Álkotmányosság – jogi helyzetjelentés

„A jog nem tudása nem mentesít a felelősség alól” (Ignorantia iuris non excusat). Ez az a mondat, amelytől rettegnek a jogrendszert ismerők, mert tudják, esélytelen minden szabályt fejben tartani. Még a legképzettebb jogászok is szakosodnak egy-egy szűkebb területre, így kvázi laikus polgármesterként én is csak a Gödöt érintő alapvető közigazgatási ismereteket tudtam elsajátítani, amelyet viszont érdemes ismerni, ha valaki szeretné látni városunk helyzetét ebben a viharos környezetben.

Ebben a leírásban igyekszem közérthetően összefoglalni, az alkotmánybírósági panaszunk lényegét; az álképviseletet, ami a felfüggesztésem alatt kialakult; ennek kapcsán a polgármesterek szerepét az önkormányzati rendszerben; azon belül is a korlátozásokat Gödön; bemutatom az általam ismert folyamatban lévő feljelentéseket, végül pedig a feloszlatás lehetőségeivel zárom a jogi helyzetjelentést.

Alkotmánybírósági panasz – Nem adjuk Gödöt!

Magyarország Kormánya az önkormányzati rendszer ellen tett egyik valaha legsúlyosabb lépése a COVID járványra hivatkozva hozott 135/2020 rendelete volt, amely megalapozta, hogy Göd és más városok fő bevételi forrását és hatósági jogait elvehesse. Az alkotmánybírósági panaszunk tehát kifogásolja, hogy tulajdon elsajátítására nem volt megfelelő felhatalmazása a kormánynak, és általánosságban, nem volt a célnak megfelelő az eljárás. A veszélyhelyzetben keletkezett többletfeladatok finanszírozását kockáztatták, ahelyett, hogy támogatták volna Gödöt és egyébként az önkormányzatokat.

Fontos kiemelnem azt, hogy a gödi Samsung SDI körüli utak tulajdonának elvétele miért volt fontos a kormány számára. Az utak forgalomképtelen tulajdonok, tehát bár van értékük, jellemzően csak feladatot rónak a tulajdonosra, mert karban kell tartani őket. Nekünk azért voltak fontosak, mert iratbetekintési kérelmünknek a szomszédos ingatlanunk miatt eleget kellett volna tenni a Samsungnak a gyár bővítése kapcsán. Április 14-én kaptuk meg az építési engedélyt, amelyre reagálhattunk a kérelemmel, de 17-én már el is vesztettük így ezt a jogunkat.

Áprilisban haladéktalanul elkezdtük intézni a panasz benyújtását érthető módon, de a veszélyhelyzet lejártával június 18-án a 294/2020 rendelet miatt már új panasz benyújtása vált szükségessé, amelyet viszont már csak a kormánypárti többségű Képviselő-testület egyetértésével lehet megtenni. Ennek még megvan az esélye, látszólag támogatják a kezdeményezést, de csak számunkra érthetetlen ellenállással a gyakorlatban.

Álképviselet

Fegyelmi eljárás megindításáról döntött velem kapcsolatban a Képviselő-testület már két ízben is. Ez önmagában annyit jelent, hogy a meghatározott három fős bizottság megvizsgálja, hogy valahol vétséget követtem-e el. Mindkét esetben az előterjesztő alpolgármester egyből a felfüggesztésemet is kérte, amely lépés ellene megy az eljárásrendnek, és indoklásuk is megalapozatlan, hibás volt.

Felfüggesztésem megsemmisítését kértem a bíróságtól, az elsőről 8 napon belül, augusztus 12-én kellett volna döntést hozniuk, de az ítélkezési szünet miatt ez elhúzódott. Augusztus 28-án, már a második keresetemmel együtt tudták megállapítani a megsemmisítést, ez viszont visszamenőleges hatályú. A bíróság jogerős döntései alapján az elmúlt időszakot úgy kell tekinteni, mintha a felfüggesztésemről nem született volna döntés. Így a polgármesteri feladatokat nekem volt jogomban ellátni. Bármi, ettől eltérő megoldás jogszabályba ütköző a Ptk.6:14. § (1) szerint.

Az egyoldalú jognyilatkozatok kivizsgálásához kértem a Jegyző úr soron kívüli intézkedését, hogy szeptember elsején Fülöp Zoltán úrral együtt gyűjtsék össze azokat. Kértem e tekintetben Jegyző urat, készítsen elő egy teljességi nyilatkozatot is! Ez a formális átadás-átvétel bár lezárult, de olyan dokumentum is szerepelt köztük, amelyhez nem tudom könnyelműen a nevemet adni, illetve azóta is érkezett be már több, mint 300 eFt értékben megrendelés és megbízás, amit utólagosan kellett jóváhagynom.

