13. A kezdetek

Most, hogy eljött a vége, érdemes felidézni, hogyan indult a Gödi Összefogás. Bármi lesz is a folytatás, le kell vonnunk a tanulságokat, választópolgárként, a kormány ellenzékeként, politikusként és magánemberként is. Noha hiányzik még az igazi távlat, nem késlekedhetünk, és mivel a bejegyzés megint hosszú lesz, a következtetéseimmel kezdem: lehet, hogy a pártokban is hiba van, de a gödi történet nem a DK-ról, LMP-ről, Momentumról, Párbeszédről, Jobbikról szól, hanem az emberekről, akik bekerültek a képviselő-testületbe.

Helyes döntés volt az együtt indulás, és nem lehetett volna másképp választást nyerni, de nem ismertük egymást, és a kezdeti próbálkozások ellenére eleinte az elegendő idő, később már az akarat is hiányzott, hogy ezen változtassunk. A pártok pedig elengedték az embereiket (kérdés, hogy tudtak volna hatni rájuk?) Ma úgy látom, a legelejétől gond volt a kommunikációval, az első bizalomvesztéseket nem javítási kísérletek, hanem erőfitogtatások követték, ami minden próbálkozás ellenére egyre súlyosbította a polgármester és az alpolgármesterek közötti konfliktust. A 2010-14 közötti önkormányzati képviselőségem fő tanulsága az volt számomra, hogy szükség van egy kritikus tömegre ahhoz, hogy változást lehessen elérni – ezért nem is próbálkoztam 2014-ben. 2019-ben végre elegen voltunk – elegen, de nem a megfelelő emberek. Legközelebb olyan csapatban indulok csak (ha egyáltalán) amelynek minden tagjáról tudom, hogy nem tesz majd 180 fokos fordulatot sem várospolitikai, sem szövetségesi szempontból.

Ez a bejegyzés egy kicsit személyesebb, talán kevésbé objektív lesz mint a többi – papírok és jegyzőkönyvek nem révén, a saját emlékeimre kell hagyatkoznom.Én 2019 júniusában, az EP-választások környékén kerültem kapcsolatba a szerveződő összefogással, tehát a megelőző tárgyalásokról csak köztes információim voltak. Abban a pillanatban az MSZP épp felállt az asztaltól, mert a friss szavazati arányok tudatában a Momentum két helyet kért a 8 körzetből az addigi egy helyett, a szocialisták rovására, és ezt ők nem akarták elfogadni. Így „felszabadult” egy körzet, Vajda Viktória, az egész folyamat motorja, a Momentum „főtárgyalója” pedig arról győzködött, csatlakozzak hozzájuk. A tárgyalások/beszélgetések a Tó Bisztróban és a Belga sörözőben, eléggé informális keretek között zajlottak, Vajda Viktórián kívül a Momentumból Andrejka Zombor, időnként Balogh Csaba és más párttagok és szimpatizánsok, a DK nevében a dunakeszi Rónai Sándor, Lukácsi Bálint és a gödi dr. Tóth Ágnes (hol egyikük, hol mindnyájan), az LMP-től Fülöp Zoltán, a Jobbiktól – ha el tudott jönni – a szintén dunakeszi Varga Zoltán vett részt rajtuk. A DK részéről a 8. körzet és Lőrincz László személye, valamint egy másik körzet egyértelmű elvárás volt, valamint a kompenzációs lista első helyére dr. Tóth Ágnest jelölték, úgy, hogy ő viszont nem indul körzetben. (Göd 11 önkormányzati képviselőjéből 8 egyéni körzetet nyert, a többiek erről, az úgynevezett kompenzációs listáról kerültek be, amelyre az elvesztett körzetekben a jelölő szervezetek tagjaira adott voksok kerülnek.) Ehhez annyira ragaszkodtak, hogy akkor eldöntött ténynek tűnt. A Jobbik is foggal-körömmel kapaszkodott két körzetbe, de nem neveztek meg személyeket. Nekem az ötöst ajánlották, a kettes az ott lakó Fülöp Zoltánnak jutott.

Polgármesterjelöltje viszont egyik pártnak sem volt, felröppentek mindenféle nevek, köztük az enyém és a férjemé is, de senki sem vállalta. Amikor Balogh Csaba „bejelentkezett”, megkönnyebbülten mondott rá igent az összes jelölt és párt. A Feneketlen-tónál tartott sajtóbejelentésen részt vett 2 európai parlamenti (Rónai Sándor és Donáth Anna) és egy parlamenti képviselő (Tordai Bence), de az összes körzeti képviselő nem – többek között azért, mert még mindig hiányoztak nevek a listáról. Az augusztus eleji gátőrházas bemutatkozásunkon találkoztam először Hives Gáborral, és ott beszéltem először Lőrincz Lászlóval is. Szilágyi László (DK) és Téglás Richárd (Jobbik) neve gyakorlatilag a jelöltek bejelentése és az aláírásgyűjtő ívek átvétele előtti héten derült ki. Addigra dr. Tóth Ágnes elvállalt egy dunakeszi egyéni körzetet, így a kompenzációs lista elejére Lőrincz László került.

