felelősségű Társaság “kényszertörlés alatt”
CONSTANT WORK Korlátolt Felelősségű Társaság “kényszertörlés alatt”
DUNA PRINT WORK Korlátolt Felelősségű Társaság “felszámolás alatt”
DUNA STEEL WORK Korlátolt Felelősségű Társaság “felszámolás alatt”
LONGFORT AUTO Korlátolt Felelősségű Társaság “kényszertörlés alatt”
(Forrás: OPTEN)
Nem állítom azt, hogy ezek mindegyikében Hives Gábor vétkes, vagy az ő sara lenne minden esetben, hogy a cégek ide jutottak, de van olyan is, ahol ez konkrétan tetten érhető.
KedvelésKedvelés
Kiborúlt a bili Gödön, de ez nem biztos, hogy baj, – bár jelenleg nagyon az – de így jól látható, hogy ki mire képes, kit mi, vagy ki vezérel. Pénz beszél, a kutya ugat. szokták mondani, és ez jelen esetben is nagyon igaz!
Jó példa erre a Lőricz László által áterőszakolt konyhafejlesztés, vagy a Lukácsi-Lőrinz páros által kitalált pénzosztás a Lukácsi Bálint bizalmasának, Tóth Ágnesnek, ill. az általa vezetett cégnek. Érdekes a konyhabeszerzés abban a vonatkozásban is, hogy hogyan kapcsolódik az a Dunakeszi képviselő testülethez, aminek ugye tudjuk, hogy Lukácsi Bálint is jól megfizetett tagja.
KedvelésKedvelés
Ha már előkerült egy hozzászólásban a Lukácsi-Lőrincz kapcsolat, szeretném bemutatni a gödi lakosoknak a Göd Fejlődéséért “pénzgyár” működését:
(Ami természetesen a saját véleményemet tartalmazza az ismereteim alapján, de lehet engem cáfolni…)
Lukácsi Bálint, a mindenhez is értő politikai kalandor a korábbi, sokszínű pártokból hozott háttérkapcsolatait, (no melyik pártnak nem volt még a tagja…?) ismereteit felhasználva, az utolsó pillanatban – hogy ne lehessen felkészült szakmai véleményekkel támadni – napirendi előterjesztés formában Lőrincz Lászlóval felveteti az aktuális testületi ülésre, az aktuális pénzlenyúlás.. Ott aztán a Híves-Szilágyi-Fülöp triumvirátus segítségével, a Fidesz frakció külső támogatásával simán áttolják. Így gátlástalanul, ellenőrizetlenül lehet bármit és bárkit helyzetbe hozni, megszavaztatni olyan napirendi pontokat, amelyekre ha lenne idő az alapos áttekintésre, valószínűleg még az így megszavazók közül is talán többen nemet mondanának. De így, az utolsó pillanatban beterjesztve se megvizsgálni, sem hozzáértőktől véleményt kérni nem lehet. Simán, gyorsan megszavazzák/megszavaztatják, aztán dől a lé… A helyiek meg nem is nagyon tudnak róla, hogy egy 10 éve munkanélküli, politikai kalandor, hazugságokból élő dunakeszi személy, Lőrincz Lászlón keresztül simán becsapja Őket.
És ha lehet egy tippem: pontosan ilyen “elvek” mentén fog a képviselő testület ülésén megszületni az “okos város” ügyben majd hétfőn az előterjesztés. Kérdés, hogy a cégeket bebuktató Híves Gábor a háttérben miben egyezett meg Lukácsi-Lőrincz párossal, mi az okos város ára…?
a Gödi Apuka
KedvelésKedvelés
Ezek szerint nyakig sz…ros itt mindenki, szinte nincs kivétel
Nagyon elkeserítő, de remélem, hogy a választók előtt ez gyorsan világossá válik, és tudják a dolgukat
KedvelésKedvelés
Köszönjük szépen, Ilyés Gizella idejében volt már egy dunakeszis potentátunk (Szabó Zoltán), akinek szuper 5letei alapján alaposan lerabolták Gödöt. Oázis lakópark, Várdomb, Jegenye u., Kincsem környéke, golfpálya, Szakáts kertből majdnem idősotthon/indiántábor lett, a csónakházból pedig majdnem kaszinó, stb….
KedvelésKedvelés
A jelenlegi helyzetben az az egyik legnagyobb baj, hogy nincs semmi koncepció, terv, vagy cél, amit szeretnének elérni a t. képviselők, csakis a saját gyarapodásuk a pénzlenyúlás a cél.
KedvelésKedvelés
Kíváncsi vagyok, hogy a jelenlegi veszélyhelyzetben ismét királyt játszik- e a polgármester, vagy tanult az előzőekből. A veszélyhelyzetnek 90-120-x nap múlva vége, de a következő önkormányzati választás viszont csak 2024-ben lesz. ha ismét tör-zúz majd Balogh Csaba, akkor a következő 3,5-4 éve elég kemény lesz
KedvelésKedvelés
A tiszteség azt követelné, hogy új választásokkat kellene ki írni. Aki biztos önmagában és tiszta a lekiismerete annak nincs félni valója. Minden képviselő azt valja, hogy ö a városért akar dolgozni ezt sajnos az elmúlt időszak nem bizonyitotta vagy legalábis a testületiülések nem ezt prezentálták. Nem kellene továb húzni a a döntést mert ezt a város sinylí meg legjobban. Új választások kellenek. minnél elöb döntsenek Úraim.
KedvelésKedvelés