43. Szabálysértő ülésvezetés, a nyilvánosság kizárása

avagy amit szabad “Jupiternek”, azért a polgármestert büntessük meg!

A szeptember 30-i testületi ülés utolsó 20 nyilvános percében nagyon furcsa dolgok történtek, Fülöp Zoltán, a jogszabályokhoz formailag rendkívül rigorózusan ragaszkodó alpolgármester levezetésével. Mind a hallgatóság kizárása a további ülésekről a járványveszélyre hivatkozva, mind a Samsung által felajánlott játszótérépítés/fejlesztés zárt ülésen való tárgyalása arra utal, hogy a gödi képviselő-testület többsége tart a nyilvánosságtól, és az átláthatóság iránti igényük a hangzatos szlogen szintjén, illetve a polgármesterrel szemben zajló hadjárat egyik elemeként létezik csak. Ezt egyébként a szept. 14-i közmeghallgatás határozatképtelenség miatti elmaradása is igazolja.

A covid-járványhoz kapcsolódóan új tanácskozási rend megszavazása már formailag is kérdéseket vet fel: én nem is tudom eldönteni, mi a jogkövetkezmény, hiszen egy szóban, hosszasan előadott kívánságlistára nyomtak igent a képviselők, határozati javaslat nem készült, tehát nincs mit végrehajtani. Az asztalok közti távolság, gondolom, egyébként technikai jellegű javaslat, nem is kell hozzá határozat, az érdeklődők kizárása a teremből viszont ennél többet érdemelne, révén az önkormányzati törvény rendelkezik a nyilvánosság biztosításáról, valamint arról, hogy ezt az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzata részletezi. A gödi SZMSZ-ben pedig az mötv-re való visszautaláson kívül egyetlen mondat van erről: 14§. (10) A nyilvános ülésen résztvevő hallgatóság nem rendelkezik tanácskozási joggal, az ülés ideje alatt köteles minden, az ülést zavaró vagy befolyásoló megnyilvánulástól tartózkodni.

Ami az én olvasatomban csak azt jelentheti, hogy – zárt ülés kivételével – a hallgatóság (a rendbontást kivéve) minden további megszorítás nélkül jelen van a teremben, ha pedig az szmsz (ami rendelet) ezt írja elő, akkor egy sima gombnyomással nem lehet kitiltani a gödieket (de a budapestieket vagy a nyíregyháziakat se) a Városháza tanácsterméből.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem kell elővigyázatosnak lenni, vagy hogy jó ötlet lenne havonta többször, akár tizenvalahány órán keresztül egy zárt teremben ülni lehetőleg minél többen, csak azt, hogy ez így, ebben a formában jogszerűtlen. A játszótér-kérdés megvitatása zárt ülésen – a zárt ülésről való szavazás nélkül pláne – szintén sérti az mötv-t és az SZMSZ-t is. Ez különösen azoktól furcsa eljárás, akik már kétszer felfüggesztették a polgármestert, most pedig 6 hónapra 10%-kal csökkentették a tiszteletdíját, és érvelésükben ülésvezetési jogászkodásnál súlyosabb vádakat nem sikerült felvonultatniuk, cirka 4 milliót “érő” ügyvédi segítséggel sem.

43. Szabálysértő ülésvezetés, a nyilvánosság kizárása” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Most már én is kezdem elveszíteni a fonalat.

    – Miért nem a bírói úton visszahelyezett PM vezette az ülést?
    – Mi lett a majdnem 40 napirendi ponttal?? Meddig tartott az ülés?
    – Mi lett következménye azokra a képviselőkre nézve, akik nem jöttek el a szept. 14-i közmeghallgatásra, amely emiatt határozatképtelenség miatti elmaradt ?

    Fenn van a god.hu-on, és elolvastam a testület frakciója által súlyos összegért, közpénzen megbízott ügyvédek által összeszedet PM “bűnlajjstromát”.
    Sok éven át én is hasonlókat készítettem, mert hivatlból ez volt a dolgom.
    Az a véleményem, hogy mindíí lehetne találni mindenütt mindenkinél. (Ha nem találnának, az a bíráló munkáját minősítené) Csak a hibák súlyosság a mérvadó.
    Boldog lennék, ha az önkormányzati tagok bármelyikénél csak ennyi hibát találnának a jogtudorok.

    Kedvelés

    1. Balogh Csaba szoros kontaktként karanténban volt/van, ezért nem ő vezette le az eheti üléseket.
      Én fél ötkor kellett otthagynom a testületit, nem tudom, mikor végeztek, a nyilvános rész még legalább másfél óra volt, utána pedig a zárt. A többség ismét levett számos napirendi pontot, viszont tárgyaltunk olyat, aminek az előterjesztését ülés közben (délben) küldte el Lőrincz László. Erről külön cikket fogok írni, nem a módszer, hanem a téma (Szolgáltató Kft) miatt.
      Nem volt szó az elmaradt közmeghallgatásról, de javasolni fogom új időpont kijelölését.

      Kedvelés

Hozzászólás a(z) Zombory László bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s