Szabad ország, szabad sajtó?

Amikor fellebbent a pletyka, hogy Menyhárt László lesz a Gödi Körkép új főszerkesztője, hirtelen nem tudtuk hova tenni a nevet. Ismerősnek tűnt, ezért rákerestünk a különböző gödi civil facebook csoportokban, és a találati lista egészen elképesztő volt. Az alábbiakban néhány gyöngyszemet mutatok, gondos lementésnek köszönhetően, ugyanis az úr utólag, valószínűleg megbízásának hivatalossá válásával már nem vállalja ennyire büszkén korábbi írásait, és így véleményét.

Mindenesetre nem kezdtük el kongatni a vészharangokat, elképzelhetetlennek tűnt, hogy a fent idézett sorok írója valójában egy olyan felelős pozíció közelébe jusson, mint egy újság főszerkesztője.

Most viszont minden jogalappal lehet felhívni a figyelmet a problémára, hiszen a héten megjelent a szeptemberi szám, az impresszumából pedig világosan kiderül, hogy bizony valóban Menyhárt László az új főszerkesztő. Ugyan erről a képviselő-testületet, mint tulajdonost többszörös megkeresésre sem értesítették, valamint a kinevezési jogkört is elvették. Érdekességként: a korábbi főszerkesztőt egy nyílt pályázaton, nagy mezőnyből választotta ki az akkori megbízott, míg végül a képviselő-testület mondta ki a döntést. Nyilván álnaivitás lenne azt gondolni, hogy a testület nagyobbik része ne tudott volna erről, hiszen többször láttuk egyeztetni őket Menyhárttal, valamint a Körkép kiadásáért felelős Szolgáltató Nonprofit KFT. felügyelőbizottsága (Lőrincz László, Hives Gábor, Lenkei György) mélyen hallgatott a kérdésről.

A főszerkesztő Beköszönőjéből ugyan megtudjuk: “Ezért lapunk a mindenkori polgármesterrel, a hivatallal, a képviselő-testülettel, a bizottságaival, a tanácsnokokkal, az önkormányzat intézményeivel, a civil szervezetekkel, a körzet országgyűlési képviselőivel stb. – viszonosságot föltételezve és várva – szoros és korrekt együttműködésre törekszik” – majd pont nem ez történik az összes többi írásában, egyéb cikkekben. A képviselő-testület tagjainak még be sem mutatkozott, az újságban megjelenő témák kapcsán nem kérdezte meg őket, így viszonylag nehéz elképzelni a korrekt együttműködést. Szintén megjegyzi, hogy “kinevezésem előtt – a magam szókimondó és szatirikus stílusában hangot adtam a véleményemnek  helyi ügyekkel, politikusokkal és pártokkal kapcsolatban. (…) Utólag is elnézést ha valakit netán személyében megbántottam.”  Nos, ilyet egy önmagát újságírónak valló személy nem tehet meg. Bárki más igen, és az említett közszereplőknek tűrnie is kell, de a pozícióval felelősség jár, természetesen a pozíció adományozójának is fel kell mérnie, hogy kit is nevez ki. A facebookos tevékenysége fölött még akár nagyvonalúan felül is tudnánk emelkedni, hiába ír a házasságunkról, gúnyolja mások testalkatát, stb, de Menyhárt nem csak civilként, hanem főszerkesztőként is folytatja ezt a stílust saját cikkeiben, az általa szerkesztett újságban pedig olyan írások jelenhetnek meg, amik a civileket, hivatali dolgozókat, politikusokat gyaláznak.

Tájékoztató, 6.o.

Bő fél oldalon ecseteli A szerk., hogy miért is hallgasson a hallgatóság a képviselő-testületi üléseken.

Sajtóközlemény, 6.o.

