Ez egy kicsit unalmas rész, de fontos – a 29-i ülés szavazásairól szól. A Gödi Összefogás tagjai a legtöbb esetben név szerinti szavazásokat kértek, hogy az egyéni felelősség is nyilvánvaló legyen. Az alábbiakban pontosan kiderül, melyik képviselő hogyan szavazott az egyes előterjesztésekről, aki az érvekre is kíváncsi, a teljes jegyzőkönyvet már elérheti a god.hu-n.
A napirendről szavazásra inkább nem térek ki, így is hosszú lesz. A döntések többségét Balogh Csaba újratárgyalásra terjesztette a testület elé, így még nem hatályosak. A következő kör július 17-én kilenckor kezdődik, de nincsenek illúzióim.
Már számosan szememre hányták, hogy itt csak “ügyek mentén” való együttműködésről van szó. Szerintem meg minden gödi el tudja dönteni, hogyan értelmezze, hogy a Göd Fejlődéséért és a Fidesz-frakció minden esetben együtt szavazott, és június 29-én egyetlen egyszer sem fordult elő olyan variáció, hogy a Fidesz-Gödi Összefogás állt volna szemben a Göd Fejlődéséért csapattal, vagy hogy az eredetileg együtt indult 8 képviselő szavazott volna a fideszesek ellenében.
Összesítve (ha jól számoltam):
Amikor a polgármestert “leszavazta” a testület, akkor
– 11 esetben a Samsung-koalíció 8 szavazata állt szemben a 4 Gödi Összefogás-tagéval
– 3 esetben a Samsung-koalíció 7 szavazata állt szemben a 4 Gödi Összefogás-tagéval (Pintér György kétszer tartózkodott, egyszer nem volt jelen)
– Egyszer Hlavács Judit is együtt szavazott a Samsung-koalíció tagjaival a momentumosok tartózkodásával szemben (a tesz gazdaságiigazgatóhelyettes-pályázatának kiírásáról)
– Három alkalommal Hlavács Judit, Andrejka Zombor vagy mindketten tartózkodtak egy szavazásnál, ezekben az esetekben a többi összefogásos nemmel, a Samsung-koalíció igennel szavazott.
– 5 egyhangú igen, egyetlen 11 igen-1 tartózkodás arány fordult elő.
Vagyis a Göd Fejlődéséért frakció 20 napirendi pont valamivel több szavazása során 18 alkalommal szavazott az ellenzéki polgármester ellen, a Fidesz támogatásával.
Egyszer sem fordult elő, hogy a Göd Fejlődéséért frakció (DK-LMP-Jobbik) bármelyik tagja együtt szavazott volna a Gödi Összefogás (Momentum-Párbeszéd) tagjaival.
Egyenként:
1.) Göd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2020. évi munkatervének módosításáról
Előterjesztő: Fülöp Zoltán alpolgármester
Az önkormányzat hatályos szervezeti és működési szabályzata szerint a munkatervet a polgármester készíti és terjeszti elő. (rendelet: 33/2014. (XII. 1.), 8-9§)
Igen: Csányi József, Lenkei György, Markó József, Pintér György (Fidesz) Fülöp Zoltán, Hives Gábor, Lőrincz László, Szilágyi László (Göd Fejlődéséért)
Nem: Andrejka Zombor, Hlavács Judit, Vajda Viktória, Balogh Csaba (Gödi Összefogás)
A Samsung-koalíció 8 szavazatával a Gödi Összefogás 4 szavazata ellenében elfogadva.
2.) Határozat a polgármester veszélyhelyzeti felhatalmazással hozott rendeleteinek megerősítéséről – a cím csalóka, mert a később beérkezett, szintén Fülöp Zoltán által jegyzett módosítás rendeletek visszavonásáról (is) szól.
Előterjesztő: Fülöp Zoltán alpolgármester
A határozatot Fülöp Zoltán sürgősséggel (a határidő lejárta előtt szűk fél órával) adta le, tartalma az összes rendelet megerősítése volt (mint a címben) majd az ülés előtt néhány órával beadott módosítójával 2 rendeletet javasolt visszavonásra.
12 rendeletet 12 igen, egyhangú szavazással megerősített a testület.
Kettőt pedig visszavont vagy módosított:
Gödi koronavírus-krízisalap megszüntetése:
Igen: Csányi József, Lenkei György, Markó József, Pintér György (Fidesz) Fülöp Zoltán, Hives Gábor, Lőrincz László, Szilágyi László (Göd Fejlődéséért)
A Samsung-koalíció 8 szavazatával a Gödi Összefogás 4 szavazata ellenében elfogadva.
