4. A kezdet vége vagy a vég kezdete?

TESZ-sorozatom bizonyos értelemben véget ért, a gépezet forog tovább. A gödiek sokáig hálásak lehetnek a strandjukért Lantos Péternek, aki nemsokára nyugodtabb munkakörülmények között folytathatja az életét, talán kevesebb kihívással, de tisztább helyzetben. Kicsivel később pedig teljesen megfeledkeznek róla a város azon lakói is, akik követték a történetemet.

A tegnapi testületi ülés egyszerre okozott számomra sokkoló döbbenetet és megkönnyebbülést. Nehéz belgának lenni, egyrészt magányos dolog, másrészt elvárások, világmagyarázatok, számonkérések és állásfoglalási követelések kereszttüzében találja magát az, aki nem tud vagy akar egyértelműen beállni egy szekértáborba. Balogh Csaba nem hibátlan polgármester, tehát a vele szemben álló alpolgármestereknek számos alkalommal tudtam igazat adni kisebb-nagyobb, néha teljes mértékben, ugyanakkor a szívem a momentumos polgármester felé húzott, rendíthetetlen meggyőződése, munkabírása, nyilvánvaló jó szándékai és Gödért érzett rajongása miatt. Az ő szemén keresztül friss tekintettel tudtam nézni a szülővárosomra, újra felfedezve azokat a csodákat, a pipacsmezőtől a Duna-partig, a bócsai libacsapattól a düledező Héder-villáig, amiket annyira megszoktam, hogy szinte már észre se vettem. Nagyratörő tervei néha megmosolyogtattak, néha vitába szálltam velük, néha magukkal ragadtak. Próbáltam néha meggyőzni, kompromisszumokra rávenni, időnként ez sikerült, inkább nem. Aggódtam ezek miatt a nemek miatt, de valahol imponált is az a kérlelhetetlen erkölcsi magaslat, amiről lenézett ránk, az élettapasztalattal jobban felvértezett pragmatikusokra.

Tegnap bebizonyosodott, hogy neki volt igaza, és nekem végre eloszolhattak a kétségeim, nem kell többet azon rágódnom, vajon kinek a javára billen a mérleg, és hová kéne állnom, hogy – képviselői eskümhöz, illetve a választók bizalmához méltóan – Gödöt szolgáljam.
A tegnapi testületi ülésre sokan eljöttek, még többen követték online, biztos nagy visszhangja lesz, én is írok majd róla részletesebben. Nem volt váratlan, hogy a DK-Jobbik-LMP új frakciót alakított (Göd Fejlődéséért néven, amiről nekem rögtön a Göd Fejlődéséért és Közbiztonságért Alapítvány jutott eszembe – ennek égisze alatt rendezte meg Lőrincz László város “első” sportbálját, aminek az elszámolásával azóta is adós a képviselők felé). Az sem lepett meg, hogy a szokásos ügymenetnek megfelelően utolsó pillanatban benyújtott előterjesztésekkel és még azután érkezett sokoldalas módosítókkal bombázták a hivatalt és a testületet. A jegyzői állásfoglalások vagy a törvényességi észrevételek fölényes semmibe vétele már kicsit furcsább volt, de ezt elkönyveltem a markói rutin átvételének – a 2014 előtti testületben végig kellett asszisztálnom, ahogy a képviselők éveken át a kormányhivatal állásfoglalásaival szembemenve szavaznak, egészen addig, amíg a Kúria hatályon kívül helyezte a Helyi Építési Szabályzatot, több évre exlex állapotot teremtve a városban és visszafordíthatatlan problémákat okozva.

Az, hogy a döntéseknél csak a saját érdekeiket nézték, fittyet hányva Gödre, tulajdonképpen várható volt, de hogy a napirend átszervezésével, egyes pontok levételével vagy utolsó helyre pakolásával mennyire gátlástalanul mutatták meg valódi arcukat, az lehetetlenné teszi számomra, hogy még egyszer úgy tekintsek rájuk, mint akár tegnap reggel. Göd város önkormányzata nevében szeretnék bocsánatot kérni a Tűzoltóság beszámolója miatt érkezett őrnagy úrtól a megaláztatásért, hogy az őt érintő előterjesztést csak azért tették az egyik legutolsó helyre a napirendben, hogy bebizonyítsák, ők ezt is megtehetik.

Aki követte az ülést (végig kevesen bírhatták), látták mi történt. A név szerinti szavazásoknak köszönhetően a jegyzőkönyvekben örökre nyoma marad annak, kik és hogyan sodorták veszélybe Göd működését, áldoztak be könnyű szívvel közpénzeket, megkezdett munkákat, jó szakembereket még csak nem is pártjaik, hanem kizárólag saját önös érdekei miatt. Hogy a Fidesznek (na nem a gödi fideszes választóknak) miért jó, ha itt káosz van, az nyilvánvaló. Azt gondolom, a DK-nak, az LMP-nek és a Jobbiknak számon kellene kérnie helyi képviselőiket, hogy ezt mégis hogyan gondolták.

Nagyon rosszul ismeri a Gödi Összefogás négy megmaradt tagját az, aki azt várja, most majd jól megijedünk, és hajlandóak leszünk pozíciókról, érdekkörökről, osztozkodásról tárgyalni velük. Nem vagyok az ellen, hogy bárkivel, akár az ördöggel is egyezkedjek olyasmiről, ami Göd érdeke, és vannak témák, amiben elfogadom, hogy a másiknak van igaza. De a legkevésbé sem érdekel, hogy milyen bizottság tagja, elnöke vagyok, kapok-e főtanácsnoki stallumot, az én haverom lesz-e a TESZ igazgatója. Én emlékszem, mire esküdtem, és szeretek jó szívvel a tükörbe nézni.

Update: A sportbált – bár Lőrincz László rengeteg munkát tett bele – a Göd Fejlődéséért Közalapítvány szervezte, adminisztrálta (és ezt tudtam is), a részletek Pőcze Norbert hozzászólásában olvashatóak a Facebook-posztomnál. A bál utáni héten hívtak össze egy megbeszélést az alpolgármesterek, amit először elhalasztottunk, aztán valahogy elmaradt, majd a veszélyhelyzetben senki nem foglalkozott nagyon vele. Valóban nem kérdezősködtem a továbbiakban, és az is tény, hogy az Alapítvány csak évente egyszer köteles beszámolni az önkormányzat felé. Köszönöm Norbert részletes hozzászólását, és tényleg őszintén remélem, hogy a szervezet Göd javára működni fog (ha akart volna, se tudott volna mit tenni az elmúlt hónapokban), illetve a gödi sportszakosztályok minél hamarabb megkapják azt a támogatást, aminek a céljával összegyűltünk azon a februári szombat estén.

4. A kezdet vége vagy a vég kezdete?” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s