36. “Képviselő asszony, ne politizáljon!”

A címben szereplő mondatot (és variációit) számtalanszor olvastam a facebookon (olyanoktól is, akiknek kifejezetten adok a véleményére), hallottam az utcán, a piacon, baráti beszélgetésen és képviselő-testületi ülésen (!) másik (pártdelegált) képviselőtől (!). Most arra az abszurdra nem térek ki, hogy az önkormányzat politika-e (igen), az már sokkal érdekesebb kérdés, egy várospolitikusnak szabad-e párt- vagy országos ügyekkel foglalkoznia, és mennyire.

Gödnek 20.000 lakosa van, és (talán a legelső szabad választást kivéve) sosem volt olyan képviselő-testülete, amelyben nem a pártok által delegáltak voltak többségben. Akadt olyan polgármester (Szegedi Sándor, Vállalkozók Egyesülete) vagy képviselő(csoport), akit civil szervezetek delegáltak (Lokálpatrióták, Városvédők Egyesülete) vagy függetlenként jutottak mandátumhoz (pl. Kovacsik Tamás, aki előtte volt szdsz-es, lokálpatrióta és fideszes is), de valódi testületi többsége még csak a Fidesznek és a kérészéletű Gödi Összefogásnak volt. Egyszerűen túl sokan lakjuk ezt a várost ahhoz, hogy a személyes ismeretség elég legyen a mandátumszerzéshez. A kampány finanszírozását is kevés magánszemély engedhetné meg magának. A helyi civil szervezetek vagy mindenki által ismert és elismert vezetőik pedig számos ok miatt nem indulnak – pl. nem kockáztathatják az ügyüket egy esetleges vereség és emiatt a következő önkormányzattal kialakuló rossz viszony miatt, vagy egy konkrét dologra szerveződtek, nem is foglalkoztatja őket a helyi közélet többi aspektusa, pláne nem a városüzemeltetés napi robotja.

Tehát kell egy párt, már az induláshoz – na de miért lesz valaki párttag, illetve hogyan lesz egy párt jelöltje egy választáson? Nem muszáj tagnak lennie minden egyes képviselőjelöltnek, de életszerűtlen, hogy egy párt kiállítson 8 körzeti és egy polgármesterjelöltet anélkül, hogy lenne helyi alapszervezete vagy legalább néhány tagja; ha pedig ez megvan, fura lenne, ha pont ők nem indulnának. Ha viszont párt tagja (vagy minimum szimpatizánsa) valaki, akkor épp az lenne érthetetlen, ha a pártja által vallott értékeket nem osztaná, és mélyen hallgatna a jelölő szervezete által vitt ügyekben. Emellett önkormányzati politikusnak is azok az emberek mennek, akik a leginkább elkötelezettek a közélet iránt – és akkor ha megválasztották őket, utána pont ők ne fejezhetnék ki politikai véleményüket?

Aztán van olyan, hogy valaki önkormányzati képviselő ÉS fontos vagy kevésbé fontos pozíciót tölt be a pártjában. Én sokáig az LMP Országos Politikai Tanácsának tagja voltam (ez amolyan választmányszerűségként működött), 2010 és ’14 közötti gödi önkormányzati képviselőségem alatt. Van abban logika, hogy egy pártban azok kerülnek fontos szerepbe, akik megmérették magukat egy választáson, nyertek, és valódi politikusként dolgoznak… aztán a párton belül beleszólnak a szakmájuk ügyeibe (én például az oktatásba) vagy abba, amivel politikusként foglalkoznak (én például az önkormányzati témákba). És az is előfordul, hogy valaki önkormányzati ÉS megyei képviselő (utóbbi értelemszerűen csak pártpolitikusként lehet, hiszen tisztán listás a választás), ez a helyzet pedig igencsak hasznos lehet(ne) azoknak a településeknek is, amelyek önkormányzati képviselői eggyel feljebbi közigazgatási szinten is ki tudnak állni értük (már ha a megyei közgyűléseknek lenne valós hatásköre, szerepe, súlya). Sipos Richárd, Kovacsik Tamás megyei képviselők is voltak, és bár nem tudom, mit tettek ott Gödért (lehet, ez az én hibám), ártani nyilván nem ártottak 🙂 . Vajda Viktóriával ugyanez a helyzet, ő néha be is számol a megyei képviselői tevékenységéről a facebookján. És dr. Tóth Ágnes immár nem DK-s, de gödi megyei küldöttről is megtudunk néha valamit – bár ő nyilván nem számít helyi politikusnak, hiszen a gödi képviselő-testületi ülésekre sosem teszi be a lábát, hiába ügyvezetője a városi tulajdonban lévő Szolgáltató Kft.-nek.

