1. A Településellátó Szervezet

Egy hosszú történet következik. Nagyon régen kezdődött, talán jóval azelőtt, hogy egy városi képviselő, a Településellátó Szervezet igazgatója megnyerte a választást és Göd polgármestere lett. Amikor 13 évvel később le kellett köszönnie, csak a választást vesztette el, a jól kiépült rendszer a sok-sok kis fogaskerékkel tovább zakatolt. Hogy meddig dolgozik a gépezet? Ezeknek a soroknak az írója még nem tudja, hogyan és mikor ér véget a történet, hiszen az eseményeket és a szereplőket még a mesékben is köti a saját logikájuk. Ráadásul ez itt a valóság.

A Településellátó Szervezet költségvetési intézmény, szerteágazó tevékenységgel. Működteti a termálstrandot, a sportcsarnokokat, a védőnői hálózatot, karbantartási feladatokat lát el szerte a városban, könyvelést végez az óvodák, bölcsődék, művelődési ház, könyvtár részére. Nagyjából évi 1 milliárd forinttal gazdálkodik. Vezetése felett meglepően szoros kontrollt gyakorol az önkormányzat – nem csak az igazgatóját, de a helyetteseket is a képviselőtestület választja ki, így tulajdonképpen egymást tarthatják sakkban, ha a politikai érdekek ezt kívánják.

Nem sokkal a 2019-es választások után az akkori igazgató lemondott posztjáról, gazdasági-jogi helyettese vette át a feladatot megbízott vezetőként. Az önkormányzat hamarosan, november 26-án pályázatot írt ki a pozícióra. Az költségvetési szerv vezetői állása közalkalmazotti jogviszony, meghirdetésére, betöltésére szigorú szabályok vonatkoznak, a december 12-i ülésen kis hibával elfogadott kiírást módosítani kellett. 2020. január 27-én a testület nem tudott dönteni a vezető személyéről, mivel az interjúztatás még nem fejeződött be, ezért a pályázat elbírálásának határidejét február 14-ére, az állás betölthetőségét azonnalira módosították. Február 3-án nagyon furcsa rendkívüli testületi ülés zajlott le: az egyetlen elkészült előterjesztés a TESZ vezetőjének kiválasztása lett volna, de a képviselőtestület ad hoc többsége – a DK, a Jobbik és a Fidesz képviselői – egyetlen megjegyzés, indoklás nélkül leszavazta a napirendet, így a tanácskozás öt percen belül véget ért. Február 24-én tragikomikus jegyzői állástnemfoglalás után a testület a pályázatot a határidő lejárta miatt eredménytelennek nyilvánította és újat írt ki. Ezután némi hivatali „szerencsétlenkedés” következett – a pályázatot nem a határozatnak megfelelő szöveggel töltötték fel a kozigallas.hu-ra, újra feltöltötték, az előírt harminc nap helyett 29 után levették. Összefoglalva kimondhatjuk, hogy öt testületi ülésen, négy hónapon keresztül változatos eszközökkel akadályozták, hogy a város egyik legfontosabb intézményének vezetője legyen. Vajon miért?

Márc. 25-én, már a veszélyhelyzet alatt, a polgármester a rá átruházott képviselőtestületi jogkörben eljárva újra határozatot hozott a pályázat kiírásáról. A régi és új pályázók online meghallgatása után a bizottsági szavazáson legtöbb pontot kapó jelöltet a polgármester kinevezte, a jogviszonyt létrehozták, az új igazgató munkába állt.

A hétfői, június 29-i ülésre az egyik legkorábban beérkezett előterjesztés a polgármesteri döntés hatályon kívül helyezéséről és az új igazgató azonnali elküldéséről szól. Az előterjesztés indoklásai a jegyzői állásfoglalás szerint nem állják meg a helyüket vagy egyszerűen tévesek. Röviden: mivel az új vezető kinevezését megakadályozni nem sikerült, most mondvacsinált okokkal a haladéktalan leváltását próbálják elérni. Miért ennyire fontos, illetve sürgős ez?

A november és június között megbízott vezetőként dolgozó TESZ-igazgatóhelyettes közben más munkahelyet talált, július közepén távozik az intézménytől, más, megbízott igazgatónak jogszerűen kinevezhető ember nincs. Amennyiben a jelenleg próbaidejét töltő új igazgatóval azonnali szerződésbontásra kerül sor, a TESZ vezető nélkül marad. Ezzel veszélybe kerülne a város számos intézményének működése – de a bevezetőben említett gépezet sokkal nyugodtabban foroghatna tovább.

One thought on “1. A Településellátó Szervezet

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s