Rendkívüli ülés október 12-én

Október 12-én rendkívüli képviselő-testületi ülés lesz, 28 tervezett napirendi ponttal. Néhányat nyilván levesznek a napirendről (feloszlatás, alpolgármesterek leváltása), néhány feltehetőleg egyhangú szavazással megy át (pl. a vis maior pályázaton való indulás), néhánynál pedig parázs vita várható. Nem kizárt, hogy nem is végzünk 10-ig, így az ülés másnap folytatódik. A közérdeklődésre (szerintem) leginkább számot tartó napirendi pontok következnek. Több telepítési tanulmányterv, a Gödi Szolgáltató Kft-vel kapcsolatos szeptember 30-i határozatok újratárgyalása, valamint az alsógödi csónakház is téma lesz a hétfő délután 5 órakor kezdődő ülésen. Mivel az újratárgyalás miatt még nem hatályos a szeptember 30-i járványügyi szabályozás, illetve egyébként is ellentmond az önkormányzati törvénynek és a gödi szmsz-nek, az érdeklődőket nem lehet kizárni az ülésről.

Az 5. napirendi pont a helyi népszavazás kezdeményezésének megkönnyítéséről szól, a javaslat értelmében szavazópolgárok 25 %-a helyett a 10%-nak az aláírása is elegendő lehetne a kiíráshoz. Így a törvényi maximum helyett a minimumban határoznánk meg a szükséges számot.

8. Ingatlanok értékbecslések megrendelése igazságügyi szakértőtől, 320+400e Ft-ért. 2db, 2019-ben Bócsán megvásárolt ingatlan értékének, valamint 15 ingatlan esetében a Samsung hatásának megvizsgálása – ez szükséges a sokat emlegetett pertársasághoz, de egy békés megegyezéshez is a kártalanításról.

10. Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. szerződései. A napirendi pont már szeptember 30-án előkerült, de javaslatomra, a testület teljes egyetértésével elnapoltunk, és az áremelkedések indoklását kértük. Sajnos a lerakói díjak háromszorosára növekedtek, emiatt a cég a zöldhulladék-elszállítási díjakat brutálisan megemeli. Ennek nagyobbik részét az önkormányzat, kisebbiket a lakosság kénytelen megfizetni. Az áremelkedések (és az emiatti szerződésmódosítások) mellett konkrét kifizetéseket is jóvá kell hagyjon a testület, 2.774.820 Ft értékben a tavaszi zöldhulladék-elszállításra, 8.777.560 Ft-ért a veszélyeshulladék-begyűjtésre. A gödieket leginkább a zöldhulladék-zsák árának 400 Ft-ra emelése érinti majd (a konténer ára kevésbé durván, 5500 Ft-ra emelkedik.) Emellett a tavaszi zöldhulladék-elszállítási akcióról is döntenünk kell (ami tavaly 100 Ft/zsák volt, ennek felét fizette az önkormányzat, idén pedig 150 Ft/zsák várható).

11. A Nemeskéri parkerdőnek végre erdész szakember készíti a kezelési tervét, ami meg is látszik az előterjesztésen, amely néhol faegyedekre lebontva tartalmaz megállapításokat és javaslatokat – én megvalósításhoz szükséges intézkedéseket, illetve azok fedezetét hiányolom, remélem csak ideiglenesen, hiszen ez lesz a következő lépés. Most arról lesz szó, hogy a szakértői munkák kifizetését aláírhassa a polgármester.

12. Póterdősítés. A Samsung 2. gyár helyén kivágott erdőt a Pilisben pótolták, de az állam támogatást adott Göd területén erdő telepítésére. Sajnos az erre a célra megvásárolt területek mind az M2 túloldalán vannak, ráadásul 13 ha pont a Különleges Gazdasági Övezetben iparterületként kijelölt helyre esik, így át kell tervezni az egészet. Remélem, ebből az következik, hogy a Samsung és a város között jelölünk majd ki új erdőterületet.

13. A Nemeskéri út és a Puszta dűlő sarkán a Hungary Huake Eng. Kft. légtechnikai raktárcsarnokot, üzemet és irodát tervez, az ehhez készített telepítési tanulmánytervet a képviselő-testületnek el kell fogadnia. A hétvégén beszéltem a Hernád közi lakók képviselőjével és az építésszel is – a Nemeskéri úti bejárat helyett a Puszta dűlőn opcionálisan tervezett másik kapu megnyitásával tudom támogatni a terv elfogadását.

14. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat kormánytámogatás segítségével nagyon komoly fejlesztésbe kezd a Gondviselés Háza (a régi Topház) területén. A képviselő-testületnek itt is telepítési tanulmánytervet kell elfogadnia a munkák megkezdése előtt. A tervekről a múlt héten egyeztetést is tartottunk a szervezet képviselői és a tervek készítői, valamint a képviselő-testület több tagja (Pintér György, Lenkei György, Markó József, Andrejka Zombor, jómagam) részvételével.

16. Az Önkormányzati Rendészeti Szerv (közterület-felügyelet) beszámolójából kiderül, hogy fontos lenne a szervezet létszámbővítése, parkolók létesítése/bővítése az állomásoknál és üzletek mellett, illetve a Huzella iskola környékének forgalomrendezése.

19. Az alsógödieket feltehetőleg leginkább a Széchenyi-csárda és a csónakház építése/bontása érdekli, az előterjesztésben többféle javaslat szerepel, a csónakház és a csárda egy időben vagy külön történő tervezéséről, illetve különböző méretekről, funkciókról, illetve ehhez kapcsolódóan különböző árakról.

22. A Gödi Szolgáltató Nonprofit Kft. beszámolójának újratárgyalása. A cég “kistafírozását” szolgáló rapid előterjesztésről és annak elfogadásáról már írtam, az előterjesztés mellé idelinkelem a kérdéseimet az újratárgyaláshoz, valamint a polgármester által készíttetett belső ellenőri véleményt. Remélem, a testületi többség visszavonja a szeptember 30-i határozatokat, így később megalapozottabb döntéseket tudunk hozni a céggel kapcsolatban. 

Két előterjesztés is foglalkozik Göd építészeti-városképi értékeivel: Vajda Viktória a Buchwald-örökséggel kapcsolatosan (Városháza kerítése, Buchwald-székek), Fülöp Zoltán pedig az alsógödi vasúti felüljáróval kapcsolatosan tesz javaslatokat.

Lesz szó mobil jégpályáról, földutak karbantartásáról, ovis tartásjavító tornáról és még sok egyébről is.

One thought on “Rendkívüli ülés október 12-én

  1. A 12. pont esetében az erdősítésre gyorsan és magasra növő fák telepítését javasolnám a Samsung és a város közé! Az erdő plusz vízigényét a Samsung csapadékvizével lehetne megoldani.

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s