Csabai Márk, a Fidesz választókerületi szervezetének szóvivője, vagyis értsük jól, Markó József, és a gödi Fidesz szóvivője felszólítja Bodnár Zsuzsát, a Göd-Ért Egyesület vezetőjét, hogy fejezze be a város rossz színben való feltüntetését. Sajnos rossz hírem van, nem a város az, ami rossz színben tűnik fel, hanem a gödi Fidesz, de ettől még semmilyen szóvivő nem vegzálhat civileket egy civilek adójából fizetett városi lapban. Amúgy is hagyományt és versenyt igyekszik termeteni a Fidesz a “civil”, mint fogalom káromkodássá tételéből, akárcsak más hasonló fogalmak, mint a “liberális”, vagy a “jogállam”, de eddig és ne tovább! A gödi Fidesz pedig hiába bújik egy szóvivő mögé, gyalázatos, amit művelnek.

Célkeresztben az alsógödi Duna-part, 10-11.o. Kovacsik Tamás írása, nyílt levele Aba Lehel, városi főépítészhez.

Ugyan nem tudom, milyen minőségében lett Kovacsik Tamás megszólaltatva a Körkép oldalain, és miért nem egy hivatalos forrást, például a körzet képviselőjét, a volt Városfejlesztési Bizottság elnökét, a korábbi projektgazda Lőrincz Lászlót, vagy magát a főépítészt kérdezte meg a kíváncsi főszerkesztő a témával kapcsolatban, de a minősítgetésekkel tarkított írásnak ebben a formában nagyjából semmi értelme nem volt. Kérhetnénk helyesbítést is akár, hiszen Dénes György nem látványtervet, hanem koncepciótervet nyújtott be, és világos kommunikáció volt annak kapcsán, hogy ez az épületegyüttes ebben a formában egészen biztosan nem fog elkészülni. Hibás továbbá az a feltételezés, miszerint Aba Lehel főépítész tehet arról, hogy a csónakháznak nem csupán a tetőszerkezetét kell cserélni, hanem az egész épületet le kellett bontani. Felhívnám a figyelmet, hogy minden bizonnyal nem 2019. október 13. után keletkezett ez a probléma az épület statikájával kapcsolatban. Felesleges hangulatkeltésre kiváló cikk, a tervek közül az előnytelenebb képekkel illusztrálva újabb két oldalnyi terjedelmben alkalmas a közhangulat megzavarásra, hivatali dolgozók, és politikusok lejáratására.

Vihar itt és most, 12-13. o. M.L. tollából

Megérkeztünk a “magam szókimondó és szatirikus stílusában hangot adtam” előzmények folytatásához. A szerző kifejti: “Nem szívesen teszem szóvá, de az egyik – a kákán is csomót kereső – képviselő (“Göd szirénhangja”) némi rosszhiszeműséggel azt feltételezte néhány ellenlábas képviselőtársáról, hogy politikai haszonszerzés végett vettek részt a munkálatokban.” Nos valójában egy, a viharról, és az azt követő összefogásról szóló cikkben egyenesen egy képviselőt kell elkezdeni gúnyolni? Legalább nevezze meg, hogy kire gondol! Ez ugyanaz a retorikai (félre)fogás, mint a szóvivő esetében. Ha már negatív véleményt fogalmaznak meg, egyenesen tegyék!

Szeretném megjegyezni, hogy ünneplésre méltó, hogy az áprilisi mélyrepülést követően a lap visszatért a megszokott minőségre a helyesírás, és a tördelés tekintetében. Menyhárt László kiválóan, habár kissé gyakran alkalmazza a gondolatjel intézményét, mármár bravúros a stilisztikai eszköztár az emlegetett húsvéti lapszámhoz képest. Ez nem felmentő körülmény, csupán elégséges megfelelés.

Várjuk a helyreigazításokat, bocsánatkéréseket, és leginkább a főszerkesztő úr felmondását.

Végezetül van még egy idézet, amit szeretnék megmutatni a kivenezés-előtti-időkből. Itt Menyhárt László a Gödi Körkép 2019. júliusi lapszám kapcsán. Komment nélkül.

One thought on “Szabad ország, szabad sajtó?

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s