Szeptember 14-e igazi mélypont volt a gödi önkormányzatiság elmúlt egy évében, de legalább elmondhatjuk, hogy van, ahonnan csak felfelé vezet az út. Minden szarkazmust félretéve, a legutóbbi testületi ülésen számos, előremutató javaslatot szavaztunk meg, és most ezekről szeretnék írni. Sajnos várható még néhány “hisztiposzt” a szeptember 30-i képviselő-testületi ülés apropóján, de most következzen néhány jó hír a gödieknek.

A nyár és a kora ősz folyamán a Fidesz és a Göd Fejlődéséért frakciók mindent leszavaztak (vagy inkább napirendre se vettek) a város működését érintő aktuális ügyek közül, de úgy tűnik, ezt már ők sem tartják tovább vállalhatónak. Vagy rájöttek, mégiscsak Balogh Csaba, és nem Göd ellen kell harcolniuk. Bármi is az ok, egy hete a következő döntések születtek:
Sem a károsultak biztosítói, sem Göd felelősségbiztosítása nem állják az augusztus 29-i vihar okozta károkat, vis majorra hivatkozva. Úgy döntöttünk, a krízisalapból támogatjuk azokat, akik ezt igénylik. (Itt elérhető a nyomtatvány, október 15-ig lehet benyújtani.)
Jóváhagytuk a Nemeskéri úti csempeszalon telepítési tanulmánytervét (a környékbeli lakosok nem emeltek kifogást).
Döntöttünk a Szivárvány Bölcsőde kerítéséről, az alsógödi kishajó utasvárójáról, a Kincsem ovi bútorbeszerzésével kapcsolatos szerződésmódosításról, forrásról az alsógödi kajakos-pályázat lezárásához, a Kék Duna Hotel üzemeltetéséhez szükséges szerződés meghosszabbításáról, a Huzella utca terveztetéséről (a bölcsinél az Oázisban), a Kóczán Mór utca felújításáról, a neveleki Csíz utca csatlakozásainak rendbetételéről és a Sellő utcáról. Vagyis lehet új kerítés az ingataggá vált régi helyett, lesz, aki őrzi és karbantartja a Kék Duna Hotelt, az Oázisban a bölcsődét könnyebben lehet majd megközelíteni, és lesz parkoló is, a buszok által (is) tönkretett, balesetveszélyes utcát (pályaszerkezettel együtt) rendbehozzuk, és a nevelekiek “főutcájára” is könnyebb lesz ráhajtani. A Sellő utca (felének) kálváriája idén véget érhet.
Szavaztunk arról is, hogy a 294/2020-as kormányrendelettel szemben benyújtandó alkotmányjogi panasz kidolgozásával megbízzuk a Karsai Dániel ügyvédi irodát, a polgármestert felhatalmazzuk a szerződés aláírására.
Bár annyira azért nem vagyok optimista, hogy a testület feloszlatását elvessem, nagyon örülök, hogy konkrét ügyekben mégis tudunk a városért együtt dönteni. És ha csak egy gesztus is, de nagy örömmel koszorúztam együtt október 6-án a Török Ignác utcai új emlékkőnél a jelen lévő összes képviselővel közösen. Bárcsak így folytatnánk.