Persze vannak a kérdésnek olyan aspektusai, amelyekről érdemes vitázni. Bár egyáltalán nem értettem egyet vele, nem neheztelek véleményük miatt azokra a volt frakciótársakra, akik április végén, a különleges gazdasági övezet létrehozása után azért nem vettek részt a dudálós és a többi megmozduláson, mert az volt a véleményük, a városvezetésnek ez nem lehet dolga, bízzuk a civilekre. (Mondjuk az, hogy csinálják, mi meg titokban segítsük őket, az nekem nagyon CÖF-szagú, de ez részletkérdés.) Egy percig sem osztottam azt a nézetet, hogy ha szépen csöndben maradunk, és a háttérben próbálunk egyezkedni, ígérve fűt-fát, akkor majd a veszélyhelyzet végén mindent visszacsinálnak, de már úgysem tudjuk meg, kinek lett volna igaza, ha megpróbáljuk. A profilképemen még mindig ott a “Nem adjuk Gödöt!” matrica, de számomra teljesen elfogadható, ha egyes gödi képviselők nem, vagy nem úgy akartak beleállni a Samsung-elcsatolás ügyébe, ahogy én.

Az is érdekes kérdés, milyen témákat oszthatok meg a politikusi oldalamon. Nyilván bármilyet, legfeljebb nem leszek elég népszerű, de vajon tényleg csúnya dolog országos ügyekben, akár pártpolitikaiakban megnyilvánulni? Szerintem bizonyos értelemben a választók becsapása, ha kényes témákban inkább nem foglalok állást, nehogy szimpatizánsokat veszítsek. Ha párttag lennék, egyértelműen azt mondanám, a pártom közleményeit, videóit, fontos megnyilvánulásait meg kell osztanom, talán csak akkor nem, ha éppen nem értek velük egyet (mert olyan is lehet, sőt, szokott lenni). De még a többi pártét is érdemes, pláne ha országosan ellenzékinek számítok, és egy 2022-es kormányváltás a célom. Egyébként én (bár nem teljesen következetesen) országos témákban inkább a saját profilomon, helyi ügyekben pedig a politikusi oldalamon szólalok meg – ennek az az oka, hogy a barátaim többsége nem gödi, és őket nyilván nem izgatják a helyi kérdések, a gödi követőim jó részét meg inkább nem veszíteném el azzal, hogy számukra kevésbé érdekes vagy kifejezetten ellenérzéseket keltő tartalmakat kell olvasniuk tőlem. De abban korántsem vagyok biztos, hogy így a legjobb.