Volt több hanyag módon kezelt szerződés, aminek formai hibáit javítanunk kell utólag. Továbbá az álpolgármester miatt korlátozva voltam jogaimban, ez szintén aggályokat vet fel. Az újratárgyalás lehetősége emiatt nem állt rendelkezésemre, hogy kellő korrekciót előzetesen elvégezhessünk a sürgős és hibás előterjesztéseknél Göd város érdekében. Az álpolgármester legnagyobb hibái azonban a hanyag kezelést támogató intézkedései voltak az irreálisan túlárazott szerződések kapcsán, amelyek miatt eljárást fogok indítani.

Polgármester szerepe az önkormányzati rendszerben

A polgármester fő feladata a mai rendszerben, hogy képviselje az önkormányzatot, amikor a Képviselő-testület épp nem ülésezik. Ez három formában jelenik meg: irányítja a hivatal munkáját a jegyzőn keresztül, tárgyalásokon vesz részt, felel a költségvetés felhasználásáért.

A Képviselő-testület felel a koncepcióért, a jegyző a törvényességért, a hivatal az adminisztrációért, és a polgármester a végeredményért. A polgármester nem mondhat ellent a Képviselő-testület határozatainak, törvényes módon kell működnie, és a hatékonysága a hivatal működésén múlik. Kiszolgáltatott helyzet, mert a polgármester döntése egyedül a határozatra lehet hatással, de arra is csak a jegyzőn keresztül, és a testület is ellehetetlenítheti a hivatali működést szándékosan, mint ahogy Gödön is megmutatkozott.

Amennyiben a polgármester valamit jogellenesnek talál, a Jegyző mégis aláírja a testület határozatát, annyi lehetősége van a polgármesternek csupán, hogy azt a kormányhivatalnál jelzi abban a reményben, hogy az 30 napon belül törvényességi észrevételt tesz. Ekkor még mindig nem egyértelmű a következmény, hisz a Képviselő-testület ezután is megtagadhatja a korrigálást. Ilyenkor már bírósághoz fordul a kormányhivatal automatikusan, és megsemmisítik a hibás döntést szükség esetén. Az eseteknek ez csak egy töredékében jelent megoldást, mert nem határozhat meg reális célt a kormányhivatal. Lényegében csak a technikai hibákra hívhatja fel a figyelmet.

Polgármester korlátai Gödön

A második fegyelmi eljárás állatorvosi lóként mutatja, hogy milyen dilemmában kellett helytállnia egy kisebbségben működő polgármesternek. A Képviselő-testület jogellenes formában beterjeszt esetenként törvénysértő napirendeket; a jegyző pedig felhívja a figyelmet a törvényességi észrevételére. Innentől kezdve a polgármester joga és kötelessége a helyzet okán, hogy eldöntse, kire hallgat: a törvényesség őrére, aki szakmailag megalapozott érveket mond; vagy a többségi hatalommal bíró testületi koalícióra.

A vétkesség csak akkor állapítható meg, ha szándékosan rosszhiszeműen követtem el szabálysértést, de ha a két szemben álló érv közül kell döntenem, akkor ez már nyilván nem bizonyítható, ha a törvényesség betartására delegált jegyző oldalát választom. Ennek eredménye mégis az lett, hogy újabb fegyelmi eljárást indított ellenem a Képviselő-testület, aminek már közel 4.000.000 Ft szakértői önkormányzati költsége van közpénzből, nekem pedig közel 700.000 forintba került a két eljárás.

Nyilvánvalóan a képviselőknél így számomra sokkal nagyobb teher egy per. A felfüggesztésem tárgyában ráadásul csupán 50.000 forint perköltséget ismert el a bíróság egyelőre. Jogi tanácsadásra a hivatal jogászait nem használhatom ilyen helyzetben, egyrészt a politikai mentességük védelmében, másrészről ez tipikusan magánügyként kezelhető eljárás munkajogi mivolta miatt. Más ügyekre szakértőkkel szerettem volna bővíteni az önkormányzat apparátusát, de azokat indoklás nélkül eltávolította a Képviselő-testület.

Négy fő korlátozásom van tehát:

  1. Helyi rendeletekben olyan módosításokat fogad el a testület, ami miatt a Polgármester szinte semmi önálló döntést nem hozhat meg. Ez a normális működéssel nem összeegyeztethető.
  2. Az én és frakciótársaim újabb felvetéseit nem fogadja el a testület. Így megfosztanak attól, hogy látható sikereket érjek el.
  3. Eltávolítják a megbízható embereket, vagy ellehetetlenítik őket, hogy megnehezítsék számomra a munkát.
  4. Anyagilag kiszolgáltatott helyzetbe kényszerítenek, hogy az erőforrásaim apadásával már meg kelljen fontolnom, mely ügyekben fontosabb a profi jogi védelem számomra.
Megállíthatatlan feljelentések

Az önkormányzat működési szabályzata megkötötte a polgármester kezét abban is, hogy sem a jogi képviseletet nem határozhatja meg a peres ügyekben, se nem indíthat önállóan jogi eljárást. Ennek egyik alapvető célja az volt, hogy a Samsung SDI-al szemben pertársaságot ne tudjunk érdemben alakítani, másik hatása, hogy az önkormányzat nevében polgári peres eljárást nem tudok indítani annak ellenére, hogy gazdasági hátrányt okoznak a városnak, rágalmazásaik az én hitelességemet és a hivatal megbízhatóságát rombolják.