Nem: Andrejka Zombor, Hlavács Judit, Vajda Viktória, Balogh Csaba (Gödi Összefogás)
A polgármester kötelezettségvállalási jogának alkalmankénti 200 ezer forintban való maximálása:
Igen: Csányi József, Lenkei György, Markó József, Pintér György (Fidesz) Fülöp Zoltán, Hives Gábor, Lőrincz László, Szilágyi László (Göd Fejlődéséért)
Nem: Andrejka Zombor, Hlavács Judit, Vajda Viktória, Balogh Csaba (Gödi Összefogás)
A Samsung-koalíció 8 szavazatával a Gödi Összefogás 4 szavazata ellenében elfogadva.
3.) Határozat a Polgármester veszélyhelyzeti felhatalmazással hozott határozatainak megerősítéséről – vagyis valójában egy több határozat felfüggesztéséről vagy visszavonásáról
Előterjesztő: Fülöp Zoltán alpolgármester
53 határozatot 12 igen, egyhangú szavazattal tudomásul vett a testület.
Hét darab, beruházásokkal kapcsolatos határozatot felfüggesztett (90, 91, 92, 124, 130, 133, 134: eszközbeszerzés az alsógödi csónakházba, tervezési megbízások ugyanitt, a Nyaralóházak konyha és az Alapszolgáltatási Központ esetében, ideiglenes villanyóraszekrény kialakítása a csónakháznál, az életveszélyes csónakház bontása, Kastély óvoda szennyvízelvezető rendszerének átalakítása)
Igen: Csányi József, Lenkei György, Markó József, Pintér György (Fidesz) Fülöp Zoltán, Hives Gábor, Lőrincz László, Szilágyi László (Göd Fejlődéséért)
Nem: Andrejka Zombor, Hlavács Judit, Vajda Viktória, Balogh Csaba (Gödi Összefogás)
A Samsung-koalíció 8 szavazatával a Gödi Összefogás 4 szavazata ellenében elfogadva.
Egy darab, közterület-felügyelői álláshelybővítésről szóló határozatot felfüggesztett.
Igen: Csányi József, Lenkei György, Markó József, Pintér György (Fidesz) Fülöp Zoltán, Hives Gábor, Lőrincz László, Szilágyi László (Göd Fejlődéséért)
Nem: Andrejka Zombor, Hlavács Judit, Vajda Viktória, Balogh Csaba (Gödi Összefogás)
A Samsung-koalíció 8 szavazatával a Gödi Összefogás 4 szavazata ellenében elfogadva.
Egy határozatot kiegészített, a felsőgödi sportpályán való műfüves focipálya létesítésével kapcsolatosan – 50 millió forint önrész megfizetését vállalva a TAO-pályázaton való induláshoz
Igen: Csányi József, Lenkei György, Markó József, Pintér György (Fidesz) Fülöp Zoltán, Hives Gábor, Lőrincz László, Szilágyi László (Göd Fejlődéséért)
Nem: Andrejka Zombor, Hlavács Judit, Vajda Viktória, Balogh Csaba (Gödi Összefogás)
A Samsung-koalíció 8 szavazatával a Gödi Összefogás 4 szavazata ellenében elfogadva.
Három határozatot visszavont a Szolgáltató Kft. ügyvezetőjének leváltásáról és pályázat kiírásáról.
Igen: Csányi József, Lenkei György, Markó József, Pintér György (Fidesz) Fülöp Zoltán, Hives Gábor, Lőrincz László, Szilágyi László (Göd Fejlődéséért)
Nem: Andrejka Zombor, Hlavács Judit, Vajda Viktória, Balogh Csaba (Gödi Összefogás)
A Samsung-koalíció 8 szavazatával a Gödi Összefogás 4 szavazata ellenében elfogadva.
Meghozott egy határozatot dr. Tóth Ágnes azonnal (újra) kinevezéséről, az cég alapító okiratának módosításáról és a felügyelőbizottságban Jámbor Fruzsina Lenkei Györgyre cseréléséről:
Igen: Csányi József, Lenkei György, Markó József, (Fidesz) Fülöp Zoltán, Hives Gábor, Lőrincz László, Szilágyi László (Göd Fejlődéséért)
Nem: Andrejka Zombor, Hlavács Judit, Vajda Viktória, Balogh Csaba (Gödi Összefogás)
Tartózkodott: Pintér György (Fidesz)
A Samsung-koalíció 7 szavazatával a Gödi Összefogás 4 szavazata ellenében, dr. Pintér György tartózkodásával elfogadva.
Három határozatot visszavont a közbeszerzésekkel kapcsolatban: felbontotta a szerződést a közbeszerzésre pályázaton kiválasztott IGLU LTP-vel, valamint hatályon kívül helyezte a közbeszerzési szabályzatot.