És a legfontosabbat, legaktuálisabbat a végére hagytam: hogyan jut eszébe bárkinek, pláne Gödön, a különleges gazdasági övezet jogintézményének kísérleti terepén, ahol idén kis híján másfél milliárd forintot vett el a kormány az önkormányzattól, azon a településen, amely elvesztette a közigazgatási területe egyötöde fölötti rendelkezést, hogy egy jó helyi politikus ne foglalkozzon országos ügyekkel??? A kormány elveszi a városom pénzét és területét, és még csak szóvá se tegyem, mert az országos politika? Hogyan kaphatná vissza Göd mindazt, amitől jogtalanul megfosztották, ha szépen csöndben hallgat az egész képviselő-testület, polgármesterestül? Hogyan kaphatnánk vissza azt, ami a miénk, ha tudomány, művészet, oktatás, egészségügy, sajtó, önkormányzatiság mind bedarálhatók egyéni érdekek mentén? Ha országos vezetőink csak a saját zsebüket, személyes hobbijaikat vagy hatalmi gőgjüket veszik számításba, és ezért, ha kell, bagóért adják el az országot kínaiaknak, oroszoknak vagy dél-koreaiaknak, folyamatosan a kereszténységre és a nemzetre hivatkozva? Hogyan fejlődhetne Göd, amíg a Fidesz kormányoz, hogyan dolgozhatnék Göd érdekében úgy, hogy ezzel nem foglalkozom?

A NER nagyon jó abban, hogy összezár, és egyenként, külön-külön vadássza le azokat a szektorokat, csoportokat, intézményeket, amelyekre szemet vetett vagy zavarják. Az érintettek és a civilek tiltakoznak, de pártpolitika-fóbiájuk van, így egy-két akción vagy tüntetésen kívün nem sokra jutnak, és azok sem mindig ütik át az ingerküszöböt. Az ellenzéki pártok pedig egymásnak is ellenfelei, ezért nem tudnak igazi tömegeket megmozgatni, vagy ha időnként igen, a rabszolgatörvény-ellenes akciókon vagy az önkormányzati választásokon, nem csak saját árnyékukon kell átlépniük, de biztosan számíthatnak a fideszes úthengerre és saját soraikban feltűnő ügyeskedőkre, megalkuvókra vagy kollaboránsokra is. Az elégedetlenkedőknek pedig (joggal) elege van a politikából, közönyükkel pedig szintén a Fidesz kezére játszanak. Emlékezzünk Sándor Máriára vagy a kockás ingesekre – nem álltak melléjük elegen, így semmibe hullottak az egészségügyisek és a pedagógusok tüntetései. A megfélemlítés is működik: mikor Gödön létrejött az első különleges gazdasági övezet, szinte minden ellenzéki városvezetés mélyen hallgatott, nehogy ők legyenek a következők. Bele is törődhetnék, de akkor minek lettem képviselő?

Nem tudok mindenhol ott lenni, de múlt vasárnap elmentem a színművészetisek élőláncára, szeptember 19-én pedig Tatára készülök. Mert össze kell fognunk, és támogatnunk kell egymást. Gödieknek a tataiakat, tanároknak az egészségügyiseket, baloldali ellenzékieknek a jobbikos képviselőjelöltet. Olvasóknak az újságot. Az indexesek “halálugrása” azt mutatja, a bátorság szó szerint is kifizetődik – 8 nap alatt 30.000 támogató állt melléjük. Havi pár ezer forint átutalása nem tűnik hőstettnek, de pár tízezer ilyen apró cselekedet dönthet a független sajtó léte vagy nemléte között. A több százezres tüntetés is úgy áll össze, hogy mindenki egyenként megy oda.

Ha valóban fontos számunkra a város és az ország, akkor legalább ezeket a kis dolgokat meg kell tennünk, helyben és országosan, kicsiben és nagyban. És nem számon kérni azt, aki másképp és más ügyekben (is) mozdul. Gödért dolgozom, és Göd Magyarország része, egy pusztuló országban nem fejlődhet.

