Nagyon sok mindent írtam már le, részletesen, bonyolultan. De ehhez nem sok gödinek van türelme, a nem gödi érdeklődőknek meg pláne. Próbálom nagyon röviden összefoglalni a lényeget.
Göd város bevételei a tavaszi kormányzati elvonások után (gépjárműadó, Samsung stb.) nagyjából 1,4 milliárddal csökkentek. Ez idén csak azért nem okoz összeomlást, mert tavaly őszig nem sikerült elkölteni a Samsung-ingatlanbiznisz teljes bevételét, és maradt belőle 2,9 milliárd, a kisajátítási perek végén kifizetendő várhatóan 500 millió levonásával is 2,4 milliárd. Tehát 2020-ban körülbelül egymilliárd forinttal több pénz van a közös kasszában, mint általában, és ha visszakerül ide a Samsung adója – legalább részben – akkor még nagyobb összegekről beszélhetünk.
Egyáltalán nem mindegy viszont, hogy ezekkel az pénzekkel ki rendelkezik, illetve kinek van rálátása. A polgármester megkerülhetetlen szereplő akkor is, ha a képviselő-testületi többség dönt a költésekről. És ha Balogh Csaba nem hajlandó beletörődni, hogy baráti cégeknek és baráti cégeken keresztül történnek a megrendelések, akár közvetlenül a Polgármesteri Hivatal, akár a Településellátó Szervezet vagy a Szolgáltató Kft. által, és egyetlen megmaradt lehetőségeként nyilvánosságra hozza a gyanús ügyeket, akkor el kell távolítani. Lemondatni (hátha nem bírja a NER-propaganda nyomását), beperelni, fegyelmit indítani ellene, felfüggeszteni. Kezdeményezhetné a Fidesz is, de mennyivel jobb, ha ott van erre az összefogás kollaboráns fele, hiszen így egy csapásra az ellenzék alkalmatlansága is bizonyított. A Szolgáltató Kft-t és a TESZ-t már megszerezték röpke másfél hónap alatt, úgyhogy érdemes megtámadni a beruházási osztályvezetőt is, ahogy a DK-s Rónai Sándor tette facebook-posztjában.
Aztán ott a Samsung, akinek fontos a gyors és zökkenőmentes ügymenet, az előző fideszes városvezetés által beígértnél is nagyobb adócsökkentés, no meg a lehető legkisebb kontroll. Először is kerüljön a fideszes megyéhez, másodszor meg tárgyalni se járjon hozzájuk ez az izgága, a gödiek érdekében pampogó Balogh, sokkal jobb lesz a barátságosabb, az együttműködést mindenek elé helyező, a cégnek szimbolikus gesztusokat tevő „zöld”, LMP-s Fülöp Zoltán. Az eszköz megint ugyanaz: vegyük el a jogosítványait, mondjon le, függesszük fel!
Lehetne igaz a másik narratíva: Balogh alkalmatlan, diktatorikus, korrupt, a Fidesszel barátkozik. Csak ezt alá kéne támasztani valamivel, aminek egyelőre nyomát sem látni. Ja, de: egy kiszivárogtatott, manipulált hangfelvétel „bizonyítja” hogy fideszes alpolgármestert akart: csak még aznap kiderült, hogy a levágott utolsó mondattól pont a beszélgetés lényege változik meg, „remélem, nem a Pintér Gyurit mondjátok”. Egyébként ez az ötlet – Pintér György mint potenciális alpolgármester – szintén megér egy misét, akarom mondani, fejezetet, majd meg is írom alkalomadtán.
Összefoglalva: a gödi polgármester elleni, immár országos, a NER-propaganda és a DK EP-képviselője által is megindított hadjárat, valamint a Samsung-koalíció által a veszélyhelyzet óta áterőltetett összes képviselő-testületi döntés célja az, hogy eltávolítsák a városi kassza szabad kifosztását és a Samsung kontrollálatlan garázdálkodását akadályozni próbáló Balogh Csabát. Azt gondolják, az igazság egyrészt nem számít, másrészt annyira bonyolult, hogy úgysem lehet elmagyarázni, se a gödieknek, se az ellenzéki választóknak. Dehogynem, nem vagyunk hülyék, el tudjuk ezt mondani egy összetett mondatban is, és akinek van füle a hallásra, az meg is érti.