Igen: Csányi József, Lenkei György, Markó József, (Fidesz) Fülöp Zoltán, Hives Gábor, Lőrincz László, Szilágyi László (Göd Fejlődéséért)
Nem: Andrejka Zombor, Hlavács Judit, Vajda Viktória, Balogh Csaba (Gödi Összefogás)
Tartózkodott: Pintér György (Fidesz)
A Samsung-koalíció 7 szavazatával a Gödi Összefogás 4 szavazata ellenében, dr. Pintér György tartózkodásával elfogadva.
Határozott szerződés megkötéséről a pályázaton utolsó helyen végzett, ötszörös áron dolgozó Rácz Ügyvédi Irodával.
Igen: Csányi József, Lenkei György, Markó József, Pintér György (Fidesz) Fülöp Zoltán, Hives Gábor, Lőrincz László, Szilágyi László (Göd Fejlődéséért)
Nem: Andrejka Zombor, Hlavács Judit, Vajda Viktória, Balogh Csaba (Gödi Összefogás)
A Samsung-koalíció 8 szavazatával a Gödi Összefogás 4 szavazata ellenében elfogadva.
A Samsung iparűzési adójával kapcsolatos, előző határozatot visszavonta.
Igen: Csányi József, Lenkei György, Markó József, Pintér György (Fidesz) Fülöp Zoltán, Hives Gábor, Lőrincz László, Szilágyi László (Göd Fejlődéséért)
Nem: Andrejka Zombor, Vajda Viktória, Balogh Csaba (Gödi Összefogás)
Tartózkodott: Hlavács Judit (Gödi Összefogás)
A Samsung-koalíció 8 szavazatával a Gödi Összefogás 3 szavazata ellenében, Hlavács Judit tartózkodásával elfogadva.
4.) Balogh Csaba polgármester saját hatáskörében kötött szerződéseinek felülvizsgálata Előterjesztő: Lőrincz László alpolgármester
Szerződést bontott két ügyvéddel, illetve a testületi ülések felvételét és közvetítését végző személlyel.
Igen: Csányi József, Lenkei György, Markó József, Pintér György (Fidesz) Fülöp Zoltán, Hives Gábor, Lőrincz László, Szilágyi László (Göd Fejlődéséért)
Nem: Andrejka Zombor, Hlavács Judit, Vajda Viktória, Balogh Csaba (Gödi Összefogás)
A Samsung-koalíció 8 szavazatával a Gödi Összefogás 4 szavazata ellenében elfogadva.
5.) Göd Város Önkormányzata Képviselő-testületének feladat- és hatáskörében eljárva – a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. §-ának (4) bekezdése alapján – Göd Város Önkormányzatának polgármestere által hozott 89/2020. (V. 15.) határozatának felülvizsgálata
Előterjesztő: Hives Gábor képviselő, Szilágyi László képviselő, Lőrinc László alpolgármester Ez a döntés menesztette a TESZ pályázaton nyertes igazgatóját a pályázati eljárás szabálytalanságaira hivatkozva, és nevezte ki egy füst alatt az ugyanazon a pályázaton második helyezést elért személyt.
Igen: Csányi József, Lenkei György, Markó József, (Fidesz) Fülöp Zoltán, Hives Gábor, Lőrincz László, Szilágyi László (Göd Fejlődéséért)
Nem: Andrejka Zombor, Hlavács Judit, Vajda Viktória, Balogh Csaba (Gödi Összefogás)
Nem volt jelen a szavazásnál: Pintér György (Fidesz)
A Samsung-koalíció 7 szavazatával a Gödi Összefogás 4 szavazata ellenében elfogadva. Dr. Pintér György nem volt a teremben.
6.) TESZ gazdasági vezetője pályázat
Előterjesztő: Balogh Csaba polgármester a felmondott gazdasági-jogi igazgatóhelyettes pozíciójára pályázat kiírása
Igen: Csányi József, Lenkei György, Markó József, Pintér György (Fidesz) Fülöp Zoltán, Hives Gábor, Lőrincz László, Szilágyi László (Göd Fejlődéséért) Hlavács Judit (Gödi Összefogás)
Tartózkodott: Andrejka Zombor, Vajda Viktória, Balogh Csaba (Gödi Összefogás)
A Samsung-koalíció és Hlavács Judit 9 szavazatával a Gödi Összefogás 3 tartózkodásával elfogadva.
7.) SZMSZ-módosítás
Előterjesztő: Lőrincz László alpolgármester
Egy teljesen új, sürgősséggel beadott rendelet megalkotása, amit a képviselők péntek este kaptak meg.