36. “Képviselő asszony, ne politizáljon!”” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Kedves Judit!
    A leírtak nagy részével egyet tudok érteni, azonban az ördög a részletekben rejlik.
    A jelen állapot, hogy pártokra szavaz az ember, és akár Caligula Lova is lehet a jelölt, vagy egy szélkakas, vagy egy pedofil elszomorító. Régen ismerte az ember a körzeti jelölteket, a szüleiket, gyerekeiket, a szomszédokat, és a tennivalókat. A lakosság felhígulásával (alvóvárossá lett Göd) ez megszűnt és a társadalmat szándékosan jobb és baloldalra szakították a POLITIKUSOK. És itt van az óriási nézetbeli különbség, és a POLITIZÁLÁS elleni tiltakozás gyökere. Menjél el az SZFE tüntetésre (bizonyára pontos információid vannak a történtekről, arról, hogy milyen változás lett volna ha….., és véletlenül sem az O1G motor hajtott oda) de ez itt gödön senkit nem érdekel. A gödi képviselőségből szerintem ki kell hagyni a pártpolitikát, amennyire csak lehet. Az iparterület kérdését szakmai vonalon kell megtárgyalni, támadni/orvosolni, nem pedig félinformációkat, féligazságokat terjeszteni, indulatokat szítani. Lehet “civil” egyesületet létrehozni a SAMSUNG ellen, de ha tényleg Gödért akarnál tenni, akkor találhattál volna már régóta működő gödi egyesületeket, ahol szorgosan munkálkodhatnál. Gödért. Azonban az új “civil” egyesület, az már maga A POLITIKA ebben a formában. És ahogy a hétköznapi ember igyekszik a családi dolgait nem bevinni a munkába (a munkahelyit meg nem hazavinni) ugyanígy elvárnánk ennyi igyekezetet a gödi képviselőktől, hogy a pártpolitikát ne hozzák be az ülésekre.
    Vannak feladatok Gödön.
    Szakmai megoldásokat kérünk, abban egyet lehet érteni bármilyen oldalról.
    És ez lenne a lényeg az egy irányba mozduláshoz.
    Ha nem tudtok felnőni a szakmai munkához, akkor meg kérjetek nyugodtan segítséget a valódi CIVILEKtől, akik ingyen és bérmentve szívesen segítenek, mert ők tényleg Gödért szeretnének tenni.
    Vagy oszlassátok fel a testületet, és térjetek vissza a valódi szakmátokhoz.
    Nagy L.

    Kedvelés

  2. Kedves László!
    A hozzászólásod egy részével egyet tudok érteni (oszlassuk fel a testületet). A többivel nem annyira.
    Az én családomat speciel fél Göd ismeri, és bár nem szeretem felemlegetni, de most már rákényszerültem, hogy bevalljam, iskolai programoktól szemétszedésig, aluljárófestéstől városi rendezvényekig számos módon segítettem önkéntesként gödi ügyeket az elmúlt 20 évben. Az iparterülettel kapcsolatban a legutóbbi, megyei közmeghallgatásra 6 oldalnyi kérdést küldtem el, és bár megszüntették a bizottságot, amelyet elnököltem, továbbra is folyamatosan egyeztetek, kérdezek, igyekszem előre vinni azokat az ügyeket, amelyeket elindítottunk, forgalomtechnikai felülvizsgálattól környezetvédelmi rendeletig. Munkámat annyi civil segíti ingyen és bérmentve (ezúton is köszönet és hála nekik), hogy nincs elég ujjam a megszámlálásukhoz. Minden hónap első szerdáján fogadóórát tartok, de egyébként is bármikor elérhető vagyok telefonon vagy emailben, és segítem a körzetem lakóinak ügyes-bajos dolgait intézni. A vihar utáni vasárnap kihagytam a tervezett családi rendezvényt, és egész nap telefonáltam és/vagy a gödi utcákat bicikliztem végig, hogy lássam, hol mire van szükség (nem voltam egyedül ezzel a képviselők közül, bár nem mindenki a kerékpárt választotta).
    Nem hinném, hogy számot kéne adnom róla, az SZFE melletti tüntetésre mi hajtott, de majdnem biztos vagyok benne, hogy egy kérdezz-feleleken egy találomra kiválasztott kormánypártival szemben én nyernék, már ha az igaz válaszokra adnák a pontot. 🙂
    Emellett pedig azt gondolom, hogy amit most csinálok – a gödiek tájékoztatása – legalább annyira fontos, mint a konkrét tettek. Természetesen amit leírok, az nem az abszolút igazság, bár többnyire törekszem az objektivitásra, ha pedig nem, akkor azt be is vallom. Nem tagadom, hogy politikus vagyok, de ennek nem is lenne értelme. “Titkos” küldtetésem, hogy a “politikus” szóról ne a “korrupt gazember” jusson mindenkinek az eszébe – lehet, szélmalomharc, de spanyolosként akár Don Quijotét is választhatnám példaképül 🙂 Valódi szakmámhoz pedig nem kell visszatérnem, mert jelenleg is benne dolgozom.