A programot – a főleg a férjem, részben általam 2010-re írt LMP-s választási program alapján – nagyrészt Fülöp Zoltán aktualizálta, a folyamatban valójában csak a momentumosok, az LMP-s és én vettünk részt, de kifogást (észrevételt) senki nem tett a többiek közül sem. Szomorú tényként állapítottam meg, hogy a 2010-es problémák közül egyet sem húzhattunk ki…

A kampányt nagyon olcsón oldottuk meg, az összes költség bőven egymillió forint alatt maradt. A szövegeket mi írtuk (Balogh Csaba, Vajda Viktória, Fülöp Zoltán, Hlavács Judit), a tipográfiai tervezést és a tördelést részben én, részben a Momentum központi grafikusi csapata végezte, a fotókat ingyen készítették nekünk, a nyomdai kivitelezést a Momentum esetében a párt központi csapata bonyolította le, az újság és a többi jelölt részére én szerveztem és a pártok fizették. A szórást magunk csináltuk, önkéntesek segítségével, bizonyos tételeket a jelöltek saját zsebből álltak. Emellett blogot indítottunk (Vajda Viktória, Balogh Csaba és Fülöp Zoltán írták a posztokat) és a facebookon is aktívak voltunk, mármint azokban a csoportokban, amelyekből nem tiltottak ki minket. Néhány testületi ülésre is bementünk, a bölcsődeépítési pályázatról szóló napirendnél még szót is kaptam Markó József polgármestertől… (és szomorúan konstatáltuk, hogy Lőrincz László megszavazta azt az előterjesztést, amely elleni tiltakozásul jelölttársaiként ott „hőbörögtünk).

A választás napja előtt semmilyen megegyezést nem kötöttünk sem a pozíciók felosztásáról, sem a frakcióalakításról. A (számomra mindenképp váratlan) elsöprő siker után Balogh Csaba és Vajda Viktória otthonában, az étkezőasztalon rakosgattuk ki a bizottsági struktúrát és a neveket. Nekem akkor úgy tűnt, a DK-sok Lőrincz László alpolgármesteri főállásán kívül nem kérnek mást – illetve egyáltalán nem derült ki számomra, hogy az egyes bizottságitag-jelöltek melyik párthoz kötődhetnek. Egy részüket ismertem, másokat nem, de a kiválasztásuk szakmai alapúnak látszott, a jogi bizottságba ügyvéd és közgazdász, a humánba orvos, gyógytornász-edző, művész, a városfejlesztésibe gödi születésű, a város életében aktív jogász és mérnök kerültek. Az SZMSZ-t, a bizottsági struktúrát és a tagok listáját 12 igen, egyhangú szavazattal fogadta el a képviselő-testület. Utána derült ki, hogy a DK-sok és Hives Gábor több bizottsági helyet, illetve tanácsnokokat is szeretnének, ezzel kapcsolatosan – szóban – megállapodtunk a hat hónap eltelte utáni felülvizsgálatban. Készítettünk egy frakciómegállapodást, de nem írtuk alá, mivel a DK-sok ettől elzárkóztak. Akkor ez egyáltalán nem tűnt tragédiának, de a történtek fényében súlyos hibának bizonyult. Mint ahogy az is, hogy nem hallgattam arra a zsigeri rossz érzésre, amikor az első testületi ülésen megpillantottam egy régi ismerőst, és nem próbáltam minden erőmmel lebeszélni Balogh Csabát arról, hogy a gödi önkormányzat közelébe engedje. Nemsokára talán őt is bemutatom…

Hát így indultunk. Lehetett volna egy sikertörténet is, hiszen kétharmados többséggel, teli kasszával, és látszólag ártalmatlan, kompromisszumkész fideszes frakcióval kezdtük. Hogy nem így lett, abban nem kizárólagosan egyik vagy másik fél a hibás, bár mint ahogy mindenki, én is felállítottam a magam arányszámait és letettem a voksom az egyik oldalon. A „ki kezdte”, „ki ütött nagyobbat” és „ki hazudik” kifejtését inkább másokra hagyom, és azt sem fejtegetem, milyen érdekeket sérthetett volna egy ellenzéki városvezetés sikere, a közpénzek felhasználásának átláthatóbb és szigorúbb rendszere, illetve hogy milyen precízen tervezett és kivitelezett propagandagépezet indult be a polgármester és a mellette állók ellen. Bárhogy is jutottunk el 2020 júliusáig, most itt vagyunk, és a múltat csak annyiban érdemes bolygatni, hogy a jövőre vonatkozó tanulságokat levonjuk belőle. Én megtettem – ezzel kezdtem a posztot – és ezzel a tapasztalattal felvértezve teszem tovább a dolgomat, amivel a választók megbíztak, és amellyel el kell számolnom feléjük és a lelkiismeretem felé.