Igen: Csányi József, Lenkei György, Markó József, Pintér György (Fidesz) Fülöp Zoltán, Hives Gábor, Lőrincz László, Szilágyi László (Göd Fejlődéséért)
Nem: Andrejka Zombor, Hlavács Judit, Vajda Viktória, Balogh Csaba (Gödi Összefogás)
4.) Balogh Csaba polgármester saját hatáskörében kötött szerződéseinek felülvizsgálata Előterjesztő: Lőrincz László alpolgármester
Szerződést bontott két ügyvéddel, illetve a testületi ülések felvételét és közvetítését végző személlyel.
Igen: Csányi József, Lenkei György, Markó József, Pintér György (Fidesz) Fülöp Zoltán, Hives Gábor, Lőrincz László, Szilágyi László (Göd Fejlődéséért)
Nem: Andrejka Zombor, Hlavács Judit, Vajda Viktória, Balogh Csaba (Gödi Összefogás)
A Samsung-koalíció 8 szavazatával a Gödi Összefogás 4 szavazata ellenében elfogadva.
8.) Álláshelybővítések visszavonása I. jegyzői kabinetvezető

9.) Álláshelybővítések visszavonása II. katasztrófavédelmi referens

10.) Állásfoglalás Göd város hosszútávú érdekeiről
Előterjesztő: Fülöp Zoltán alpolgármester
A veszélyhelyzet alatt 12 képviselő által aláírt nyilatkozat megerősítéséről
Nem volt névszerinti szavazás, 8 igen, 3 nem, 1 tartózkodás.
11.) Határozat a „Göd város hosszútávú érdekeiről” szóló nyilatkozatban megjelölt feladatok végrehajtásáról
Előterjesztő: Lőrincz László alpolgármester
A város képviseletét a Samsunggal kapcsolatos tárgyalásokon ezentúl az önkormányzati választásokat megnyerő polgármester helyett a képviselő-testület 8 szavazatát maga mögött tudó Fülöp Zoltán fogja ellátni.
Igen: Csányi József, Lenkei György, Markó József, Pintér György (Fidesz) Fülöp Zoltán, Hives Gábor, Lőrincz László, Szilágyi László (Göd Fejlődéséért)
Nem: Andrejka Zombor, Hlavács Judit, Vajda Viktória, Balogh Csaba (Gödi Összefogás)
A Samsung-koalíció 8 szavazatával a Gödi Összefogás 4 szavazata ellenében elfogadva.
12.) Pest Megye Önkormányzatával a 048/6.-ú „Samsung feltáró” út tárgyában kötendő támogatási szerződés jóváhagyása
Előterjesztő: Balogh Csaba polgármester
Nem volt név szerinti szavazás, 10 igen, 2 tartózkodás.
13.) Közszolgáltatási szerződés megkötése a Gödi Szolgáltató Nonprofit Kft.-vel 2020-as évre
Előterjesztők: Lőrincz László alpolgármester, Hives Gábor képviselő, Szilágyi László képviselő
Igen: Csányi József, Lenkei György, Markó József, Pintér György (Fidesz) Fülöp Zoltán, Hives Gábor, Lőrincz László, Szilágyi László (Göd Fejlődéséért)
Nem: Balogh Csaba (Gödi Összefogás)
Tartózkodott: Andrejka Zombor, Hlavács Judit, Vajda Viktória (Gödi Összefogás)
A Samsung-koalíció 8 szavazatával a Gödi Összefogás 2 szavazata ellenében, Hlavács Judit és Andrejka Zombor tartózkodásával elfogadva.
14.) Gödi Körkép 2020. júliusi és augusztusi számának kiadása
Előterjesztő: Markó József képviselő
Nem volt név szerinti szavazás, 8 igen, 4 nem
15.) Vác Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság 2019. évi tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolója
Előterjesztő: Tót Zoltán tű. őrnagy mb. tűzoltóparancsnok
12 igennel elfogadta a testület.
16.) Maximális csoportlétszám átlépése az óvodákban
Előterjesztő: dr. Nagy Atilla aljegyző
12 igennel elfogadta a testület.
17.) Helyi lakásrendelet módosítása
Előterjesztő: dr. Kármán Gábor hatósági osztályvezető távollétében dr. Nagy Atilla aljegyző 11 igen, egy tartózkodással elfogadta a testület.
18.) Álláshelyek létesítése a Gödi Kincsem Óvodában
Előterjesztő: dr. Nagy Atilla aljegyző
12 igennel elfogadta a testület.
19.) Javaslat a Lenkey utca 11. sz. alatti (5616 hrsz.-ú) ingatlan szolgálati lakás kialakítása céljából történő belső felújítására
Előterjesztő: Ujlaki Anikó beruházási és városüzemeltetési osztályvezető
testület a felújítást nem, csak a kerítés áthelyezését támogatta, 12 igennel.
20.) GÖDCK-20 pályázatok és támogatási kérelmek jóváhagyása
Előterjesztő: Vajda Viktória HB elnök
12 igennel elfogadta a testület