    Kedvelés

  3. Én szívesen megnézném, mi a nézeteink közötti különbség a kulturkampf kapcsán. Mert ez is egy egyoldalúan és nagyvonalú elhallgatásokkal terhelt téma, akárcsak a többi. Téveszmék és csúsztatások tömkelege..

    Kedvelés

  4. Kedves Judit!

    Megint szinte szóról-szóra Nagy L. véleményével kell egyetértenem. Abban ugyan igazad van Judit, hogy “önkormányzati politikusnak is azok az emberek mennek, akik a leginkább elkötelezettek a közélet iránt”. De nálunk a politizálást mindenki valamelyik országos párt tagjainak a színeiben mutatkozást érti.
    Ez pedig két különböző dolog.
    Másrészt mit segítettek nekünk a pártok? Kaptunk tőlük egy két tetszetős kifejezés: mint a ”gödi cicaharc”. 😊
    Tevőlegesen nem tudnak tenni semmit.
    A választási és az önkormányzati törvény pontosan úgy készült, hogy ne is szólhassanak bele a helyi ügyekbe. Nagyon helyesen, mert a településünk a miénk. Gödieké! Ez a legfontosabb!

    Így a településünk szvsz rosszabb, helyzetben van mintha független, de igazán rátermett képviselőink lennének, akik a saját véleményüket – N.L.-t idézve szakmai megoldásokat – képviselnék, és nem valami frakció mellett szavazgatnák mint a “Göd fejlövéséért frakció”.
    Vagy az a jó megoldás szerinted, hogy úgy játsszák le a szavazásokat, ahogy írod “most én szavazok neked, holnap te jössz nekem egy szavazattal”.
    A költségekről kiadványokról meg annyit, hogy ha pártok nem szerepelnének, mindenkinek ugyanazok feltételek állnának a rendelkezésére, tehát azonosak lennének az esélyek. Tehát ez az érv sem áll meg.
    Gödön az általad leírt pártos módszereket Szegedi Sándor alkalmazta, aki kedvére cserélgette a pártokat mint mások a ruhájukat. (Ő volt, aki nyakunkra hozta S-ot a jelenlegi problémáink legfőbb forrását, úgy, ahogy az történt.)
    Én még emlékszem, hogy hajdanában az önkormányzatokra vonatkozó törvények úgy születtek, hogy választás után a testületben nem lehet pártoskodás. Emlékezzünk Antall József mondására, hogy 15 millió magyar miniszterelnöke akarok lenni. Csak sajnos Gödön kezdetektől fogva minden másképp ment. Kezdettől fogva frakcióznak, pártoskodnak
    Ahelyett, hogy csak Göd lenne a legfontosabb, pontosan úgy, ahogy ezt választásokon rendre ígérik. Ezért tart a település ott, ahol van. ☹

    Kedvelés

    1. Laci, részben egyetértek Veled, de a választásokat és az önkormányzást nem az általad óhajtott ideális rendszerben bonyolítják, hanem a valóságban. Én is szeretném, ha többet számítana a város, ha nem szólnának bele a pártok, vagy ha a kormány nem ártana sokkal többet Gödnek, mint akár a veszekedő képviselők (de többet ártott, pénzben mindenképp, most írtam meg róla a következő, 38. fejezetet), de ha ITT és MOST akarok tenni valamit Gödért, akkor teljesen mindegy, mi lenne a jó, a létező rosszban kell megtennem, amire lehetőségem van.

      Kedvelés

Hozzászólás a(z) Zombory László bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s