Van viszont egy terület, amelyre nem tudtak befolyást gyakorolni a Samsung-koalíció tagjai. Abban az esetben, ha valaki kapcsán a büntető törvénykönyv alapján merül fel gyanú, akkor abban az esetben nem perkeresettel, hanem rendőrségi bejelentéssel, illetve feljelentéssel lehet élni. Ilyen ügyeket kötelessége is minden hivatali személynek megindítani, akinek a tudomására jut egy bűncselekmény.

Lőrincz László engem rágalmazás vétségével gyanúsított április 9-én, ami ebbe a kategóriába esik, bár gyanítom, hogy nem fogja megállni a helyét. Nekem viszont kötelességem volt eljárást indítani Dunaparti Nyaralóházak konyhájának felújítása kapcsán, és a hivatali visszaélés, valamint hanyag kezelés gyanújával az alpolgármesterek, illetve egyes képviselők ellen is készül már a bejelentés. Ezek az eljárások akár éveket is elvehetnek, de eredményességük esetén akár két-három év szabadságvesztés is járhat azoknak, akiket a bíróság elmarasztal.

Feloszlatás – időközi választás

Sokan kérdezik, hogy mikor ér véget ez a küzdelem? A Képviselő-testület feloszlatása megoldást jelentene, de azt minősített többségben lehet csak megszavazni, és amikor elő lett terjesztve, a Samsung-koalíció még napirendre sem vette. A Göd Fejlődéséért frakció részéről ez érthető, mivel nekik a politikai karrierjük Gödön befellegzett, a Fidesz számára pedig kényelmes, hogy többségben hozzák az önző döntéseiket, és a működésképtelenség jellemzően a polgármester hibájának van felróva.

Önmagán/saját magán túl az Országgyűlésnek van még joga feloszlatni egy város képviselő-testületét, bár ez nem egy jellemző intézkedés. Jelen helyzetben, mivel a Fidesz támogatásával helyben is elintézhető lenne, és úgy az országos párt imázs sem sérülne, vélhetően ez sem fog megvalósulni. Mégis, látni a kampányolás jeleit, igyekeznek megjelenni a kormánypárti alakok Gödön, úgyhogy sejthető, hogy egy szokásos féléves, folyamatosan épülő kampányciklust már megkezdtek, és ha esélyesnek látják a győzelmet, még akár be is vállalják a feloszlatást.

Időközi választás esetén egyébként minden megy még 2-3 hónapig, ami a határideje a választás megszervezésének, és azután ismétlődik meg, ami a normál választáson is történni szokott. Az új testületi felállás utána helyreállíthatja a korábbi hibákat a szokványos módon, ami már egyszerűbb, mint 2019-ben volt, mert már elkészültek jó rendeletek, amiket egy működő városvezetés kényelmesen elfogadhat, és akkor a politikai csatározás sebei gyorsan begyógyulnak.

Azt is kérdezik gyakran, hogy le fogok-e mondani, de erre könnyen felelem, hogy nem. A polgármester lemondása sem eredményezné a testület újraválasztását, csak a polgármesteri hely lenne újra megmérettetve. Nem azért panaszolom, mert félnék a kihívástól, hanem győzelem esetén sem jelentene többet, mint hogy az alpolgármester(eke)t újra jogosult lennék kijelölni, nem vehetné le napirendről a Képviselő-testület, különben működésképtelenséget generálnának, és az országgyűlés maga lenne köteles az egész testületet feloszlatni.

Konklúzió

Fentiek után én mégis bizakodó vagyok, hogy mások is látják, amit én. Markó úr korábbi regnálását igyekszik az új testületi többség is fenntartani. De amíg a bíróság is mellettünk áll, mint most, legalább kontrolt tudok gyakorolni a lakosok nevében. Nem kell, és nem is fogom hagyni, hogy munkásszállókat telepítsen a Temető táblára, vagy hogy nyílt ülések anyagait is eltitkolja. Én egészséges politikai környezetet fogok támogatni. Teljesítményelvű, átlátható rendszert. Ehhez kérem a kitartását a kedves támogatóimnak is.

Álkotmányosság – jogi helyzetjelentés” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Köszönöm az összefoglalást. Kívánom, hogy mielőbb győztesen kerüljenek ki ebből a Gödöt és az összefogást egyaránt ellehetlenítő helyzetből!

    Kedvelés

Hozzászólás a(z) Böcskei Zoltán bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s